Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-11-06 / 19. szám
PAKSI HÍRNÖK 10 1991. november 6. KÖRKÉP ♦ PAKSI KÖRKÉP ♦ PAKSI KÖRKÉP ♦ PAKSI KÖRKÉP ♦ PAKSI VISSZHANG v_____________________________________________y Válasz Tiborénak (a népből?) Nem tartom tisztességes dolognak névtelenül, avagy akár csak álnéven is cikket, illetve kritikai jellegű írást publikálni. Ön azonban ezt mégis megtette, méghozzá véleményem szerint nem éppen jóindulatú szándékkal. Kedves Tiborc! Nem tudom és nem is érdekel, hogy Ön férfi-e, vagy nő, végül is mindegy. Egy azonban biztos: ha merek vállalni egy cikket, akkor merem vállalni a nevemet is hozzá, hiszen Ön a nép közül valónak érzi magát, álnevéből ez is félreérthetetlenül kitűnik. Nos a Paksi Hírnök felelős szerkesztője, László-Kovács Gyula abban az Ön által emlegetett cikkben igazat mondott, amikor kijelentette, hogy a tömeg buta. Mert igenis buta, mégpedig azért és akkor buta, ha szándékosan elbutítják és hosszú időn keresztül félrevezetik, illetve becsapják, mint ahogy ezt az elmúlt évtizedekben módszeresen meg is tették a kor dölyfös urai (elvtársai). Lehet egy szenvedő népet (tömeget) befolyásolni negatív irányban is, ha ehhez megvannak a megfelelő módszerek és lehetőségek. Amikor a főszerkesztő úr a tömeget butának nevezte, akkor bizonyára erre gondolt, hiszen emberi és művészi kvalifikáltságát ismerve a népért tette, nem a nép ellen. („Érted haragszok, nem ellened” - írja József Attila.) Csak hát könnyebb kitekerni a szavak igazi jelentőségét, mint elgondolkodni rajtuk. Azt szeretném közölni Önnel, kedves Tiborc, hogy én láttam a főszerkesztő urat az utcán lehajolni az árokparton szomorúan ülő kis cigánygyerekhez, megsimogatva annak fejét mert ő le tud hajolni és le is hajol a néphez, a szegény emberekhez, s le is meri írni fájdalmaikat Mégpedig őszintén és igenis nagyon bátran, és nem fogja szélhámosnak nevezni Kossuthot Széchenyit és még Petőfi Sándort sem, bármennyire szeretné is Ön netán olvasni tőle, mert Ő hisz a népben, akiket nem homályosíthatnak el, talán soha többé vad eszmék. Butító eszmék! Népbutító eszmék! Jó lenne, ha ezt Ön is átgondolná, mielőtt még egyszer tollat fog egy olyan ember ellen, aki csak ki meri mondani az igazságot és oda meri írni a tisztességes nevét cikkeihez, verseihez, mint ahogy most én is megteszem, nem úgy, mint Ön, kedves Tiborc. Ha Ön igazán a nép gyermeke lenne, akkor tudnia kellene Önnek azt, hogy igenis vannak még „Fájdalmaink”. Nagy fájdalmaink, iszonyú fájdalmaink, s addig mindvégig lesznek is, amíg sok helyütt még mindig „Hazug csepűrágók hada, fut szét az utakon” - a költő szavaival élve, s amíg kísért a népbutító múlt. Talán még csak annyit: Örüljünk, hogy egy olyan ember került a paksi lap élére, aki vállalni meri bátran önmagát, vállalni mer bennünket, vállalni meri a ködösítés elleni harcot. S vállalni meri küldetését, saját bőrét víve ezzel a vásárra a nép fölemelkedésének érdekében, önzetlenül...! KUTI HORVÁTH GYÖRGY A Liberális Klub vendége volt Pető Iván* Pakson járt a Szabaddemokraták Szövetségének egyik vezető egyénisége. A Liberális Klub szeptember 24-i előadója Pető Iván volt. Szándékosan hadd kezdjem beszámolómat egy, az előadásában elhangzott megállapításával: „A politikus sosem lehet teljesen őszinte, erre való a sajtó.” Hát, íme... Előadásának három fő gondolatköre a következő volt: Milyen társadalmi működési zavarok léteznek ma Magyarországon? Milyen a kormány? Milyen az SZDSZ helyzete? Az első kérdés megválaszolásakor több tényezőt emelt ki. Szerinte óriási működési zavar az, hogy egy demokráciában jó, ha 25%-os a részvételi arány az időközi választásokon. Ez óriási baj, hiszen ezzel a demokratikus jövő lehetőségét ássák alá a választópolgárok. Ehhez