Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1990-04-03 / 6. szám

Paksi program (Folytatás a 7. oldalról.) barátságot, hogy segítse és bátorítsa az ifjúság boldogulását, aabban a hitben, hogy a mások önzetlen szolgálata előbbre viszi az ember, közössége és a világ jólétét. Az optimistaklubok ma már több országra kiterjedő hálózatot alkot­nak. A legtöbb klub - mintegy 170 ezer taggal - az USA-ban működik, Magyarországon szervezésük az el­múlt hónapokban kezdődött. Úgy véljük, városunkban is létjogosult­sága van az önmagukért, másokért tenni akaró polgárok közös mun­kálkodásának, az optimista szemlé­letet megvalósító klub működésé­nek. A klubnak bárki tagja lehet, aki a klub célját elfogadja és annak munkájában aktivan részt vesz. Várunk minden érdeklődőt április 19-én (csütörtökön) 19.00 órakor az MMK-ban, a klub alakuló foglalko­zására. Az előzetes jelentkezéseket ápri­lis 18-ig várjuk az MMK-ban! ÉRETTSÉGIZŐ ÉS FELVÉTELIZŐ FIATALOK FIGYELEM! A HITEL c. független irodalmi, társadalmi, kritikai folyóirat 5., 6., 7. számaiban FOGLALJUK VISSZA A MÚLTUNKAT! jelszóval 12 „leckében” tárgyalja az 1945 elejé­től 1975-ig tartó 3 évtizedet, közért­hető módon, az oktatás igényeit szem előtt tartó tagolásban, illuszt­rációkkal, a legújabb szakirodalom ismertetésével. A HITEL c. folyóirat megtalálha­tó könyvtárainkban, igény szerint fénymásolatot készítünk. PAKSI IFJÚSÁGI IRODA 7030 Paks, Gagarin u. 2. Tel.: 11-673 TANÁCSADÁSOK: Pszichológiai tanácsadás: Szerda 16-18 óráig, konflitkuske­­zelési, életvezetési, önismereti, egyéni problémák feltárásában nyújtanak segítséget. Orvosi tanácsadás: Szerda 18-20 óráig, általános or­vosi, egészségügyi, biológiai, szexuális tanácsok. Telekommunikációs tanácsadás: Páros heteken hétfon 17-18 óráig. Telefonhálózat-fejlesztés, kö­zösségi antennarendszerek és mű­holdas televíziós vétel. Tanácsadóink a fenti időpontok­ban, telefonon (11-673) is hívhatók! SZOLGÁLTATÁSAINK Hírlapolvasó, zenehallgatás, le­mezklub, videovetítés pénteken­ként 18 órakor, keres-kínál, albér­let, munkalehetőség, korrepetálás, nyelvoktatás, gyermekfelügyelet, használt technikai berendezések, felszerelések stb. eladásának köz­vetítése, szombati gyermekjátszók, jegybeszerzés városi, megyei, or­szágos rendezvényekre, csere-bere közvetítése, felkínálom (felesleges, megunt tárgyak, háziállatok, gyűj­temények stb.), járművezetői tan­folyamra jelentkezés, buszjegy áru­sítása, vérnyomásmérés, ajándéko­zási tanácsok, ajándékcsomagolás hozott anyagból, a Tolna Megyei Adófelügyelőség ügyfélszolgálata szerdánként 8.30-15.00 óráig. Kor­repetálás matematika, fizika (általá­nos iskoláknak) szerdán 16-17 óráig 5-6. osztály, 17-18 óráig 7-8. osztály kedden 17-18 óráig középis­kolásoknak matematika, csütörtök 16-17 óráig magyar nyelv (általános iskolásoknak). HIRDESSEN NÁLUNK! Szolgáltatásaink díjtalanok! Információkat adunk és gyűjtünk!- kulturális, szabadidős és sport­­programokról,- rendezvényekről, műsorokról, kiállításokról,- utazásokról, kirándulásokról, túrákról,- ügyintézésekről, félfogadások­ról,- színházak, művelődési házak, mozik, múzeumok programjá­ról, nyitva tartásáról, címeiről. Minden ügyes-bajos dolgával for­duljon hozzánk! A VÁROSI KÖNYVTÁR LEGFONTOSABB 1989. ÉVI ADATAI A könyvtári szolgáltatóhelyek száma: 4 A könyvvagyon értéke: 3968000 Ft Az állomány nagysága: 96035 db Az olvasók száma: 3808 fő (14 év alatti: 1538, 14 feletti: 2270). A látogatók száma: 37 226 fő, eb­ből kölcsönzési szándékkal látoga­tott 24781 fő. A kölcsönzött dokumentumok száma: 75 293 db. (A telefonon szolgáltatott ada­tokról nem vezetünk nyilván­tartást.) A forgalmi adatok napi bontás­ban a következők: napi beiratkozó: 18,5; napi lá­togató: 180; napi kölcsönző: 119,7; napi kölcsönzött kötet: 363,7. Közművelődési intézmények nyitva tartása Munkásművelődéi Központ 7030 Paks, Gagarin u. 2. - Telefon: 11-401, 11-673. MMK MMK könyvtára Hétfő 14-22 13-19 Kedd 14-21 13-17 Szerda 14-22 13-19 Csütörtök 14-21 10-12, 13-17 Péntek 14-21 10-12, 13-16 Szombat 14-21 zárva Vasárnap 14-21 zárva Ifjúsági iroda Hétfőtől péntekig: 14-20 óráig Szombat: 16-20 óráig Vasárnap: zárva Ifjúsági és Úttörőház 7030 Paks, Szent I. tér 1. - Telefon: 11-646 Hétfő: 8-20 óráig Kedd: 8-17 óráig Szerda: 8-18 óráig Csütörtök: 8-17 óráig Péntek: 8-17 óráig Városi könyvtár 7030 Paks, Villany u. 1. - Telefon: 10-631 Felnőtt-Gyermek-Olvasó­könyvtár könyvtár terem Hétő 13-19 13-18 13-19 Kedd 9-19 9-18 9-19 Szerda, csütörtök 9-19 9-18 9-19 Péntek 9-19 9-18 9-19 Szombat 8-15 8-15 8-15 PAKSI HÍRNÖK 8 1990. ÁPRILIS 3.

Next

/
Thumbnails
Contents