Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-03-25 / 7. szám
PAKSI HÍRNÖK 6 1992. március 25. T avak halála Kik a felelősök a paksi halászok Biritói tórendszerének pusztulásáért? Egyáltalán léteznek-e felelősök, vagy csak mi keresünk manapság szinte betegesen felelősöket minden olyan történésért mely negatív hatással van most életünkre. Természetesen nem én vagyok az első, s minden valószínűség szerint az utolsó sem, aki e problémát feszegeti. Felkerestem tehát a Halászati Tsz. elnökét Haaz Ferencet, valamint Gyurkó Ferenc agronómus urakat, akiknek ezúton szeretnék köszönetét mondani elfogulatlan tájékoztatásukért. Természetesen beszéltem sok olyan emberrel is, akik hosszú éveken keresztül dolgoztak a tavakon, a tavakért. Sokan úgy látják, hogy a Paksi Atomerőmű Rt. felelős a tórendszer elsorvadásáért, vagy legalábbis valamiféle köze van hozzá. Haaz F.: - 1958-ban kezdtük el kiépíteni a Biritói tórendszert. 1963-től 1978-ig tároltunk halat ezekben a tavakban. Egyébként a tórendszer harminc évre volt tervezve. Természetesen belekalkuláltunk csapadékszegény éveket, s a Csámpai patak vízhozama volt a döntő számunkra. 1973-ban tapasztaltuk már az apadást, csapadékszegény évek jártak, várható volt a következmény. Kutat fúrtunk, vízgyűjtő árkot építettünk - hiába... — Tehát az ön véleménye szerint elképzelhetetlen, hogy maga az erőmű, esetleg a Biritó, Cseresnyés-puszta környékén ebben az időben gomba módjára születő vikendtelkek fúrt kútjai, vagy a szauna, vagy a csónakázónak készült tó valamiféle befolyással lehettek a tavak eltűnésére? Haaz F.: - Hidrogeológiai vizsgálatokat végeztettünk, és arra a megállapításra kellett jutnunk, hogy a talaj elvíztelenedése a csapadékszegény esztendők - melyek ismétlem évekig sújtottak minket - és közvetlenül e víz mellé telepített nyárfaerdők lehetnek az okozói a kiszáradásnak. Egyébként az erőműnek 3 km-es körzetben nincs kútja, ugyanakkor a nyárfa nagyon vízigényes növény, egy kg száraz anyag kb. 2001 vizet vesz fel. Véleményünk szerint a vízügy munkálatai - melyek egyébként a város megfelelő vízellátását szolgálják - sem befolyásolhatták oly mértékben a kiszáradást, hogy ilyen vízhozamcsökkenés jelentkezzen. Számunkra a Csámpai-patak biztosította a valódi vízellátást. Nem vagyok vízügyi szakember, valószínűnek tartom, hogy akik megmondhatói lehetnek ennek a problémának, most már hallgatni fognak, de miért is beszélnének? Egyszóval; kedves olvasó, nincs, nem létezik ma már a Csámpai patak, és nem létezik csónakázó tó sem, pedig arra lett volna hivatott, hogy szorgalmas, munkájukat végző szakembereinknek pihenést, felüdülést nyújtson. Sivár vidék, bár állnak még a tsz gazdasági épületei, bár csónak is árválkodik még a valaha első számú tó - ma mocsár - „partján”, Nem létezik továbbá halgazdálkodás sem ezen a tájon. mely gyalog szinte megközelíthetetlen. „Országos jelenség” - mondják - az elvíztelenedés. Aszány és nem fúrt kutak. S persze egy szövetkezés többszáz milliós vesztesége sem érdekel a szövetkezésen kívül manapság senkit. Nem számít kik, miféle szakemberek adtuk utasítást nyárfatelepítésre a tavak környékén mondván: víz van! Nem számít kik építettek e környéken szaunát, mely kihaltságában is, egy „szebb múlt” érzetét kelti, nem számít, hogy a gépekkel kik ásattak csónakázó tavat. Ki, kinek a pénzét tékozolta. Mindenki felelős tehát, azaz senki. A vízügy, a város, amely vízigényét kielégíteni kénytelen, mi, mindannyian, akik e vizet felhasználjuk. Víz nincs, tehát itt a felszínen, azaz bocsánat kedves olvasó, van: a Cseresnyési-patak. Szöveg és fotó: SZARKA JÓZSEF
