Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)

1991-07-31 / 12. szám

Paksi Hírnök KÖZÉLETI FOLYÓIRAT 1991. július 31. ÁRA: 11,20 Ft III. évf. 12. szám Ez a légkör sohasem volt rendezett Nem feladatom, igaz, immár talán csak félig belügynek számító vélemé­nyeket és indulatokat nyilvánosan vizsgálni, mégis figyelemre méltónak érzem ezt a fiatal Wábró Györggyel készí tett beszélgetést Figyelemre mél­tónak érzem azért mert sok olyan gondolat formálódik szavakká ebben a kesernyés lázadásban, mely naponta meghallgattatik szerte a városban, de nevét adni hozzá eddig még nem merte senki.- 1988-ban végeztem az 505-ös Szak­munkásképző Intézetben Szekszárdon. Jól vizsgáztam, a szakmám karosszérialakatos. Nyolcvannyolc októberében kerültem a PAV- hoz, mint armatúrakarbantartó lakatos. Mindenféle munkát végeztem, tolózárak, sze­lepek, szabályzók szerelése javítása, ilyesmi. Aztán nyolcvankilenc májusában megkaptam a behívót - ennek egyébként visszamenőleg voltak okai. Előtte egy fél évvel érdeklődtem már a behívó felől, mert olyan hírek terjengtek, hogy a paksi laktanya, melynek a PAV telj­hatalmú ura volt, olyan embereket vonultatott be, amilyeneket csak akart. Én érdeklőd­tem, hogy ez minden egyes munkásra vonatko­­zik-e?- Az nyílt titok volt, hogy a sportolók, pon­tosan megtartásuk érdekében élvezték ezt a „kiváltságot”, de egyébként? Vajon nem alaptalan hírekről volt szó?- Én érdeklődtem ezután. Nekem például 1991-ig halasztást is kért a PAV, bár akkor már nyíltan beszélték, hogy felszámolják a laktanyát. Ezek után úgy láttam jónak, ha minél előbb be­vonulok és túl leszek az egészen.- Mi történt miután le­szereltél?-Visszakerültem a rendes munkahelyemre, bár meg kell mondjam, eléggé furcsa emberek közé. Persze nem minden ember rossz ember, néhány munkatársammal nagyon jó kapcsolatot alakí­tottam ki. Dolgoztam, aztán egy kisebbfajta betegség le­vert a lábamról.- Mi volt ez a kisebbfajta betegség?- Talán egy rossz mozdu­lat nem tudom, a munkahe­­lyemen-e, vagy máshol, szó­val nem tudtam felkelni az ágyból, meg ilyesmi. Hátge­rincfájdalmaim voltak, táp­pénzre vettek. Aztán kezdték mondani a munkahelyemen, hogy én nem szeretek dol­gozni, hogy miért megyek táppénzre? Szóval, hat hétig táppénz, azután gyógyfürdő, és a legvégén meg akartak műteni gerincsérwel. Orvos­tól orvoshoz jártam, csak a műtétet kerüljem el vala­hogy. (Folytatás a 2. oldalon.) '-----------------------------------------------\ Fájdalmaink A gyerek lehetett talán hatéves, sírt. Ott ült a kapubejárótól nem messze, a porban. Eleinte türelmesen várt, ám ahogy teltek a percek, úgy lett egyre nyugtalanabb. Figyelmét többé nem kö­tötte le a hatalmas lapulevél árnyéká­ban meghúzódó bogár. A szülőjét keres­te az istenadta cigánygyerek. Koszos és piszkos volt. Arcán a könny és a takony elkenődött, s valamiféle porral kevere­dett sár cserepesedett az állóra. Forrón tűzött a nap. A szomszéd ház­ból kutyaugatás hallatszott, először el­halt, majd felerősödött. Mintha fogott volna valakit a gálád eb. A gyerek felné­zett, öklével törölni kezdte szemét, hüp­­pögött. Virágmintás szoknyája rongyok­ban lógott, kinyújtott lábai közé gyűrte, amúgy felnőttesen. A lapulevél erezeté­be kapaszkodó bogár nem érzékelte az idő múlását. Bamásfekete kitinpáncél­ján fény és árnyék hintázott, s tapogató­csápjai csak a mozduló szél hatására re­zegtek. Alig észrevehetően. Hatalmas árnyék vetődött a gyermek fölé. Egy szép arcú férfi árnyéka. Egy pil­lanatra megállt, majd a táskájából elő­halászott öklömnyi kenyérvéget durván a földre lökte. Majd a szemét verte ki a kislánynak.- Ne! - mondta. Fölsírt, szája eltorzította arcát. Csap­zott hajából vászonból tépett szalag ló­gott a nyakáig. A végét szorongatta, mely nyálától nedves lett, s mint valami csiganyom fénylett a déli időben. A kenyér körül hangyák sürögtek, éles rágóikkal egy-egy darabot kimet­szettek belőle, aztán eltűntek a porha­­nyós földbe vájt lejáratokban. A cigány­lány arcáról elmúlt a szomorúság, sze­me csillogott, kezével tétova mozdulatot tett, mintha meg akarná simogatni az apró rovarokat. Teljesen belefeledke­zett a játékba, anyja rekedtes, mély hangjára ocsúdott föl, s arra, amint cson­tos, szinte karmokban végződő ujjaival kiragadta a han­gyák közül a ke­nyeret. LÁSZLÓ­­KOVÁCS GYULA ______________ v_______________________________________y

Next

/
Thumbnails
Contents