Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-04-17 / 7. szám
Ez van Exportból visszamaradt Március 16-án reggel nagy tömeg gyülekezett a művelődési központ előtt, mintha tüntetés készült volna. (Nem lesz éhségmenet - gondoltam az autókkal teli parkolót látva.) Cipővásárt tartott egy magánkereskedő. A (viszonylag) olcsó árak korbácsolhatták föl ennyire a fogyasztói kedvet, mert az ajtó kinyitása után - mint gátszakadáskor - bezúdult a közönség, majd az alkalmi cipőbolt, a klub előtt - mint némely társasjátékban a második akadálynál - türelmetlenül várakozott, egyre nagyobbra duzzadt és zúgolódott. A kereskedő szeretett volna tájékoztatást adni a mérettáblázatról, hiába: senki sem volt kíváncsi rá. „Lökdösődés, tolakodás kezdődött. Egy nőt kabátjánál fogva húztak vissza. Egy anyuka befért a terembe, a gyereke már nem. Szidalmazták egymást az emberek, leszaggatták egymásról a kabátot. A kismamákat, gyerekes anyákat a másik ajtón akartuk beengedni, erre felhangzott az önérzetes méltatlankodás: „azoknak miért van előnyük? Várják ki ők is a sorukat! Ordítás, kiabálás. Teljesen kikeltek magukból. Nemsokára verekedés is kitört, szóba került a vásár bezárása is. Volt, aki föladta a reménytelen küzdelmet és elment. Akik bírták, gázolhattak tovább az üres dobozokon” - mondja a vásár szervezője. Ez a méltatlan helyzet talán elkerülhető lett volna, ha a kereskedő nem zsúfolja be készletét (és a vevőket) a terembe. (Egy hónapja háromszor ekkora alapterületen zajlott a vásár, nem is volt tülekedés.) A háromfős személyzet is kevésnek bizonyult: nemcsak a kiszolgálásban, a rendfenntartásban is. Arra gondolok: ha ily módon megszerzett, szovjet exportból visszamaradt cipőinkből kibújunk és zokniban, harisnyában lépünk be az olyannyira áhított és annyit emlegetett Európa-ház tisztaszobájába, vajon mihez fogunk kezdeni? g. n. így is lehet élni... Nyugdíjasok találkozója A tengelici'nyugdíjasklub vendégül látott bennünket farsangi rendezvényükön, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Ennek örömére március 14-re mi hívtuk meg a tengelici nyugdíjasklub tagjait Paksra. Az a nap is úgy kezdődött, mint oly sok március 14- e: eszünkbe jutott gyermekkorunk és ifjúságunk lázas készülődése a nagy magyar ünnepre, március lőre. A sok idős ember újból és újból átgondolta és átérezte a magyar történelem e napjának jelentőségét. Nagy volt a készülődés a Csillag étteremben. Mi, idősek nagyon vártuk ezt a napot, a viszontlátás örömét. A vendégeket az autóbusz megérkezésekor Barna Gyuláné klubvezető, Hanuszka Gyula és Vlaska János klubtagok fogadták. Az étteremben Imre Gyuláné mondott köszöntőt és valamennyi jelenlevőnek jó egészséget, békés, boldog öregséget kívánt. Azután a tengelici nyugdíjasklub vezetője - mindenki Piroska nénije - szeretettel üdvözölt bennünket és hasonló jókat kívánt. Ragyogó volt a nap, de még szebbé, hangulatosabbá tették a paksi 4. sz. iskola III/B osztályos tanulói. Szavalataikkal, dalaikkal, kedvességükkel kicsaltak egy-egy könnyet a hallgatóság szeméből. (Ezúton is köszönetét mondunk tanítójuknak, László Boldizsárnénak.) A citerán játszó ifjúság oly szép és magas színvonalú műsort adott, hogy csodálkozva hallgattuk volna reggelig. Vacsora után tombolával folytattuk az estét, a játék nagy izgalmakkal járt. A jó zenekar tetézte hangulatunkat, jártuk - de nem öregesen - a táncot. Az idő gyorsan elszaladt, elköszöntünk egymástól, de „nem búcsúztunk”. A vendégek távozása után egyhangúlag eldöntöttük, hogy az asztalon lévő