Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-14 / 5. szám
Az első három evangélium szociális tanítása A szűkre szabott hely nem engedi meg, hogy itt Jézus szociális tanításait a maga teljes egészében bemutathassam. Az érveket, melyek mindegyike megérdemelné, hogy külön foglalkozzak vele, csupán rövid mondatokba kell összeszorítani. Krisztus nemcsak kinyilatkoztatta bizonyos szociális kérdésekről való álláspontját, hanem tanítást adott olyan nagy szociális alapelvekről, mint az egymás terhének hordozása, ami annyi, mint Krisztus törvényének betöltése (Gál. 6:2). Jézus szavaira támaszkodva, igaz ítéletünk lehet a szegénységről és gazdagságról. Egyrészről életfelfogását, az anyagi jólétre való súlyfektetés teljes hiánya jelzi (Márk. 6:8, Máté 8:20). A föld elmúló értékei és az ég romolhatatlan kincsei közé megvonja az éles ellentétet (Máté 6:19, Márk 8:36,10-29-30). Hirdeti a szegénység boldog voltát (Luk. 6:20), és a gazdagság átkos voltát (Lukács 6:24). Tanítványait is gyakran buzdítja a világi javak megvetésére és ezekben a buzdításokban gyakran az elképzelhető legkeményebb ítéletekkel él (Márk 8:34, Máté 13:44-46, Lukács 14:26-33). Másrészt azonban sehol nem hallunk arról, hogy a földi javakat önmagukban rossznak tartaná. Példázatai az egyénnek vagyonbírási és azzal rendelkezési jogát sehol nem vonják kétségbe. (Máté 25:14, Lukács 19:12, 16:1). Bár ő maga szegény volt (Máté 8:20), hű követőinek sorában voltak meglehetősen vagyonyos férfiak és nők (Máté 27:57, Lukács 8:3). Lemondásra nem azért szólít fel senkit, mert örökletes rossznak tartja a gazdagságot, hanem azért, mert ismeri az emberi szívet és tudja, hogy az így megkívánt önfeláldozás tanítványaiban egyszerre eltávolítja a legnagyobb akadályt (Márk 4:19, Máté 19:24, Lukács 6:24), és a legmagasabb lelki élet megvalósítására ezzel a legigazibb ihletet nyújtja (Márk 8:34-37). A Márk 10-21- ben a jellemhiány és a személyiség tökéletlensége kívánja meg a földi javakról való lemondást. Egy fogyatkozásod van... Egyszóval Jézus az anyagi javak kérdését lelki síkon boncolja. Aszerint jó vagy rossz valami, hogy milyen hatása van a jellemre. Rámutat tehát a vagyon veszedelmére, (Márk 4:19,10:23, Lukács 6:24, Máté 6:24) és bűnnek ítéli a belőle fakadó kapzsiságot (Lukács 12:15, Máté 6:19, Márk 12:40, Lukács 11:39). A vagyonnal való sáfárkodásról szóló tanításában is a vagyonosok inkább a felelősségét, mint kiváltságait hangsúlyozza (Lukács 16:1 stb., 5:42). Ezáltal a lelkiségben és teljesítményeiben igazi haladásnak lesz a vagyon az eszközévé (Máté 25:21, Lukács 12:43, 44). Krisztus tanítása kiterjed a pénzbefektetés két fajára: az alamizsnálkodásra és kölcsönnyújtásra is. Mindkettőt elfogadja és ajánlja a szegényekkel való nemesszívűséget (Márk 10:21, Lukács 10:35,12:33,14:13). A szeretetmunkába Jézus teljesen új lelket lehelt. Az egész felfogást átformálta kettős nagy elvével, hogy az alamizsnálkodásnak nem szabad összekapcsolódni a kérkedéssel (Máté 6:2-4) és hogy az ember pénzadományának csak akkor van igazi jelentősége és értéke, ha az adakozónak a lelkét fejezi ki (Lukács 11:41, 21:3). Szólnunk kell Jézus legjellegzetesebb szociális tanításáról, a házassági elválásról. E kornak két felfogása volt a válást illetően. Egy enyhe és egy szigorú. Jézus minden erejével a szigorúbb mellé áll (Máté 19:9). Elődeinek szigorú felfogásánál is sokkal messzebb megy, mikor kijelenti, hogy a házassági kapocs semmiképpen fel nem bontható (Márk 10:2-12, Lukács 16:18). „Amit az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza.” Nagyon jelentős eredménye Jézus ama tanításának, hogy az Atya minden gyermekére nagy kötelességeket ró. A mindennapi kenyérért való imádságot az ember szájába adva (Máté 6:11), Jézus megadja minden ember számára a jogot az élethez. Lehetetlen, hogy ne legyen elég étel és ruha, becsületes feltételek mellett mindenki számára. Jézus nagy szolgálati törvénye egy olyan elvet állít fel, mely a szociális viszonylatokban a legnagyobb következményekkel jár. Megkezdődik egy békés forradalom. Eddig az volt a közhit, hogy a nagyság jele az, hogy sok legyen a birtoka és hogy másokkal rendelkezhessék. Krisztus szerint a nyomaték a kapásból az adásba, az uralkodásból a szolgálatba ment át. Az ő országában, mely lassanként átkarolja az emberi életet, az az ember a legnagyobb, aki leggazdagabb a felebarátaival szemben való szolgálatban (Máté 10:37-38,20:25-28, Márk 9:35,8:34-35). Az emberi lélek szolgálatában határt szabni, tanításának félreértés nélkül, nem lehet. Taníványainak szolgálatát szívesen veszik mindenütt, ahol csak szükség és nyomorúság kiált (Márk 9:41, Máté 10-42, 25:34-45, Lukács 10:30 stb.) Krisztus a szociális szolgálatot kimondottan szentté teszi. Krisztus tanítása a szeretetről, feltétlenül elvárja, hogy követői szívesen szolgálják azokat, akik társadalmi vagy másfajta bajok miatt szenvednek. Az az igazi eszmény, ha ez a szolgálat olyanokra is kiterjed, akik nem érdemesek rá. (Máté 5:45-48). A felebaráti szeretetet, mely különösképpen megköveteli a szükségben való szociális szolgálatot (Lukács 10:25) úgy állítja az Isten szeretete mellé, mint a legfőbb vallási kötelességet (Máté 22:34-40). Az igazságot és szeretetet nem lehet pótolni semmi üres formasággal (Máté 23:23,15:6). Gonosznak lenni felebarátunkkal szemben ép annyi, mint gonoszul viselkedni Istennel szemben (Máté 5:23-24, 25:45). Krisztus egyházának, ha hű Mesteréhez, szemébe kell nézni a mai kor szociális problémáival. Elhanyagolni szükséget látó övéit annyi, mint őt magát hanyagolni el. „Amennyiben nem cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül, énvelem sem cselekedtétek meg.” (Máté 25:45.) Krisztus törekvésének tehát kettős célja volt: az eszményi társadalom létrehozása és az eszményi egyéniség megteremtése. Ma is ez a cél, de Jézus nélkül ez lehetetlen. Kőváry László PAKSI HÍRNÖK 6 1990. MÁRCIUS 14.
