Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)

1991-09-11 / 15. szám

1991. szeptember 11.

3

PAKSI HÍRNÖK

Emlékezni és emlékeztetni

Szeretett kedves feleségem!

___________Kern József visszaemlékezése (1.)

1942. augusztus 2-án kimentünk az orosz frontra. Ott volt Ress doktor is, meg Thész László, szekszárdi szemorvos. „Neked van egy kis sérved. Megoperálunk és elmehetsz haza.” - mondták. Úgy is lett.

(Mit adott a jó Isten? ’74-ben megoperálták a feleségem szemét Szekszárdon. Ott találkoztam újra Thész főorvos úrral. Kint bogárfekete haja volt, a rendelőben már hófehér.)

Aztán újból ki kellett menni. Megint megsebesültem, újra hazakerültem. 8. gyalogezred Pécs, Ferencz József laktanya. Itt szolgáltam a 2. századnál. Először lövész voltam, ’43-ban átképeztek aknavetőnek. ’44 márciusában megint haza tudtam jönni szabadságra. Két napig voltam itthon, amikor SAS-behívót kaptam. 19-én mentem Pécsre. Odaérek. Ott, ahol mindig magyar katona szokott őrt állni, rám szól egy német: „Halt!” Megfogtak, bevittek, le a derékszíját!

Hamarosan kivittek Romániába. Borossebesnél széjjelvertek bennünket. Volt ott egy paksi velem, Lacza János. Soh’se tudtam meg, mi lett vele. Elmaradt.

’44. dember 27-én Cinkotán tettük le a puskát az oroszok előtt. Lovaskocsival vittek engem is Hatvanba, a cukorgyár raktárában volt az orosz hadikórház. Nyolc-tíz napig voltunk ott. A fogságba egy csámpai gyerek, Kiss József jött velem. Negyven ember volt egy marhaszállító vagonban. Háromszor kiengedtek bennünket a nyílt pályán útközben, hogy a dolgunkat elvégezzük.

Moszkvába, egy vasgyárba kerültünk. Először takarítottam, aztán vasakat hordtam. Egyszer belémrúgott a ruszki. Keveset viszek, azért. Elestem a vasakkal. Bekerültem az ambulanciára. Amikor már egy kicsit tudtam járni, dolgozni kellett újra.

Egyszer megfogja valaki a vállam: „Halló, Bach!” (Az én nevelőapám Bach volt, mert édesapám elmaradt a ’14-es háborúban.) Hátranézek. „Weisz úr!” Egy medinai zsidó volt A szája elé tette a mutatóujját úgy jelezte, hogy ne urazzam. (A háború előtt Kis Kálmántól fuvaroztam a környékre árut így Medinára is és búzát kukoricát hoztam; onnan volt az ismeretség.)- Nem akar elmenni kolhozba? - kérdezte. - Maga itt elpusztul.

Elvitt Lublinóba egy kolhozba. Kiss Jóskát meg egy tót származású fiút is. Ő három évig papnak tanult, emellett nagyon jól beszélt oroszul, tolmácskodott.

Hetvenen, nyolcvanan voltunk a faluban, mentünk kaszálni.

A fűrésztelepen meg a téglagyárvan is dolgoztak hadifoglyok. Később felvételvezető lettem a konyhán. Moszkvából hordtuk a kenyeret. Százhúsz kilométerre minden nap el kellett menni. Elzötyögött az autó. Orosz volt a sofőr. Ott grammban számoltak. Tizenkét mázsa kenyeret átváltani grammra! Nekem az magas volt. Jóskának, a tót származású fiúnak mégiscsak több iskolája volt, nekem meg csak a hat elemi. Segített. Volt, amikor megloptak bennünket. Éhes volt a nép. Bottal kellett őrizni a kenyeret „Üss a karomra, de elviszek egy kenyeret.” - mondták sokszor az éhes hadifoglyok.

Egy repülőtér mellett volt a kenyérgyár. Mindig meg kellett állni. Motozás. Levettették a cipőt is. Egyszer láttam Sztálin apánkat. A sofőr mutatta: „Ott van Sztálin.” Az ember megismerte, ki volt rakva mindenhol a fényképe. Csípőre tett kézzel állt. Úgy, ahogy leföstötték: katonasapka, a bajusza is megvolt neki. Olyan közel állt, mint ide a második ház. Ott lakott a repülőtér mellett valamilyen nyaralófélében.

