Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-01-01 / 1. szám
Paksi Hírnök ________KÖZÉLETI FOLYÓIRAT 1992. január 1._____________________ÁRA: 16,50 Ft_______________________IV. évf. 1. szám Átalakuló erőviszonyok (Másodközlés, forrás az MDF tét1 Értesítője) Az 1990-es országgyűlést választások a pol t’ka pártok között meg latározó frontot sokféle politika', mentaftá sbel oknál fogva a jelenleg' kormánykoalíció é s az ún. „liberális” ellenzék között alakították ki. A baloldal - amelyet a Parlamentben leginkább az MSZP képvi sei - alárendelt szerepet kapott, lényegileg a politika' élet perifériájára szorult. Ez azonban csupán a parlamenti erőviszonyokra igaz - a társadalmi ös szkép azóta sokkalta differenciáltabbá vált, és bizonyos vagyok benne, logy nekünk elsősorban ebből, a társadalom sokféleségéből, a benne ható, nem egy szer manipulált folyamatokból kell kiindulnunk. Egy dolog bizonyos: a reálisan érzékel rető összkép nem megnyugtató, a baloldal a munkavállalók radikalizálódásában érdekelt. Az idő múlá sával jelentős átalakulás következett be az or szág belső helyzetében, és az ellenzéki pártok közötti, korábban igen nagy különb ségek kiegyenlítődni látszanak. Érthető tendenciákról van szó, az alább elemzendő folyamatokat azonban nem csak megértenünk kell, hanem számolnunk is kell velük. A kiegyenlítődés egyfelől az SZDSZ növekvő és mind nyilvánvalóbb kudarcainak köszönhető (itt többek között az önkormányzatok tevékenységében naponta tapasztalható sorozatos kudarcok, a cselekvésképtelenség, felelősségáthárítás, hatalomátmentés jelenségei, a liberális és szociáldemokrata jellegű irányok konfliktusa, az SZDSZ vezetésének belső válsága és pártjuk tömegbázisának csökkenése említhető), másfelől pedig oka a folyamatnak az is, hogy a FIDESZ sem pártot, sem markáns politikai arculatot nem tudott kialakítani, illetve fenntartani, a szakmaiság „imidzse” kevéssé képes eltekerni már a belső ellentéteket és különböző érdekeltségeket. A FIDESZ problematikájának elemzése külön helyet igényel. Véleményem szerint az egyik leglényegesebb változás jelenleg: a baloldal fokozatos megerősödésének vagyunk szemtanúi. Az a baloldal, amely a múlt esztendő tavaszán teljesen szétesett, az MDF be nem kalkulált mértékű előretörése és a koalíció sikerei nyomán szinte sokkszerűen dezorganizálódott, irányultságát veszítette és az egész ország szerencséjére maradék erejét is szétforgácsolta - mára, tanulva a kudarcokból, sőt, érezve a történelmi bukás elkerülhetetlen súlyát is, szemlátomást összeszedni készül önmagát, s félreértve az ideiglenes és a valódi demokráciával mindig együttjáró belső vitákat, lassan arra készül, hogy adandó alkalommal - és erre az „alkalomra” éber tekintetek lesnek - ismét magához ragadja a hatalmat, külső biztatásokban is reménykedve, és azért is, mert „nem te iet mást”. A valódi ok persze a maradék hatalom átörökítése. Mostani taktikájuk egyrészt a harmincas évek végének „népfrontos” hagyományaira támaszkodik, ami azt jelenti, hogy sokfelé nyitva kísérlik meg a fönnmaradás biztosítását, a keresztényszocializmustól (Szűrös Mátyás) a szociáldemokrácián (Horn Gyula) és a századforduló cseh nemzeti baloldalához hasonló elveken (Pozsgay Imre) át egészen a kommunizmusig (Thürmer Gyula) jelentős szervezőtevékenységet fejtve ki. Természetes, hogy ezen az igen széles körön belül a legtöbb jelzett irányzat elhatárolja magát a többitől, a nemzeti jelleget, a stabilitást, az alkotmányosságot és a parlamentarizmust emelve ki a leggyakrabban, az önlegitimáció érdekében. Mindemellett igen nagy erőfeszítések mutatkoznak a szakszervezeti mozgalom felhasználására, melynek célja, hogy a MSZOSZ-t, a régi rendszer kiváltságosai által vezetett szakszervezetet a mai baloldal háttérszervezetévé, bármilyen tömegakcióra felhasználható rohamcsapatává szervezzék át. A MSZOSZ tagszervezeteit egyszersmind arra is fel akarják használni, hogy a vállalatoknál, az üzemekben átvegyék a megszüntetett MSZMP-pártbizottságok szerepét, vagyis az érdekvédelem mellett és helyett elsősorban a baloldal szervezőbázisaivá válhassanak akár ún. „polgári elégedetlenségi mozgalmak” kirobbantására, akár a választási időszakra. Látnunk kell azt is, hogy az a mgosztottság, mely a választásokon a volt állampárt hátrányára sült el, már szinte előnyükké változott Észrevették, hogy ugyanaz az ideológia sokféle „csomagolásban”és más-más rétegek szája íze szerint „kínálva” megtöbbszörözheti vevőinek számát. Az átlagpolgár ugyanis kevéssé veszi észre, hogy az Agrárszövetségtől, a különféle munkaadói érdekvédelmi szervezeteken keresztül - ahol az egykori pártbizottságok által kinevezett igazgatók és elnökök védik egymás érdekeit - a gombamód szaporodó társadalmi egyesületekig a legtöbb semleges elnevezésű testület valamiféle baloldaliságot kínál. S ne feledjük: széles rétegek előtt a múló idő lassan megszépíti a Kádár-korszak puha diktatúrájának emlékeit is, főként, ha van, aki szépítsen, erőszakolt összehasonlításokat és féktelen demagógiát alkalmazva. Mindezeken túl még egy fontos tényre kell felhívni a figyelmet a baloldal politikai lehetőségeinek értékelését illetően. Arról van szó, hogy a „liberális” pártoknak - a rövidség kedvéért nevezzük így az SZDSZ-t és a FIDESZ-t - politikájuk pénzügyi támogatása terén nem kell különösebben szűkölködniük. Ezek a lehetőségek azonban összességükben is eltörpülnek az egykori kommunisták által felhalmozott vagyontömeg mellett. Elég itt arra utalnom, hogy a KISZ és az MSZMP vagyona gyakorlatilag eltűnt, kivo(Folytatás a 2. oldalon.)-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------^ Minden kedves olvasónknak eredményes, békés, boldog új esztendőt kíván a Hírnök szerkesztősége! V____________________________________________________________________________________________________________________________________________________j <,
