Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-07-03 / 10. szám
1991. július 3. 9 PAKSI HÍRNÖK Kit temessenek el ilyen zordul... Salzburgban kezdődött 1991. január 27-én az a hangversenysorozat, amelynek folytatásaként az egész világon, az operaszínpadokon, a hangversenytermekben, rádiókban és televíziókban Mozart halálnak 200 évfordulójára emlékeznek. Mozart 1756-ban született, s a Wolfgang Theophilius nevet kapta. Később görög előnevét a német Gottliebre fordította, majd ő maga, olaszországi útja során a latin Amadeusra változtatta. Wolfgang Amadeus Mozart csodagyerek volt, zenei környezetben nevelkedett. Még írni sem tudott, amikor már komponálni kezdett, vakon játszott zongorán. Rómában 14 éves korában hallgatta meg Allegri Misereréjét, amely a Sixtuskápolna tulajdona volt és másolni nem volt szabad. Másodszori meghallgatás után azonban mind a kilenc szólamot emlékezetből lekottázta. Később kártyázás és kuglizás közben is komponált. Művei között találunk operát, oratóriumot, misét, egyházi művet, zenekari művet, versenyművet, kamarazenét és szonátát. Zenedarabjait - amelyeknek száma 626 - Köchel 1862-ben jegyzékbe foglalta, időrendi sorrendbe állítva. A K. 551. például azt jelenti, hogy a Köchel jegyzékben szereplő 551. számú mű a C-dúr, Jupiter szimfónia. Mozart 27 zongoraversenyt írt. Az elsőt hatéves korában vetette papírra, az utolsót 35 éves korában véglegesítette. A zeneköltő egész életére jellemző volt, hogy a zongoraversenyek vázlatait korábban írta, s azok több-kevesebb ideig elfeküdtek, majd később fejezte be megkomponálásukat. Az én életemből is harminc év telt el, amíg mind a 27 zongoraversenyt magnószalagra tudtam rögzíteni. Én ezekkel szeretnék reá emlékezni, halála 200 éves évfordulóján. A K. 37. F-dúr, a K. 39. B-dúr, a K. 40. D-dúr, és a K. 41. G-dúr, az első négy zongoraverseny, az elődök dallamainak az adaptációja. A K. 175. D-dúr esetében először ismerünk rá Mozart saját zeneszerzői arculatára. A K. 238. B-dúr zongoraversenye egyelőre kedvetlenül szürke. A K. 242. F-dúr, három zongorára írt mű: a harmadik szólam könnyű, a harmadik szólam Louise emlékére íródott. A K. 246. C-dúr, talán az utolsó mű, amely az arisztokrácia számára készült A K. 271. Eszdúr zongoraversenyt Mozart Jeunehomme zongoraművész kisaszszonynak ajánlotta, Szabadságdal. A K. 365. Eszdúr, kétzongorás darab, versenyszólammal. A K. 413. Fdúr, bensőséges szép Larghettóval szólal meg. A K. 414. Adúr, olaszos Andantéval rendelkezik. A K. 415. Cdúr művet a zárótételt félbeszakító szünetek teszik tréfásan akadozóvá. E három mű kellemes a fülnek, sem túl nehéz, sem túl könnyű az előadónak. A K. 449. Eszdúr, hetykén szökdelő fináléval zárul, a K. 450. B- dúr, kromatikusán fölfelé kúszó főtémája érdekes. A K. 451. Ddúr, a középtételben mintha lelassulva kúszna tovább, a K. 453. Gdúr zongoraverseny, egyszerű, derűs, gyermekdalszerű. E négy darab már a nehezebb művek felé mutat. A K. 456. Bdúr Mozart betegsége miatt talán gyengébben sikerült, mint az előző négy mű. A K. 459. Fdúr, ellenállhatatlan derűt áraszt, elsodró lendülettel. Az ezután következő művek a hangversenytermek szinte állandó versenydarabjai. A K. 466. d-moll zongoraverseny végig tragikus és fenséges hangulatú, balladai tónusú mű. A K. 467. Cdúr gyengéd és sugárzó, üde középtétellel rendelkezik. A K. 482. Eszdúr, pezsgőén eleven, virágoskertre emlékeztető melódiagazdagságú, galoppritmusú befejezést kapott. A K. 488. Adúr, napfénnyel átitatott, olaszosan játékos és kecses mű. A K. 491. c-moll, szomorkás, borongós melódia, hangvételével Beethoven c-moll zongoraversenyének előhírnöke. A K. 503. C- dúr zongoraverseny, a tematika és harmónia egyszerűségével tűnik ki. A K. 537. Ddúr, később a koronázásinak elnevezett zongoraverseny szeretetreméltó, ötletekben gazdag, még lassú tételében is tánclépéses mű. A K. 595. Bdúr népies ihletésű, de már halálsejtelmekkel telített darab. Halála évében fejezte be, éppúgy mint a Varázsfuvolát és a Klarinétversenyt A Requiemet, amellyel halála előtti estén is foglalkozott, szintén nem tudta befejezni. Bécsben halt meg 1791. december 5-én. Temetése örök szégyenfolt marad. Xaver Süssmayer egyedül kísérte el a halottaskocsit Mozarték Rauhenstein utcai lakásáról a Stephansdómhoz, de nem a templom boltíves főhajójába, csupán az egyik gyéren világított oldalkápolnájába, ahol a beszentelést csak kevesek jelenlétében végezték el. Csak három sógor szállingózott oda, továbbá Roser, a Theater an der Wien karmestere és Daser, a zenekar gordonkása, és ott pityergett Johan Nepomuk Deiner, a bizalmaskodóan hűséges, derék házmester. Amikor a gyászolók parányi gyülekezete a Stephansdóm kapuján kilépett, havasesővel, szélviharral találta magát szembe. A vastag felhők alatt már riasztóan alkonyativé szürkült a december. Rövid tanácskozás után mindnyájan elálltak attól, hogy a halottas kocsit a távoli Szent Marx temetőbe kövessék. S onnan Mozart koporsója állítólag csupán hűséges kutyája kíséretével folytatta útját. Wolfgang Amadeus Mozart testét tömegsírba temették, földi maradványait később sem sikerült megtalálni. Vajon kit temessenek el ilyen zordul, siralmasan, ha nem az élet szépségeinek és örömeinek legtündöklőbb hírnökét? DALOS ENDRE
