Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-07-17 / 11. szám
Paksi Hírnök KÖZÉLETI FOLYÓIRAT 1991. július 17. ÁRA: 11,20 Ft III. évf. 11. szám A klasszikus szakszervezet nem képes megújulni Az országban elsőként Pakson: Agrárszolidaritás Paks egyik mezőgazdasági üzeme az állami gazdaság, amely a legnagyobb földterülettel rendelkezik. Az üzem elsősorban növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozik: ezen belül szántóföldi és konyhakertészeti növénytermesztéssel, valamint szőlészettel. Ipari tevékenységét tekintve partnerszövetkezetek és külső szervezetek felé végez különböző szolgáltatásokat. Ilyen értelemben önellátásra rendezkedett be, ezt mutatja takarmánygyártása is, amely az állami gazdaság agrokomplex telepén történik. VezetőjeTörteliBéla, aki a február közepén megalakultAgrárszolidaritás szóvivője. Új érdekvédelmi szervezetről van szó, amelynek egy radikális magja kivált a hatalmasra duzzadt, diktatórikus vezetési elveket és stílusokat ötvöző szakszervezetből. Abból a szakszervezetből, amely már évekkel ezelőtt bebizonyította működésképtelenségét, bebizonyította hatalomátmentési törekvéseit. Abból a szakszervezetből, amelyben még ma is országszerte Gáspár Sándor-féle káderek ülnek a titkári és az elnöki székekben. Abból a szakszervezetből, ahol a nyolc osztályt végzett funkcionáriusok diktáltak az őket eltartóknak, s ahol rendelkeztek az emberekkel, akár az Isten. Élni kell! De hogyan és kinek a zsebére? Mondják, a hatalomváltás megtörtént, de nem mindenhol, hiszen helyi cézárok uralkodnak, játszák ki a törvényeket, zsebelnek be milliós hasznot. Az úgynevezett Nagy Sándor vezette klasszikus szakszervezet sem képes megújulni, és valószínű nem is törekszik erre. Érdekképviseletet nem fejt ki, akkor meg minek van rájuk szükség? Pedig történhetne már valami, s nem csupán kormányzati szinten, de szakszervezeti szinten is. S lejjebb is! Az agrárszektorban, hiszen még mindig a MEDOSZ az úr, és siserehada, mert az elnyomon'tott és elbutított parasztok gőgös és pökhendi hatalmasságai manipulálják a tömeget, no persze, csak ahol hagyják... Minden változik, mondja az ókori bölcs, s ez valóban így is van. A Paksi Állami Gazdaságban mindenképpen* A monolit szakszervezet szerencsecsillaga leáldozóban van, és a jókedv sem a régi már. Reméljük és bízunk abban, hogy a februárban megalakult Agrárszolidaritás megtalálja helyét és valódi képviseletet fejt ki a dolgozók körében. Törteli Bélával erről beszélgettünk.- Antidemokratikus, bürokratikus vezetési rendszerrel, a munkáltató által fönntartott és a dolgozók nyereségéből finanszírozott apparátussal és vezetőkkel ma már nem lehet együtt dolgozni. Megítélésem szerint érdekképviseletet nem láttak el, sokszor a kompromisszum és a megalkuvás határára jutottak. S ebből csak (Folytatás a 2. oldalon.) Fájdalmaink Az öreg az út szélén botorkált, kezében hatalmas, szálaira foszlott táska. Üvegeket keresett, amiket kidobtak az autóból, vagy ■az éjszaka stoppoló fiatalok elszórtak az árokban. Ha szerencséje van, még olyat is talál, amelyben itt-ott lötyög néhány kortynyi sör. Persze meleg és húgyszagú, de mit számít az! Hosszú még a nap, s mire beér a városba, addig megtelik a táska egymáshoz koccanó üvegekkel. Jó pénz ez is, és arról nem is beszélve, hogy könnyebb munka, mint álló nap görnyedni napszámban, vagy járni a hivatalt alamizsnáért Menjen az öreg Isten kérni. Lassú, monoton mozdulatokkal ment az öreg, mint aki ismeri a járást. S ahogy emelkedett a nap egyre följebb, kezefejével úgy tolta koszos svájcisapkáját homlokáról hátra. Gyűrött inge kilógott a madzaggal a derekához erősített nadrágból. Egyből melege lett, s amikor a paradicsomföldeken motozó városlakókat az éhség a meggyfák alá szólította, ő még mindig ment: alig elhagyva Csámpát. Nagy sebességgel autók hagyták maguk mögött a kilométerköveket, a miénk is, s mint valami darázs a hőségben kókadó virág mellett, úgy hagyta el a visszapillantó tükörben összezsugorodó öregembert Apró, fekete ponttá vált a kanyar után aztán meg semmivé, de csak számunkra, szemünk számára. Az árokban magasra növő fűben ugyanúgy meglapul az üveg, mint a sebtében kinyitott konzervesdoboz, melynek széle sorjás. S a literes üch'tő hengeres teste, halványzöld, sárga, esetleg színtelen. A nyár kemencéje kárt nem okoz benne, de az őszi tarl& égetések amorffá alah'tják, s a sistergő, fortyogó műanyagcsöppek beleégnek a földbe, megsavanyi'tják, tönkreteszik. Az üveg azonban megmarad, szájával a föld felé fordulva, piszkosan. Még csak le sem kell mosni, mert vannak kocsmák, ahol a sáros, mocskos üveget is visszaváltják, nyilván félpénzért. így kerekedik egésszé a mese, állandó körforgássá félremagyarázhatatlanul. A természet teszi a dolgát, az ember is. S aki tegnap még gyermekként a küszöbön sírt, az mára üveget kutató vénemberré lett, aki nem halni készül, hanem megdögleni. LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA
