Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1990-03-14 / 5. szám

Egészségügy, hogyan tovább? Sokat beszélünk egészségügyünkről, mind országos viszonylatban, mind városunkban és annak környékén. Ezen beszélgetések mindig ott végződ­nek, hogy zsúfoltak a rendelők, korszerűtlen a műszerezettség, javítani kel­lene a helyzeten, de sajnos nincs rá pénz. Paks és környéke viszonylatában hosszú-hosszú évek óta felmerülő igény egy kórház építése. Ezen jogos igénynek nincs realitása, hiszen egy ilyen kórház felépítése 1 milliárd forint és akkor még nem beszéltünk a fel­szerelésekről és az intézmény fenntartásáról. Rendelőintézeti helyzetünkről az ott dolgozókon kívül még betegeink tudnának többet mondani, de ezen témát most nem feszegetném, hiszen mindannyiunk által ismert. Megoldás? Lenne. Új rendelőintézet mely 350 millió forintba kerülne. Ezt is azért írom feltételes módban, mert meggyőző­désem, hogy az elkövetkező 10-15 évben erre pénzügyi fedezet nem lesz. Akkor hogyan tovább? Belenyugodni a megváltoztathatatlannak tűnő ál­lapotba? Nem! Az élet felkínált egy lehetőséget mely lehetőséggel nem élni a betegeinkkel szemben elkövetett bűnnek tartanám. Konkrétan, miről is van szó? A volt pártház jelenleg üresen áll, hasznosításáról rövidesen határozni kell. Az utolsó tanácsülés elvi döntést hozott, elsőbbség: az egészségügyé. Orvos-egészségügyi vezetőkkel, műszaki szakemberekkel konzultálva a kö­vetkező tervet dolgoztuk ki. Az épületből egészségügyi központot alakíta­nánk ki. A földszinti és első emeleti részeken rendelőket tervezünk. Itt he­lyeznénk el a központi ügyeletet, 20 ágyas megfigyelő-fektetőt, onkológiát, nőgyógyászatot, Család- és nővédelmi tanácsadót gégészetet szemészetet. Az átalakítás hozzávetőlegesen a 8 millió forintot nem haladná meg. Eb­ből 5 millió forint rendelkezésünkre áll, a PAV-tól kaptuk erre a célra. A kü­­lönbözetet a jelenleg egészségügy kezelésében lévő, de az átszervezés so­rán megüresedő ingatlan eladásából fedeznénk (Pongrácz-ház). A volt pártház felső két emeletét is az egészségügy részére szeretnénk hasznosítani, mely további szervezési munkát jelent Úgy érzem ezen átszer­vezéssel a többi rendelőintézetet is részben tehermentesíteni lehetne, így vá­rosunk lakóinak egészségügyi ellátását európaibbá tehetnénk. Ezen elképzeléseink megvalósításához az itt élők érdekében kérem, a la­kosság hatékony erkölcsi támogatását. Dr. Brázay László A FIDESZ „csillaghullási” rendezvénye--------------------------------------)------------------------------------­* Tisztelt főszerkesztő úr! A 45 évvel ezelőtti tragédiák, családi tragédiák szele csapott meg a Paksi Hírnök 1990. feb­ruár 14-i számában első és má­sodik oldalán megjelent - a II. vi­lágháború áldozataira emlékező- és részükre kegyeleti hely állí­tásáról szóló cikk olvasásakor. Elve a lehetőséggel magam is hozzá szeretnék járulni az áldo­zatok névsorának kiegészítésé­hez. 1944. december Tjén Paks község elfoglalása, a szovjet csa­patok bevonulása napján, vagy másnap életét vesztette a hábo­rú áldozataként Tapodi Vendel, Németh András, Tóth József mindhárman Paks, Tolnai úti la­kosok. Tapodi Vendel leánya