Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-04-22 / 9. szám
1992. április 22. 9 PAKSI HÍRNÖK KÖZÉRZET Ma a kormánypártiságot vállalni üldözendő tett, s hitet megvallani szóban és írásban oly mértékben szentségtörés, hogy az ember százszor is meggondolja magát, hogy érdemes-e egzisztenciáját belső nyugalmát kockára tenni. Fenyegetik a zsurnalisztát veréssel, pénzbírsággal, börtönnel. De fenyegetik a pedagógust is, a munkást elbocsátással jutalmazzák a liberalizáció nevében. Fiatal tanítónőnek küldik ki a lakására munkakönyvét mert gyermeket szült és mert szerződéses, és uram bocsá’, leírta gondolatait. Ez ma az ellenzékiség természetrajza, mely szavakban és írásban nemzetféltő, de a tettekben mélységesen konformista és mélységesen deklaratív. Ugyan hol is van ma az európai szellemiséget hirdető gondolat? „Hidegen fújnak a szelek!” - valóban, a szelek hidegen fújnak. Demszky Gábor főpolgármester szerint és a liberálisok vezérszónokai szerint akik a Budapest aszfaltjain didergő emberek agyába sulykolják a széki népdalok gondolatvilágát. Akik a politika nevében kisajátítják legféltettebb kincseinket is. S van olyan is, aki azt mondja: „Vigyázzatok, mi még az ördöggel is cimborálunk!” Vannak, akik azonban nem! „Kormányválság” - súgják innen is, onnan is. Igen! Az lesz, ha az ember hagyja magát megetetni. Ha eltűri, hogy mindenki beleszóljon a médiák életébe, hiszen hogyan is foglalt állást a Szabaddemokrata Szövetség e kérdésben? Vajon miért csak Antall kormányfő neve hangzott el az SZDSZ gyűlésén, és a köztársasági elnöké miért nem? Ezek olyan kérdések, melyekre mindenki keresi a választ, hiszen ez ma az ellenzékiség természetrajza: öszszemos és szétválaszt. Liberalizál, ami oly mérvű szabadosság- és erkölcstelenség, hogy az ember szeme belekáprázik. Az ezeréves Szent István-i szellemiséget csúfolják meg naponta, a magyarságtudatot, az identitást és az individuumot A bajai SZUPERINFÓ című kereskedelmi lap főszerkesztőjére rálőttek, mert az igazat közölte. Még él. A nagykanizsai lapot megszüntették. Ózdon elbocsátották a heiyi orgánum szerkesztőit, holott már kirúgásukat megelőzően is fizetés nélkül készítették a városi újságot - hónapokig. Az embereknek, a köznek. Ma még a fenyegetés és a boszorkányüldözés a divat, holnap azonban a bűntudat és a bocsánatkérés lesz a követendő példa. LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA Rózsás János tizennyolc éves leventeként került szovjet fogságba és tíz év szabadságvesztésre ítélték. „Ma sem tudom, miért kaptam tíz évet, amelyből kilencet teljes egészében (1944 decemberétől 1953 decemberéig) letöltöttem a különféle szovjet börtönökben, gyűjtő- és munkatáborokban; ma sem tudom, milyen háborús bűnök halmozódtak fel az ellenem lefolytatott per irataiban, amiért engem hosszú időn át fasisztának, banditának, a nép ellenségének neveztek” - írja visszaemlékezéseiben. Miután visszatért a szülői házba, munkába állt és megírta rabsága történetét 1974-ben a Novostyi sajtóügynökség akarta megjelentetni, de az orosz kiadás meghiúsult. ’78-ban a Magvető tervezte a könyv kiadását, azonban a kézirat nem került nyomdába. „Engem nem vigasztal, hogy majd talán egyszer a homályos jövőben az unokanemzedék elolvashatja” - írta 1981- ben kéziratáról a szerző. „Én azt akarom, hogy kortársaim, akiknek a számára ez még eleven történet, nem mese, azok is elolvassák. Nem az utókor közömbös olvasótáborának akarok én elsősorban emléket hagyni, hanem a kortársakban visszhangra találni.” Először két kötetben - Keserű ifjúság és Éltető reménység címmel Münchenben jelent meg a könyv 1986-ban és ’87- ben. „Régóta nem olvastam olyan megrendítő írást, mint a Keserű ifjúság című regény kéziratát” - írja a könyv müncheni kiadója, Borbándi Gyula. „A történet bővelkedik feszültségekkel teli, drámai jelenetekben. A Szovjetunióban, a második világháború utáni években fogva tartott magyar rabok megpróbáltatásainak, szenvedéseinek olykor döbbenetes erejű leírása, amely lesújtja az embert és elgondolkodtatja minden olvasóját. Rózsás János nem hivatásos író, de úgy tud történeteket elmondani, helyzeteket érzékeltetni, jellemeket megrajzolni, a megfoghatatlant megfoghatóvá tenni, mint egy vérbeli író.” A ’89-ben megjelenő magyar kiadáshoz a Nobel-díjas orosz író, Alekszandr Szolzsenyicin (aki rabtársa volt Rózsás Jánosnak) írt előszót. A könyv szerzőjével sorstársai, az egykori hadifoglyok és könyvének olvasói személyesen is találkozhatnak: az idei könyvhéten (május végén) ő lesz a művelődési központ könyvtárának a vendége. KÖNYVJELZŐ Rózsás János: Keserű ifjúság
