Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-07-17 / 11. szám
PAKSI HÍRNÖK 8 1991. július 17. TÓTH-MÁTÉ MIKLÓS ÁBRÁND Aztán szét kellett verni a tanyát is. Az állami gazdaság - a kisajátítás és a kártalanítás után - csak a holdnyi területre tartott igényt, az épületekre nem. Ezt közölték az öreggel is.- De hát mi legyen akkor a tanyával? - kérdezte Kiss Péter.- Nem fújhatjuk el innen. - Azt nem, de el lehet bontani. Az anyagot értékesíteni. J óbban jár, mintha a dózerek mennének neki. Abban nincs sok köszönet Kiss Péter csak forgolódott aznap éjszaka az ágyban, de nem aludt az asszony sem. A férfi életében először gondolt az elmúlásra.- Nem hittem volna, hogy a tanya nem kell nekik. Három szoba van benne, meg a melléképületek. Valamire biztosan tudnák használni.- A földet akarják csak - sóhajtotta az öregasszony -, ezeknek már semmi sem szent Kiss Péter eltűnődött Hát hiszen ami nekik „szenf, az nem biztos, hogy másnak is az. Hetven évet morzsolt le ezen a tanyán, amit még az apja épített N emcsak a bokrok, mega fák, de ismerőse a szél is. Mit lehetne erről mondani és kinek? Neki ez a tanya nem épület, hanem egyszerűen az élete, nem több, nem kevesebb annál. Másnap reggel a fia érkezett autóval. Nehéz mozgású, nagydarab ember, pufók, vöröses arcú. Üzemmérnök az egyik vállalatnál D.-ben, a közeli városban.- Nem lesz itt semmi baj - mondta vidáman és átadott egy csomag illatos dohányt az apjának, meg egy doboz bonbont az anyjának. - Ami elkerülhetetlen, azon kár meditálni. Milyen volt itt az életük? Még a szó is befagy ebben a magányban. J óbb lesz benn a városban, nekem elhihetik. Még moziba is járhatnak, vasárnap meg cukrászdába vihetik az unokákat Ezt a vén hodályt pedig szétverjük.- Szét? - Kiss Péterbe úgy nyilallt bele ez a szó, akár a derekába a fájdalom. - Aztán mi legyen azzal a temérdek anyaggal? A mestergerendák még most is olyanok, hogy száz évig kibírják, de jó még a cserép, a pala és a téglát is lehetne valamire hasznosítani. Azt akarnád tán, hogy pocsékba menjenek?- Dehogy akarnám - rázta a fejét a mérnök -, fel fogjuk használni a bontási anyagot Megbeszéltük Klárival, hogy ebből építünk apáméknak egy külön bejáratú lakrészt a házunk mellé. Egy szoba, konyha, mellékhelyiségek. Na, mit szólnak hozzá? A két öreg egymásra nézett Okos megoldás ez. J ó hasznát vennék ők is, a fiatalok is, a tanya meg szépen besétálna a városba, a családi ház mellé, csak összébbre húzódva egy kicsit mint maguk is már.- Ez jónak látszik, Gábor - bólintottKiss Péter -, hiszen ha mi nem leszünk, úgyis a tiétek marad minden. Egy hét múlva elbontották a tanyát Három teherautó vitte be az anyagot a városba és halmozták fel a mérnök portáján.- Irénke, ne sírj már, gyere - fogta át az aszszony vállátKiss Péter, ahogy megindultak a fia autója felé. - Az jusson eszedbe, hogy felépítik majd újra. A konyha melletti kis szobába telepítették őket. Éppen csak két heverő fért be derékszögben, más bútornak már nem jutott hely.- Itt úgyis csak aludni fognak - mondta Klári, a menyük-, nappal meg az egész ház a maguké, hiszen mi csak estefelé jövünk haza és a gyerekek is iskolában vannak délelőtt- Úgy van - helyeselt Gábor -, aztán pár hónap és felépül itt a kis tanya, ahogy ígértem. Ebben megnyugodtak az öregek és próbáltak beilleszkedni az új helyzetbe. Segítettek, amit tudtak. Az öregasszony a háztartásban, meg az unokákkal foglalatoskodott, Kiss Péter pedig a ház körül. Gábor amolyan „kétlakf életet élt, sertéseket hizlalt, nyulakat tenyésztett „Nappal úr, este paraszt”, ahogy mondogatta, de ilyenkor azt is hozzáragasztotta nevetve: a pénz nem finnyás a származására, mindegy, honnan jön! Most örült, hogy az apjában segítséget kapott, és lassan Kiss Péter végezte el a munka nagyját. Szívesen tette, hiszen csak azt folytatta, amit a tanyán abbahagyott. A szomszédban egy vasutas élt. Csörge Pálnak hívták. A ken'tésen át gyakorta elbeszélgetett az öreggel.- Ha nekem tanyám lenne - mondta egyszer Csörge Pál -, inkább odatemetkeznék, minthogy eljöjjek onnan.- Hiszen kisajátították - védekezett Kiss Péter-, az épületet meg az ebeknek hagyták.Nem kellett senkinek.- Senkinek? - Csörge Pál a felhalmozott építőanyagra mutatott - Azért valaki csak hasznát veszi, ha jól látom.- Hasznát hát Nekünk csináltat belőle külön bejáratú lakrészt a fiunk. Egy szoba, konyhát Megígérte.-Ha így van, akkor jól van - bólogatott Csörge Pál -, akkor már csak ki kell várni. Kiss Péter eltöprengett ezen, kicsit kétkedőnek érezve a vasutas szavait Ezért hát - már csak önmaga megnyugtatására is - megkérdezte este a fiát az építkezés felől.- De sürgős már apámnak- mondta Gábor -, és meg is érteném, ha nem lenne fedél a fejük fölött, de itt igazán megvan mindenük, semmi bajuk, gondjuk. Látja, hogy ki sem látszom a munkából, most még ezzel is gyötör?- Nem gyötörlek én fiam, de hát tönkremegy az anyag. Veri az eső, égeti a nap... Még egy ponyvával sincs letakarva...- Jó, akkor majd letakarjuk. És legyenek egy kicsit türelemmel. Amit ígértem, azt tartom is. Már ott laktak egy éve, de változás csupán annyi történt, hogy az anyagból megjavíttatta Gábor a háztetőt és garázs épült a kocsijának.- Rövidesen sort kentünk a magukéra is - mondta akkor az apjának-, de hát az nagyobb munka, jobban elő kell készíteni. Aztán egy újabb év telt el, de még semmi jele annak, hogy felépül az ígért lakrész. Kiss Péter nagyon elkeseredett, és amit azelőtt sose csinált elballagott néha a közeli kocsmába is. A piactér sarkán állott ez az italbolt ésígy alkalom adódott körülnézni a piacon is. Az öreg szeretett ott elidőzni. A sok látnivaló megszínesítette egy kicsit a kedvét szót váltott az árusokkal, szakértő szemmel mustrálgatta a kínálatot Egyik alkalommal falubelivel, Takács Vincével találkozott A fiatalember gépkocsivezető volt a téesznél, de azelőtt a szomszédos tanyán laktak, talán ha t'z éve költöztek be a faluba.- Hogy van Péter bácsi? Megszokta már a váróst?- Megszokni? - kérdezett vissza. - Mit? Talán a sertéshizlalást? Kondás lettem én öcsém, annak meg éppenséggel nem sok köze van a városhoz. Takács Vince értette is, nem is az öreg szavait de nem akarta firtatni az értelmüket Elmondta, hogy egy autó primőr árut paradicsomot paprikát salátát hozott a piacra, mert igen
