Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-05-08 / 6. szám
1991. május 8. 9 PAKSI HÍRNÖK Könyvjelző Csurka István: Új magyar önépítés A Nagy László emlékezetének ajánlott kötetbe az 1981-1990. között született cikkeit, eszszéit gyűjtötte egybe az (ró. Olvashatjuk - a többi között - Monorerdőn, Lakitelken, a Jurta Színházban tartott előadásait a budapesti kulturális szimpóziumon elhangzott Az elfogadhatatlan realitás című felszólalását. „Kevés gondolat van ebben a könyvben, amelyet előzőleg próza - vagy drámaíróként tűrve vagy tiltva, vígjátékban, szatírában, novellában vagy kisregényben ki ne fejeztem volna. Ezek az írások mégis új fejezetét képezik írói munkásságomnak, mert ezáltal, hogy ezekben a beszédekben, cikkekben és esszékben az író közvetlen társadalmi és politikai szerepvállalását kíséreltem megtestesíteni - természetesen nem egyedül, hanem sorsvállaló írótársaim csapatával egyidejűleg -, egy olyan írói léthelyzetbe kerültem, amely egyszerre hordozza magában a teljes bukás lehetőségét és az egész teljesítmény történelmi távlatú, sorskérdések felőli megítélését” - írja könyvéről a szerző. Csurka Istvánnal június 4-én (kedden) délután hat órakor - az intézmény könyvtára és a városi MDF közös rendezésében - a művelődési központban találkozhatnak az olvasók. A találkozó helyszínén megvásárolhatják az író legújabb könyvét is. g. n. LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA HAJNAL kerekül a hold udvarába vinnélek s a jégszilánk-csillagok közé s lázas testedet felhők vánkosára fektetném s Istennek s az ég prófétáinak szavakba öltözött fájdalma ráfeszülne megvesszőzött homlokodra s az éjszaka visszatérő fényeinél balladás-táncot járna az elátkozott Jób és népe -most még csöndes az éj de a kakas torkában készülődik a hajnal kiáltása s a pirkadat-fény fölemeli arcodat és sírásod elűzi a hegyek mögé éneked szélbekapaszkodik s bejárja a garabonciás-utakat éneked szélbekapaszkodik mint a kertből elűzötteké jaj puszták lánya otthonod csillagmagány s Burns szelekkel dacoló tekintete ACSÁDI ROZÁLIA Aztán a hajnal aztán a hajnal ívébe tartottad arcodat valahol madarak éneke táncolt egy sugaras ágon suhant a föld észrevétlenül és akkor feszült át rajtad a fájdalom mozdulatlan öklödig csurogtak a könnyek láz gyötört rádhullámzódott az iszonyat csak néztél a tétova fénybe csak néztem tekinteted után ott térdeltek karnyújtásnyira a fűszálak ott térdelt a letepert és meggyalázott idő és nem mozdulhattunk érte vörös tűzfalak árnyéka vetült fölé villámgyújtotta szénakazlak füstkígyói tekeregtek vállalnál letarolt erdők sebezték homlokát ujjaival gyökerek után kapaszkodott ujjaival a semmibe mélyedt nemzedékek sírtak szemében és ő mégis dúdolni kezdett dúdolt valami monoton földberezgő dallamot valami ismeretlen megismételhetetlen éneket az ittmaradók hangján akik tudják hogy fájdalmuk nem mérhető az élettől elhagyottak ellobbant sóhajához néha megállt emlékeibe révedt legszebb fiait szólította újra akiket hosszan ölelni nem volt elég bátor akik korán kilebegtek a csöndbe lefeküdtek az álló vonat elé vagy kés metszette szét a torkukat akiket ember ölt a sárba és akik elégették magukat a hónaposszobákban velük beszélt és szólította mindet csillagoshomlokú szép fiait nekik dúdolt siratóéneket a megsebzett idő ott térdeltek karnyújtásnyira a fűszálak is csak néztem tekinteted után csak néztél a tétova fénybe végighullámzott benned az iszonyat gyötört a láz gyötört mozdulatlan öklödön átperegtek a könnyek és rekedten szakadt ki belőled a fájdalom: tegnap meghalt Csengey Dénes észrevétlenül suhant a föld valahol madarak éneke táncolt egy sugaras ágon aztán a hajnal ívébe tartottad arcodat Tamási Lajos grafikája
