Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-10-09 / 17. szám
PAKSI HÍRNÖK 8 1991. október 9. ACSÁDI ROZÁLIA Fehértó fái közt... Kigyúlt a fény. A szétszórt felhők közé tünékeny színt vetett a pillanat. Szederinda kúszott a bokor alján s hol kíváncsi katicabogarat bűvölt az édessé sárgult szőlő, a fürtök közt rőt, rongyos levelek pödrődött kelyhükbe zárva őrizték a nyarat, a meleget. Mikor ricsaj os röppenéssel csivogva kereste a legringóbb ágat a kékségtől fáradt sötét madárhad, a földrehajló birsalmafa mellett tűnődő arccal dúdolni kezdett anyám, a szelídtekintetű. A nap megállt. Lenézett rám, kócos, maszatos kisgyerekre. S a kék katángok csokros bokrait utamba szédítette a játszó kedvemet figyelő szellő. Vaddohány mélyédes illata mozdult az útszélig hajló szél nyomán. A fény rézsűt dőlt át az erdőn és Fehértó karcsú fái közt megszületett a szeptemberi délután. Segítséget kérünk! BAKONYBÁNK községben az általános iskola 1990 szeptemberétől lett újra önálló. Az önkormányzat nem tud segíteni az iskola berendezésében. Ezért kérjük, hogy ahol van felesleg iskolai padokból és székekből, jelezzék azt a bakonybánki iskolának. 40 db (használt) padra és 80 db székre, valamint könyvespolcra volna adományként szükségünk. Cím: Fodor István Bakonybánk 2885 SZARKA JÓZSEF Anima Nem csak az est kapuján kilépő árnyak, a hegedű, mely őrzi a sírást, kölyök szelek, kik megrabolják az illatokat, Óorosz ikonok mosolya mélyén a kimondhatatlan élet, nem csak a koponyát felnyitó obszidián kés, egy Nő is hív... Ma éjjel gyertyaláng bolyong, szobámba vissza-visszatér, az erdőn vadkan-arccal jár a szél, és súgja; erre mentek el sorra a vének, erre vitték el szívükben a tudást, szemében a fény forrásait. De..., nem csak a vének; holt hajók a tengerek mélyén, szomorú ligetek, csönd tavai, nem csak az est kapuján kilépő árnyak, egy Nő is hív magam után... Gyerekész Ismét itt az ősz. Színesednek a levelek a fákon, bokrokon. Talán a gyermeke is iskolás már annak az egykori kislánynak, akivel az alábbi történet kapcsolatos. Másodikosok voltak. Magyarórát tartottam. Egy gyönyörű, lírai hangulatú olvasmányt vettünk aznap. Egyik kedvenc olvasmányom volt, szerettem ezt tanítani. Tele volt szépséges kifejezésekkel, versidézetekkel. Felolvastam nekik. Sikerült gyermekeimet is a szép nyelvezet hatása alá vonni. Mindenki költőnek érezte magát, ez hozzászólásaikból is kiderült. Hanghordozásuk megváltozott, szinte lebegtek. Finoman vissza akartam hozni őket a földre, a valóságba, ezért megkérdeztem tőlük: miért is hullanak le ősszel a falevelek? Drága kis „költőm” égre emelt tekintettel ezt válaszolta: Azért hullanak le ősszel a falevelek, mert elsárgulnak és a sárgulás az könnyebb, mint a zöldülés. , BAHCSIK CSABANE