A politikai tiszt kihirdette egyszer: „Mentek haza.” Kiválogatták azokat, akik nem voltak betegek. Négy napig utaztunk. Hazafelé a fenét. Az Uraiban találtuk magunkat. Amikor körülnéztünk, nagyon megijedtünk. Azt mondta erre a tiszt: „Ez följavító láger.” Szénbánya volt. „Ki ért a lovakhoz?” - kérdezték. Jelentkeztem, mert földem volt, de abból nem lehetett megélni, fuvaroztam is, lovakkal foglalkoztam.

Kis ruszki lovak húztak huszonöt-harminc csillét. Ez ment egy darabig, majd a fejtőkhöz kerültem. Az ottani munkafelügyelő Nagydorogon és Sárszentlőrincen volt hadifogoly a ’14-es háború után, öt évig ki volt adva munkára parasztokhoz. Tudott elég jól magyarul. Kaptunk pénzt is. Harminc kilométeren belül mozoghattunk. Volt ott két német brigád is. Mi magyarok sokkal többet termeltünk, mint ők. Nyolc órát dolgoztunk. Ha rádolgoztunk két órát, kaptunk másfél kiló kenyeret. Káposztaleves, kenyér meg lóhús volt az élelem, ha valamelyik ló lent megdöglött. Én a lóhúst nem ettem meg. A munkafelügyelő megbetegedett, leváltották, jött helyette egy másik, vége lett a jó világnak, viszszament nyolcvan dekára a fejadag.

Egyszer szólnak: „Jóska, a barátod beteg.”

Bementem Kiss Jóskához a kórházba.- Szervusz, földi. Mi van? - kérdeztem. Ott volt a felesége meg a két gyereke fényképe. Meg egy gyöngyháznyelű bicska.- Vidd haza ezeket! - Egészen elhaló hangon beszélt. Ezeket meg tudtam menteni és hazahoztam. Az én feleségem adott egy arany nyakláncot, amit elvittem. Egy kis szív volt rajta, abban pedig az édesanyám fényképe. Azt elvették.

Lejegyezte: GUTÁI ISTVÁN

r • • • •

ITT KAP HÍRNÖKÖT!

Lapunkat a következő he-Konzervgyári mintabolt

lyeken vásárolhatják meg:

Ruházati Szövetkezet

Városi Művelődési Ház

Szt. István téri pavilon

Titán-pavilon

Szt. István téri ABC

Imre Erzsébet

Hangulat presszó

újságárus

Katolikus templom

10. sz. ABC

Evangélikus egyház

Kiss Ferenc,

parókiája

Dunakömlőd

Áfész-áruház

Szekszárdi utcai pavilon,

Városi Könyvtár

Tolna

Helytörténeti Bizottság

Kern János,

Zsidai Róbert virágüzlete

Paks, Villany u.

Polgármesteri Hivatal

Dunaföldvár, újságárus

ügyféltájékoztatási iroda

Városi Rendelőintézet

Az állandó terjesztőink-Spaten sörpatika

nek hirdetésfeladás esetén

SZTK-pavilon

10% kedvezményt adunk.

Csak öt forint hiányzott?

A minap az egyik paksi gyógyszertárban voltam gyógyszerért Előttem egy cigány kisfiú állt a pénztárnál, járógipszes lábbal.

Algopyrint kérek - mondta, s valamennyi aprópénzt tett a pénzestálra. A pénztáros megszámolta a pénzt majd közölte a fiúval, hogy a pénze bizony nem elég. - Ha gyógyszert akarsz, akkor hozzál még otthonról öt forintot

A kisfiú kétségbeesett alázattal mondta: - A testvéremnek nagyon fáj a feje, rosszul van, s csak az Algopyrin szokott segíteni rajta.- Nem tehetek róla - szólt ismét a pénztáros. Ez a pénz kevés, hozzál még öt forintot akkor kapsz gyógyszert. A kisfiú halkan megjegyezte: - Hát azért most menjek haza a törött lábammal? - Szomorúan rámnézett. Szinte sírva, de nem szólt semmit.

Zsebembe nyúltam, s kezébe csúsztattam az ötöst. - Köszönöm bácsi - mondta pironkodva. - Igazán köszönöm. Majd lehajtott fejjel, szomorúan elbicegett a gyógyszerrel.

Összeszorult szívvel néztem utána, s hirtelen én is szomorú lettem. Nagyon szomorú! KUTI HORVÁTH GYÖRGY