Tamás Jenőné Tapodi Erzsébet a Paksi Konzervgyár volt dolgozója, fér­je Tamás Jenő tanár volt a III. Sz. Általános Iskolában. Németh Jó­zsef és testvére Németh Katalin- Németh András gyermekei, je­lenleg is a Tolnai út elején lak­nak. Németh Katalin egyébként a paksi városi tanácstól ment is­mereteim szerint nyugdíjba. Tóth Józsefről Halász Sándor (1940?) paksi lakos - akinek Tóth József felesége a nagynén­je volt (tud felvilágosítást adni). Az áldozatok névsorában két Haaz János is szerepel, sajnos van egy harmadik is: az én apám. Haaz János (1890— 1945), akit 1945. február 25-én szántóföldi szemléje során bes­tiális módon megsebesítettek (bajonettel átvágták a torkát, el­vágva a nyelő- és légcsővé! hangszálakat), 1945. február 28- án „a légcső és nyelőcső nyílt, erőszakos sérülése, tüdőgyulla­dás és vérmérgezés” következté­ben hunyt el a szekszárdi kór­házban. A tettesek ugyanis a bar­bár tett után (még egy bicska sem volt a zsebében) belelökték a jelenlegi paksi kenyérgyár alat­ti részben akkor meglévő kubik­­gödrök egyikébe, amelyek víz­ben álltak, ahonnan saját lábán keservesen hazavánszorgott: so­kan látták a község lakói közül, 8 éves fejjel magam is... A tettesek személye katonai egyenruhájuk és nyelvük alap­ján nem volt kétséges. A sors fin­tora, hogy apám, aki az I. világ­háború után 3 évig volt orosz fogságban, jól tudott beszélni oroszul, így hónapokig tolmács­ként dolgozott a paksi orosz pa­rancsnokságon... A dunaföldvári járási hadigon­dozó bizottság 1947. február 15- én kelt határozatával (365/1947) anyámat hadiözveggyé -, apámat hősi halottá nyilvánította: az ok­mányt fénymásolatban melléke­lem. Anyám évekig havi 67 Ft ha­di özvegyi „nyugdijat” kapott.. Apám emlékének, a nővérem, a magam és gyermekeim becsü­letének tartozom azzal, hogy apánk neve is - az unokabá­tyám Haaz Mihály és a többi ál­dozatok mellett felkerüljön az emléktáblára. Az emlékhely és tábla felállítá­sához egy szerény összeget 5000 Ft-ot ezennel megajánlok, amely összeget 30 napon belül a megjelölt számlára befizetem. P. S.: nevünket az idők során Haas-nak, Haáz-nak, Haász-nak, de igazán Haaz-nak írták. Haaz János 7030 Paks, Rákóczi u. 3. A/l. III. 7. * Mi kerül többe? A megemelt árú víz vagy a jó szomszédság? Nekem egyelőre a jó szomszédság, bár mondják, több család a vízért fizet többet Társasházban lakom, olyan­ban, ahol a lakások alapterülete azonos, de azokat igen változó nagyságú családok lakják. Nai­van azt hittem, hogy nem az azo­nos méretű lakások takarításá­hoz használjuk azt a rengeteg vi­zet mely elfogy, hanem fürdés­re, mosásra - ne adj Isten - WC- használatra. Az pedig mégiscsak független a lakás alapterületétől. Próbáltam erről meggyőzni szomszédaimat de hiába. A 15 éve alkotott alapszabály az alap­szabály. Nem lehet ezen változ­tatni akkor sem, ha ésszerűtlen, ha igazságtalan vagy netán az alapító tagok fele már elköltö­zött. Ma az általam használt víz­nek - becslés szerint a 2-3-szo­­rosát fizetem, hiszen kénytelen voltam alávetni magam a több­ség akaratának, de igazságérze­tem lázadozik a rám kényszerí­­tett „adakozástól”. 1990. MÁRCIUS 14. 9 PAKSI HÍRNÖK

Next

/
Thumbnails
Contents