Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-03-13 / 2. szám
PAKSI HÍRNÖK 8 1991.március 13. Móra Ferenc: Hamvazóra Farsang vége van, amit a régi jó világban kedves gorombasággal bolondok ünnepének neveznek, és a legöregebb szakértők is azt mondják, hogy ilyen vidám farsang-három- napokra nem emlékeznek Magyarországon. Bál bálát, dáridó dáridót ér, és hihetetlen pénztömegek hömpölyögnek el a fékevesztett jókedv csatornáin. Talán a mohácsi esztendő farsangja óta nem volt ilyen víg karnevál, mert talán nem érezték annyira vesztüket az emberek ebben az országban, mint most. Eszünk ágában sincs a morálprédikáció, inkább azt a hitbéli anekdotát mondjuk el, amit nemrégiben hallottunk egy tiszántúli városban, ahol a tiszteletes két szín alatt osztotta ki az úrvacsorát. A kelyhet ilyenkor éppen csak a szájhoz szokás érinteni, hiszen inkább csak szimbólumról van szó, azonban az egyik magyar mindenáron exet akart belőle inni, úgy az ajkai közé kapta a kehely szélét.- Sok lesz már, bátyám - húzta el a tiszteletes a szájától az Úr vérét.- De uram - törülte kétfelé a magyar a bajuszát -, sok ám itt a vétők is! Azt hisszük, a farsang kelyhét is azért vette az idén olyan nagyon a szájára a magyarság, kurzuson kívül és kurzuson belül, mert érzi, hogy sok itt a vétek is, s ki tudja, hogyan, mikor, mennyit kell azért megbűnhődni ? - Hát mulassuk ki magunkat addig, ameddig lehet. A féktelen mulatozásnak mindig ez volt a pszichológiája, társadalmi különbség nélkül, mert az igazán nem különbség, hogy a milliomos pezsgőtől felejtkezik, a napszámos pedig pálinkától. így volt ez mindig, hogy minden széthullás idején emelkedett a pazarlás, az élet örömeinek nyaklótlan keresése és a jövő rémeitől a mámorba való menekülés, ilyen általános és az emberiség egész egyetemére kiterjedő felbomlást és ' széthullást a római civilizáció bukása óta nem látott a történelem, mint amilyen a mostani. ...Ez az egyik farsangvég, a társadalomé, a másik pedig a politikáé, amely aztán most már igazi maszkabál. A célokat és szándékokat lárma, fáklyafüst, jelszavak álruhája takarja s nyílt színen és függönyök mögött élet-halál harc folyik. Értjük ezt nemcsak a kurzus politikusaira, akik nem most kezdik már a duk-duk táncot, hanem értjük az ellenzéki pártokra is, amelyek az egységes liberális front jegyében kezdték szétmorzsolni az eddigi, olyan amilyen liberális egységet is és most, húshagyó-keddre teljesen egymás haján búcsúznak a farsangtól. Mi liberálisok vagyunk, s épp azért van jogunk megütközéssel nézni ezt a kaotikus ellenzéki kavargást, és ki is mondanunk, hogy ez az ország liberális polgári közvéleményét igen nagy zavarba hozza, éppen akkor, amikor a kurzus Potyemkin - falai roskadozni kezdenek, és készen kell lenni egy önmagát és sajnos az országot is kiélt rendszer összeomlására és felváltására. A liberális közvélemény amely egységes az országban, nem érti, hogy miért nem egységes a nemzetgyűlési liberalizmus? Személyi ellentéteken múlnék a dolog? De hiszen ilyenek a dolog természete szerint csak ott merülhetnek fel, ahol már a hatalmon kell osztozni, a liberalizmus pedig ma nem hatalom, hanem üldözöttség, munka, harc. Elvi ellentétek is csak hatalmon levő pártot bonthatnak meg, mert gyakorlati politikusok, még ellenzéki kisebbséget alkotnak, az összekötő pontokat látják maguk előtt, nem az akadémikus jelentőségű szétválasztó vonalakat. Mi magyarázza tehát azt, hogy a lényegben egyet akaró ellenzéki politikusok úgy viselkednek mintha szolgálatot akarnának tenni annak a rendszernek, amelynek a megdöntésére adott neki mandátumot a liberális polgárság? Ugyanaz a magyar átok ez a vezéreken, amely ránehezedik a tömegekre: az önmagáért való, a Vart pour Vart, a csakazértis politika. A farsangosan kavargó ellenzéki marakodások hintsék fejükre a józanító hideg hamut. A liberalizmus mai gyakorlati programja adva van, először szerezzenek érvényt ennek : összeveszni a győzelem után is ráérnek
