Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-04-08 / 8. szám
1992. április 8. 11 PAKSI HÍRNÖK Örömhír az Élet könyvéből Köszönet és dicséret illeti mindazokat, akik idejükét nem kímélve a Bibliaismereti szabadegyetem immár harmadik évfolyamának előadássorozatát megszervezték. Isten segítségével az Öröm üzenetét továbbadták. Ismertették az Újszövetségből a lelket építő, lelkierőt adó, a földi életen át az Örökléthez vezető utat. S az évről évre fokozódó létszámú hallgatóság mind nagyobb érdeklődéssel, lelkileg áthatva, feltöltődve várta a soron következő hétfő esti előadásokat. Az elmúlt évi előadássorozathoz hasonlóan katolikus, evangélikus, református és baptista teológiai tanárok és lelkész előadók tartották magas szintű bibliaismereti óráikat ami a hallgatóság részéről könnyen érthető és lelkeket építő előadások voltak. Hiszen, ahogy egyes dolgok a világban végbemennek, annál inkább szüksége van az embernek a hitéletre, a Szentírás ismeretére. Amely közelebb vezet bennünket az Istennek hozzánk való kegyelméhez, ami erőt ad a mindennapi életünkben, könnyebbé teszi nehézségeink elviselését. Szüksége van az embernek valakire, akiben bízhat reménykedhet aki naponta erősíti hitét s aki a békétlenség idején békességre int. A nemzetek között fokozódik a gyűlölet a hatalomra vágyás, ami sajnos egyre inkább eltávolítja az embert az Istentől. Olyan ez a világ, mint egy fölbolydult méhcsalád. De én úgy érzem, hogy a bibliaismereti előadások a békesség, a megértés és a testvériség jegyében fogantak. S ezáltal az egyházak közötti kapcsolat is szorosabbá vált. Öröm volt látni, amikor négy különböző egyházi vezető, egymás hitét megértve, vallási törvényeit tiszteletben tartva Isten ügyét szolgálta. Ugyanígy a hallgatóság is, hiszen „az egy akol, egy pásztor” hite bennük élt. Köszönet tehát mindazoknak, akik e nemes, és Isten előtt kedves munkán jó szívvel fáradoztak és fáradoznak a továbbiakban is. TIBAI FERENC A hitről Legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. (Jn. 17, 21.) Isten országa bennünk él Bevezetés: „Te győztél Galileai!”, ezek voltak az utolsó szavai Julianus apostatának. Az uralkodót lándzsa sebezte halálra Kr. u. 363. július 26-án, s mint minden kevély és dölyfös ember, ő is vakon bízott a szerencséjében, vakon hitt a tanácsadók jóslataiban, hiszen a pogány szertartások azt igazolták, hogy restaurációs törekvései helyesek. A császár elfogadta a régi isteneket, elfogadta a politeizmust: elképzelései között tehát az szerepelt, hogy a pogány vallásoknak vissza kell nyernie régi fényüket, vissza kell nyernie az istenek jóindulatát, s egyfajta szinkretista rendszert kell létrehoznia. Isten azonban nem engedte művének összekovácsolását, hiszen Julianus apostatát elérte végzete: szörnyű halált halt a perzsák elleni csatában. Ám mielőtt a római birodalom egyeduralkodójává vált volna, 360-ban, vízkereszt ünnepén, Galliában istentiszteleten vett részt, és persze ma már igazán mindegy, hogy a császár számításból vagy pedig felesége, a keresztény Heléna kedvéért ment el a templomba: erőszakos halála megváltotta őt. Oldalsebéből a vér a nap felé lökődött s elnyelte a lég, a többit pedig beitta a föld, mint azoknak a vérét, akik Isten országába vértanúságuk árán jutottak be, mint azoknak, akik Krisztus keresztjét fölvették és követték az Ember fiát, mint azoknak, akiket a hamis próféták által felszított tömeg halálra kövezett: „Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya.” (Jn. 12, 26-27.) LUGOSSY PÉTER Köszönjük Vida István plébános urat 80. születésnapja alkalmából! Vida István Szilágy somlyón született 1912. április 5-én. Elemi iskolája után a Szekszárdi Főgimnázium, majd a reálgimnázium tanulója lett, ahol 1930-ban érettségizett. A Pécsi Hittudományi Főiskola tanulója volt 1931. és 1936. között, pappá ’36. június 21-én szentelték. A pécsi egyházmegye szolgálatában tíz településen töltött be kápláni tisztséget. 1946-1949-ig Bátán nyújtott lelki vigaszt a híveknek, de még ez év november 26-tól 1950. szeptember 3-ig a szekszárdi és a váci fegyházban szenvedte el az igazság és a tiszta Jellem” jutalmát, s ’51-ig a kistarcsai intemálótábor foglyaként tengette életét. Vida István plébános ezt követően tíz évig püspöke utasítására Bátán, Dalmandon és Mucsfán végezte áldozatos munkáját. 1962. március 15-től mind ez ideig a dunakömlődi katolikus egyházközség plébánosaként szolgálja az embereket.
