Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-01-17 / 1. szám
Új templomunk A templom építéséhez mély lelki indítottság adja az erőt és a kitartást. Az antik templom a kultusztárgyak befogadására szánt épület volt, az áldozat bemutatása a templom előtt történt. A görög templom természeti környezetben állt. A keresztény templom a római bazilikából alakult ki. A nyugati építészet megmaradt a hosszhajós elrendezés mellett, a keletire a centrális, kupolás templomtípus a jellemző. A barokk kor alakította ki az egyhajós, kápolnákkal kísért templom stílusát. A modem építészet a templom építésében is a legváltozatosabb megoldásokkal kísérletezik. Pakson a keresztény templom első nyomai Szent István királyig vezethetők vissza. Ő rendelte el, hogy minden tíz falunak egy templomos helye legyen, ahova a környező falvak minden vasárnap egybegyűlhessenek istentiszteletre. A tíz falu: Paks (Pokus), Magyart, Faluhely, Püspökdomb, Csámpa, Földes, Hegyes, Kistápé, Akalacs és Gyapa; melyek közül már csak Gyapán működik filia, a többi 8 puszta - vagy szórványtelepüléssé zsugorodott. A Szent István idejében emelt fatemplomocska a falu közepén állott, mellé épített haranglábbal, mely természetesen az idők viharai során nyomtalanul eltűnt. Akarva, nem akarva, most, egy évezred múlva, mintha újjáéledt volna. Paks-Újvárosban a hívek és a társadalom együttműködésével 1990-ben új templomot építettek, és tervezője mintha visszaálmodta volna a középkort, fából készíttette el, különálló toronnyal, centrális elhelyezéssel. A települések életében, minden visszahúzó erővel dacolva, ma is a templom jelenti a legközvetlenebb módon a helyhezkötöttséget, a hazaszeretetet, a hazafiságot, a szülőföld és a nép igaz, önzetlen, áldozatokat is vállaló szeretetét. Ha a Kálvária-hegyről szemléljük a város szép panorámáját, az atomerőmű hatalmas építménykolosszusa mellett ugyancsak törpének látszik a szív alakú templom hármas tornyocskája, de funkciójában semmiképp sem törpül el mellette. Míg az atomerőmű az ország lakosságának közel felét látja el a ma már nélkülözhetetlen villamos energiával, addig a mellette kicsinynek tűnő Isten háza mindenki számára nyitva áll, mindenkit befogad, ki csendes falai között akar néhány percet tölteni, a világ zajától való kikapcsolódás céljából. Otthont ad a környék hívő seregének, amely itt egybegyűlve és testvéri közösségben kíván vasárnaponként egy-egy órát lélekben eltölteni. Míg a Szent Istváni templom csak a környező falvak népét gyűjtötte egybe, itt az ország minden részéből ide telepedett emberek találnak lelki menedéket olyannyira zaklatott életükben. Nem múlja-e felül ez az atomerőmű áldásait is? Ma, amikor szinte a lét-nemlét szorító érzése közepette kell helytállnunk, mily megnyugtató arra gondolnunk, hogy ennek a harapófogóhoz is hasonlítható épületnek a szárai sosem zárulhatnak be, nyitva áll befogadásunkra, nemcsak éppen e percben, e napon, ez évben, hanem mindörökké. És ha az ember alkotó géniuszának közeli remeke, az erőmű már elavult, elhasználódott, az enyészet martalékává lesz, ez a kis vetélytárs továbbra is állja majd a viharokat, a fáradt, bánatos, reményt vesztett emberek vigasztalására. Állni fog, mert a templom a lélek háza, a Szentháromságé, a Fiúé, az Atyáé és mindannyionké, melyen a pokol kapui eddig sem tudtak erőt venni és ezután sem fognak. Ezt jelképezi az a kis felfelé mutató felkiáltó jel, az a kis tomyocska, mely most már hétre szaporította Paks ilyen jellegű felkiáltó jeleinek számát. A déli városrész ma már egyre jobban megközelíti a modem város jellegét, hisz a munkahelyek, a közellátás, a közoktatás mellett valóban lakótelepe is van, ahol az úgynevezett „alvó város” népe kulturális igényei mellett kielégítheti lelki szomját is. A város, ahol annyi negatívum gátolja a család együtt-tartását, most olyan objektummal gazdagodott, ahol a család apraja-nagyja egy időben és egy helyen tölthet el egy-egy órát lelki közösségben, békességben. Az új városrész életstílusának átalakítása az ország új berendezkedésével egy időben megindulhat, hiszen egyre több lehetőséget kínál a lakórész kulturális és lelki megújulásához. Ézt érezték meg a bátor kezdeményezők és ezért lehetünk hálásak nekik mindenkor, hogy e kedves és szép lelki otthont megteremtették. Történelmi időket élünk, nem is akármilyet. Ennek súlyát mindanynyionknak át kell éreznünk, hogy tevékeny részesei lehessünk a reményteljes jövőnek. „A Szentiéleknek a melege sugározzék a ti szívetekből mások felé is...” „...Felépült ez a templom, és ha feltekintünk a templom tornyaira, három jelképet is látunk rajta. Amikor beszélgettünk ajelképekről, néhány ember zavarba jött. Egy templom három toronnyal! Egy templom, a Napnak, a Holdnak, a keresztnek a szimbólumával. Közös templom ez, ökumenikus templom, vagy katolikus templom? Kérdezték nagyon sokan. A XII. században, Angliában készült egy festmény, amelyen ugyanez a három szimbólum szerepel. A Hold a pásztor embernek volt a jelképe, a Nap a földművesé. A Nap és a Hold a csillagokat is akarja együtt jelképezni. A csillagok pedig a tengeri népeket vezették. Jelkép mindegyik, és nem a külső alakot kell nézni, hanem a jelképnek a tartalmát. A két jelkép fölött pedig ott magasodik Krisztus keresztje. A Nap: mint a fény, hogy egymásra találjunk, hogy egymást meglássuk, hogy egymásra merjünk figyelni, hogy egymás szeretetét is észrevegyük, hogy meglássuk egymásban a jószándékot és a jóakaratot. A Hold: az ezüstös fényével, hogy a sötétségben, az éjszakában sem bukjunk el. Ha a történelemnek a sötét idejében él az ember, akkor is legyen mindig reménye, hogy felkel a Nap. Nem marad mindig sötét. De a sötétben is kell lenni egy irányítónak, egy vezetőnek, hogy az életben éjszaka van vagy nappal, hogy meglássuk mindig a távlati célt és irányt. Lássuk azt, hogy az emberi élet nemcsak a halálig tart, hogy az emberi életet nemcsak egy-két hónapra kell irányítani, vagy egy-két évre, hanem a halálon túl is. Ott magasodik a kereszt, magasan a másik kettő felett, hogy megéljük azt, hogy Krisztushoz tartozunk, hogy keresztények, krisztusi emberek vagyunk. Mi nem egy ideológiát akarunk megvalósítani, nem egy párt mellé akarunk csak állni, hanem Krisztus mellé. És ez a Krisztus, aki a történelemnek az ura, legyen a szívünknek is az ura. Ez a Krisztus adjon nekünk is erőt és adjon tartalmat életünknek.” (Részlet Mayer Mihály pécsi megyéspüspök beszédéből, Paks, 1989. pünkösd napján) PAKSI HÍRNÖK 2 1991. JANUÁR 17.