virágdísz elhunyt klubtársaink sírjára kerüljön. Köszönetünket fejezzük ki a PAV szakszervezeti bizottságának a támogatásért. Lázár Ervinről a mesék jutnak az eszünkbe, s az a gyönyörű ragaszkodás, amely írásaiban összeköti a felnőtteket a gyermekekkel. Sokszor láttam televízióban nyilatkozni, mindig szépen és egyszerűen beszélt. Meséi elviszik az olvasót az álmok birodalmába, ami néha a valóság is, hiszen a mai kor gyermekeinek és felnőttéinek regél, a műfaj eszközeinek felhasználásával. Csodás elemei keverednek a hétköznapi élet tárgyi és gondolati gazdagságával. Hitelesen formált mondatai könnyen megérthetők. Talán ez is oka annak, hogy éppen az ő írásműveit viszik legtöbbször színre. Dramaturgiája érdekes feladatok elé állítja a kíváncsi természetű és minden új hatásra kapható szakembereket, s a szívből-lélekből játszó lelkes amatőröket egyaránt. Színre vitelük azért sem egyszerű, mert az adaptált darabok szereplői általában gyermekek, a maguk határtalan fantáziájukkal, mesterkéletlen természetükkel. A süvölvény érdeklődést aztán a rendezőnek illik kordában tartani, különben szétesik a mű. Nem szerencsés az sem, ha megtoldják saját elképzeléseikkel, oly módon, hogy a szereplőkkel idegen gondolatokat mondatnak el. A díszlet más; hiszen szabadabban szárnyalhat a gyermeki és a rendezői elképzelés, talán csak arra kell ügyelni, hogy a darab alapeszméje megmaradjon. Lehet szöveghez hű, lírai, vagy egy-két kellékkel díszített. A végeredmény azonban szívetmelengető; gyermekek nevetése tölti meg a színháztermet, s pár Gyermekszínjátszás órányi örömöt lop a szülők, tanárok szemébe az önfeledt játék. A nézőtéren ülő eljuthat a Négyszögletű Kerek Erdő tisztásaira, találkozhat Bruckner Szigfrid kiérdemesült cirkuszi oroszlánnal, Aromoval, a fékezhetetlen agyvelejű nyállal, vagy Dömdödömmel, aki azért Dömdödöm, mert csak annyit tud mondani: Dömdödöm. A kisdiák számára feledhetetlen élmény, ha hasonló korú szereplőket lát a színpadon. Ugyanúgy tud örülni a szépnek és a jónak, mintha csak ő maga csinálná. S feledhetetlen azért is, mert az apró emberkékből hiányzik az irigység. De Swajda György és Lázár Ervin meséihez tulajdonképpen ez illik, hiszen gyermekeknek írt meséket igazán csak gyerekek tudnak eljátszani. Valahogy ezt ajátékos örömet tapasztaltam március tizedikén, amikor megyénk szinte minden tájegységéről összesereglett gyermekek színjátszásait néztem. A Babits kamaraterme megtelt csodálkozó szemű iskolásokkal, szülőkkel, felkészítő tanárokkal. Szépek voltak szerepeikben s anélkül is, és talán nem is a művészi produktum volt a legfontosabb, hanem a játék, ajátékos kedv, s az öröm, a szereplés öröme. Az a vibráló könnyedség, amely jellemezte ezt a délelőttnyi boldogságot. Igazságtalan lenne részemről, ha neveket említenék, célom nem is az: mert mindenki játszott aki szívesen ment el. És mindenki nyert, aki részt vett a játékban. Azonban Pakshoz való kötődésem megkívánja, hogy elmondjam: ez a szép fekvésű mezőföldi város a II. Sz. Általános Iskola és a Munkásművelődési Központ által képviseltette magát a gyermekszínjátszásban, szép eredménnyel. Lázár Ervin: Dömdö-Dömdö-Dömdödöm-je és Swajda György egyperces átdolgozása szerepeltek a palettán. Ami talán a nap kapcsán nem tetszett, hogy a megyeszékhelyen való szereplés hírverése Pakson nem volt megfelelő. Valamint a délelőtt kilencórai kezdés, majd’ egy órát csúszott. Nem szerencsés a szereplőket és a nézőket megvárakoztatni. - 1 -IMRE GYULÁNÉ PAV nyugdfjasklub 1990. ÁPRILIS 17. 11 PAKSI HÍRNÖK
