Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1990-12-26 / 24. szám

Egy ősi közlekedési és munkaeszköz: a szekér (II.) A kétlovas parasztkocsi Tulajdonképpen ez az alaptípusa a parasztkocsiknak, mondja Molnár József tanító úr. Egy 20-30 holdas parasztember - mint az apám is volt - ezt a kocsit használta mindenre. Használták szál­lításra, utazásra, gazdasági munká­sok, cselédek szállítására. Például ku­koricaszállításánál egyszerűen két deszkát raktak az oldalfalhoz, és már dobálhatták is a letört csöveket a sze­kérderékba. A parasztemberek min­dig kisegítették egymást, így 4-5 asz­­szony mindig volt a kocsin, akik jöt­tek visszaadni a segítséget. Ezt úgy mondták, hogy mennek robotba, mert ezért a munkáért nem járt fizetség. Az előző alkalommal már emlí­tette Molnár József, hogy egy sze­kér kb. 180 féle fa és 356 féle fém al­katrészből állt. Most az alapszerke­zeti elemeket sorolta fel a szekerek mestere. Ezek a következők: ten­gelyágyak, első-hátsó ágasok, ten­gelyek, nyújtó, kerekek - melyek kezdetben csak 8 küllősök voltak - lőcsök, oldalak, folhérc, kisafák, rúd, förgettyű, juhafa, kerékkötő, első és hátsó saroglyák. Nézzük meg, hogy egy oldal milyen részek­ből állt? Volt az alsó-, középső, és felsőfa, amit különben A-fának és B-fának is mondanak. Továbbá el­ső-hátsó és közép zápok, első-hátsó koptató, lőcs, kengyelek, saroglya, karikák, erősítő- és díszvasalások, vaskarikák és kocsitábla. Ezek vol-A kétlovas parasztkocsi Pálya-Az emberi élet minden időszakában döntés­re kényszeríti viselőjét. Vannak emberek, akik szeretik ha helyettük döntenek, vannak akik ezt nehezen viselik el. Ezért sok embernél óriási eredmény, ha sikerül döntésüket a helyes irány­ba befolyásolni. Azt hiszem, minden ember gyermekfejjel hozza első életre szóló döntését, amely egész életre meghatározza későbbi tevékenységét. Ha ezt találós kérdésként adom fel, mindenki tudja rá a választ, a pályaválasztásról van szó. Próbálok segíteni, de nem a választásban, csak abban, hogy mit kell már tudni az ember­nek ahhoz hogy nyugodtan dönthessen eljö­vendő életéről. Legalapvetőbb dolog, hogy érdekel-e valami, érzek-e vonzalmat valamely területéhez az élet­nek? Az egyén érdeklődési köre ugyanis nagyban kell hogy befolyásolja a döntést. Ne hagyjuk azonban szó nélkül az adottságokat, képessége­ket sem, amelyekről jó ha tudjuk, környezetünk (családunk, tanáraink, osztálytársaink) vélemé­nyét. Ezek mellett az információk mellett is szükségünk van még nagyon sokra, így orvosi alkalmassági vizsgálatra, és nem utolsósorban a kívánt tevékenységre képező iskola kiválasztá­sára, ahol megfelelő esélyekkel indulhatunk az esetleges megmérettetéskor, ha netalán válasz­tási szelekción kell átesnünk. Ezt hívják felvéte­li vizsgának és ma igen gyakran találkozunk a fogalommal középiskolai szinten. Ki az tehát aki befolyással lehet döntésünk­re, foglaljuk össze: A család, az orvos, a pedagógus, az iskolai pá­lyaválasztási felelős. Ha egy kicsit sokallanánk elég ha a gyermek szívére hallgat, de ebben az esetben nem beszélhetünk körültekintő, megfontolt választásról, így a siker sem ga­rantált. A döntő érv ugyanis mindig a gyermek kezé­ben van, ez pedig egy nagyon egyszerű kifeje­zéssel elmondható „akarom”. Remélem ez nem a dackorszak hisztériás ragaszkodását idézi sen­kiben, hiszen nem azzal a céllal írtam. Amiről én beszélek az magában foglalja az ember leg­nemesebb vonását, a küzdeni tudást, az akadá­lyok lebirkózását, a kívánt cél elérése érde­kében. Ha a felsorolt segítők mellett is eredményte­len a választás, nem kell kétségbeesni, inkább újabb megoldási lehetőség után kell nézni. Ebben is segítséget szeretnénk nyújtani, hi­szen a Tolna Megyei Pedagógiai Intézet mun­katársa, a nevelési tanácsadó és az ifjúsági iroda is foglalkozik pályaválasztási tanácsadással. Hangsúlyozni szeretném; azzal hogy ennyi ember és intézmény foglalkozik a pályaválasz­tással, még nem lesz szélesebb körű a választék, vagy nagyobb a felvehetők száma, de az infor­mációk között talán rejlik egy lehetőség, a vá­lasztott szakmához közel álló másik szakma, ahol lehetőség van még beiskolázásra. Érdemes tehát élni a lehetőségekkel és szé­les körben tájékozódni a lehetőségekről. Mi, akik a pályaválasztást szeretnénk segíte­ni, törekszünk arra, hogy az információk minél szélesebb köréből kiválasszuk a legfontosabba­kat és leghasznosabbakat. Ezért azok számára, akik Paks városban kí­vánnak továbbtanulni, íme néhány fontosabb adat a megyei pedagógiai intézet kiadványából; 505. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola kihelyezett tagozata Paks (ter­vezett!) Várható beiskolázási szakmák: Szakmaszám, szakmacsoport neve: 901-2 Asztalos, épületasztalos fiúknak 1407-5 Ruhakészítő, nőiruha­­készítő lányoknak 1601-1 Ács-állványozó, magasépítő ip. ács-állványozó fiúknak 1617-4 Építő-kőműves fiúknak Felvehető tanulólétszám: kb. 90 fő. Vak Bottyán Gimnázium 7030 Paks, Dózsa György u. 103. Induló osztályok: 3. Elméleti fakultációs lehetőségek: nyelvvizs­gára felkészítés. „B” kategóriás jogosítvány, vagy hivatásos jo­gosítvány. Energetikai Szakképzési Intézet 7030 Paks, Dózsa György u. 95. 1. Atomerőmű-gépész szak - technikusi kép­zési forma. 2. Alkalmazott számítástechnika szak - kö­zépfokú (15 fő). 3. Műszerész szak - szakmunkásképzési célú (15 fő). 4. Villamosipari szak - középfokú képzési cél (15 fő). 5. Általános gépszerelő és karbantartó - mű­szaki szakközépiskola (15 fő). 6. Idegen nyelvű titkárnőképzés (lányok, 15 fő). Ez tehát helyi szinten a választék, remélem segítettem a választásban, minden tanulónak eredményes pályaválasztást, megalapozott döntést és sikeres továbbtanulást kívánok! Hölö választás ’90 PAKSI HÍRNÖK 14 1990. DECEMBER 26. tak a Pakson is használatos kétlovas parasztkocsi főbb elemei, fejezte be jegyzetei lapozgatását Molnár taní­tó úr. - ibrányi -

Next

/
Thumbnails
Contents