kapcsolódik az a megállapítása, hogy a társadalom fásult: beletörődik abba, hogy így jó, ahogy van, mert nincs az emberek előtt választási lehetőség, hisz csak két út között választhatnak - vagy demokrácia, vagy diktatúra. És itt a baj - mondta a képviselő -, mert nem mindegy, hogy milyen az a demokrácia - ha már az van. Pető Iván szerint ugyanis a kormány, úgymond, túlhatalomra tör, azaz olyan gazdasági, kulturális stb. szférákba is be akarja tenni a lábát, ahol normális demokráciában semmi helye. Idekívánkozik a képviselő úr egy későbbi megjegyzése: „Egy ellenzéki pártnak nem az a dolga, hogy hangoskodjon, hanem az, hogy az összes demokratikus lehetőséget felhasználva (kiemelés tőlem - K. Z.) nyomósán érzékeltesse alternatív álláspontját.” A fenti politikai fásultság morális jele az elemi emberi szolidaritás hiánya. A másik kérdéskör, amivel a frakcióvezető foglalkozott, a kormány munkájának értékelése. Meglátása szerint - ex cathedra - a koalíció pártjai nem egyeztették előre kormánypolitikájukat, s ezért van az, hogy minden döntés, lépés előtt és után kapkodó egyeztetés zajlik a kormányban. A koalíciós kormány nem szereti észrevenni a kellemetlenségeket, nem szereti kimondani a tehetetlenségét. Erre példa a kárpótlás, amely jogos, de 100%-osan megvalósíthatatlan. A törvény ellentmondásosságát az is jelzi, hogy sokkal kevesebben igénylik, mint amennyire számítottak. (Azaz kevesebbe fog kerülni - K. Z.) Ugyanakkor az 1949 előttiek kárpótlásához megint ki fog nyitni egy állami „bukszát”, de nem tudja, hogy mennyit fognak kivenni belőle. (Ők még tíz évvel idősebbek, mint a most kárpótolt nemzedék - K. Z.) A koalíciós pártok a választások idején, úgymond, „sima landolást” ígértek, de a kormány rájött - a pártok is -, hogy ez nem fog sikerülni, csak sajnos nem magában keresi a hibát, hanem kívül, ezért ellenségeket keres. Az SZDSZ-nek lehetne árnyékkormánya, de szándékosan nincs, holott a pártnak mindegyik miniszteri posztra megvan a megfelelő szakembere, aki legalább olyan jó, mint a mostani miniszter. A jelenlegi vezető pártszemélyiségek között valóban nincs olyan kiemelkedő, mint a koalícióban Antall József, de ez nem a miniszterelnök képességeit dicséri, hanem a többi vezetőtársának színvonalát jelzi, (sic!) Az előadás végén Pető Iván beszélt pártja helyzetéről. A tagságról megállapította, hogy óriási többségük a rendszerváltás időszakában, 1989-90-ben lépett be a pártba. A tagság körében nagy a zúgolódás, a parlamenti frakciótól radikálisabb ellenzéki magatartást követel; de ezek a tagok nem mérik fel, hogy két éve még egy rendszer megdöntéséről volt szó, mára viszont a párt egy demokratikus parlamenti rendszernek az egyik ellenzéki pártja. Magyarországra árgus szemekkel figyel a nemzetközi pénzvilág. A déli határon háború, északon a szlovák önállósodás, az országos belül növekvő elégedetlenség. Érdemes-e ide tőkét hozni? - kérdi a külvilág. A továbbiakban a képviselő úr a hallgatók kérdéseire válaszolt, s úgy esett szó a készülő munkaügyi törvénybeli végkielégítésről, a jegybanktörvényről és az államháztartási törvényről, a hazai szociáldemokráciáról, a „forró ősz”ről, a köztársasági elnök jogköréről, a Kónyaügyről. (Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy természetesen az SZDSZ-frakciónak is vannak titkai, de az nem fordulhat elő, hogy ezek előre kiszivárogjanak.) Befejezésül hadd idézzem Pető Iván, az előadás vége felé elhangzott szólás értékű megállapítását, s egy évvel korábbról Lezsák Sándorét. „Az MDF-en belül van egy ... (politikailag) levert cölöpök körül forgó csoport.” „Alattunk szakadék, felettünk károgó varjak...” Mennyi állat van ebben az országban!...- kaszás -* Az én újságírói módszeremet is a hazai gyakorlat jellemzi: a montázstechnika.
