Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-07-17 / 11. szám
PAKSI HÍRNÖK 6 1991. július 17. KÖRKÉP ♦ PAKSI KÖRKÉP ♦ PAKSI KÖRKÉP ♦ PAKSI KÖRKÉP ♦ PAKSI KÖRNYEZETÜNK Bár édes gyermekei vagyunk, sokszor mostohán bánunk vele. E lhanyagoljuk, beszennyezzük, elcsúfítjuk. S tesszük mindezt olyan nyugodt természetességgel, mintha szentül meg lennénk győződve arról, hogy megússzuk büntetlenül. De a természet előbb-utóbb ítélkezik felettünk: az ember-életterének pusztításával - saját létét is kockára teszi. Bármennyiszer is hallottuk már, az adatok megdöbbentőek- a trópusi erdők évente 11 millió hektárral csökkennek, az ipari szennyezés következtében 31 millió hektár erdő károsodik;- évente kb. 26 milliárd tonnával több termőtalaj pusztul el, mint amennyi keletkezik;- évente 6 millió hektárnyi új sivatag jön létre;- tavak ezrei válnak biológiai szempontból halottá;- a növény- és állatfajok közül évente együttesen több ezer pusztul ki, s tűnik el a Föld színéről;- az Antarktisz feletti „ózonlyuk’ drámai gyorsasággal növekszik, ezzel együtt a szén-dioxid légköri koncentrációja egyre nő stb... S vannak országok, ahol az emberek már nem legyinthetnek könnyedén az efféle statisztikákra. Peru például hatalmas szemétkupaccá változott napjainkra; a mérhetetlen mennyiségű hulladék elbont mindent, s a lakosság körében a legszömyűbb járványok terjednek. Kelet-E urópa egyik legszenynyezettebb régiójában, Lengyelországban kémiai szennyeződés miatt a talaj egynegyede alkalmatlan már élelmiszertermelésre, a víznek csakl%-a(!) iható. Az erősen iparosodott cseh vidékeken 10 évvel csökkent a várható élettartam... Ami távol történik tőlünk, azt persze nem veszi annyira komolyan az ember: nem érzi a saját bőrén. De, sajnos, nem kell már olyan messzire mennünk példáért. Hiszen mi is szétromboltuk a Dunakanyart, s Isten tudja, mikor állhat vissza csak megközelítőleg is természetes állapotába. Gyöngyösvisonta környékén elképesztő méretű talaj- és vízszenynyezést tártak föl. Százhalombattán a kétségbeesett lakosság arra döbben rá, hogy lassan már az életfeltételeik sem adottak; a szennyezettség következtében torzszülött gyerekek jönnek világra. Dunaújvárosban is „szokni kell a levegőt”, s néha meggondolandó az ablaknyitás is... A hétköznapi ember sokszor úgy gondolja: igen, ez sajnos mind igaz, de ugyan mit is tehetnék én ez ellen? Egyes esetekben meglehet hogy semmit. De a saját kis környezetéért igenis mindenki felelős. Árulkodik is rólunk szavak nélkül. Mit tehetünk mi? Egészen apró dolgokat Például nem „létesítünk” önkényesen szemétlerakatot ott, ahol nekünk éppen a legkényelmesebb lenne. Vagy a régi dalhoz híven nem vágunk ki minden fát; inkább a magunk létezését „örökítsük meg” egynek az ültetésével. A boltban a hasonló fogyasztói árú mosószerek közül választhatjuk a környezetkímélő terméket is. Igen, ezek valóban apróságoknak tűnnek a világméretű problémákhoz képest de tessék elhinni, az is lényeges, hogy az emberek szemlélete megváltozzoa Környezetet „rongálni” azonban nemcsak vandalizmussal, szennyezéssel, szemeteléssel lehet A fentebb említetteknél sokkal ártalmatlanabb, de ugyanúgy bennünket, embereket érintő hatása lehet a giccses, vagy éppen az elhanyagolt sivár környezetnek. A legtöbb ember szereti, igényli maga körül a szépet a természeteset a harmóniát. Valahol ez is egyfajta környezetvédelem. S a szépség még csak nem is mindig pénz kérdése. Láttam már egyszerű, takaros, kedves, öreg parasztházat gyönyörű virágoskerttel övezve, amire öröm volt nézni is; s láttam több millióért épített, hatalmas, erődítményszerű, cifra családi házat rózsaszín cirádás vasken'tés mögött... Sokszor kényesen vigyázunk a magunk portájára, ahol minden csillog-villog; mintaszerű rend az udvaron, precízen nyírt pázsit tiszta járda - de ami két lépéssel a birtokhatáron kívül esik, az már nem érdekes. Persze, vannak jó példák is. Ápolt parkok, vagy a szívet-szemet gyönyörködtető látvány: az ablakokban, balkonokon vintó muskátli, s más kedves virág, ami még az egyhangú lakótelepet is élővé, emberibbé varázsolja. Bár az atomerőmű által okozott esetleges szennyezéstől még mindig sokan tartanak, azzal a legtöbb paksi lakos tisztában van: városunk egyelőre nem tartozik az ország károsodott, szennyezett környezetű települései közé. Sőt igen tiszta levegővel dicsekedhetünk. Vigyázzunk hát rá: védjük természeti értékeit, tegyük még szebbé akár csak a „hétköznapi ember^’ módján is. Ez most valóban a saját érdekünk. M. P. E.
