Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1990-11-13 / 22. szám

Kampányhadjárat vagy csendes hatalomváltás? A hatalmi aréna, politikusaink küzdőtere már úgy látszik, elcsendese­dett. A kialakult helyzet malmában őrlődve választottunk, megint válasz­tottunk. Napjainkat foglalkoztató eseményekről a legilletékesebbeket, az állampolgárokat próbáltam megszólítani. A riportot még a választások előtt jegyeztem le. Ha meg akarsz valamit tudni, ülj be egy kiskocsmába, el fogsz csodálkozni, mondta egy barátom. A tanácsot megfogadtam és bevettem magam egy ilyen sajátos információs hivatalba. Találomra megszólítottam egy férfit, mi a véleménye az önkor­mányzatról és a választásokról.- Divat! - válaszolta röviden. Vannak, akik követik, másoknak a tízéves öltöny is ruha. Tegnap még frakkban jártunk, azután zaciba adtuk, jött a nyakkendős korszak. De az ember nem áll be egy kirakatba megmutatni a legújabb divatirányzatot, arra ott vannak a bábuk. Egészen belemelegedett elmélkedésébe.- Ez mégis a népakarat érvényesítésének lehetősége, szóltam közbe.- Tudja mit? Menjen el a hóhér választani, az anyjuk keserves istenit. - Munkásruhába öltözött, vékonydongájú férfi csatlakozott a beszélgetés­hez.- Nyalintás balra, majd jobbra, talán beleakad a nyelvünk egy újabb mé­zesmadzagba. Szemében egyszerre volt a tűz és keserűség. Egy idősebb bácsi kiáltott az egyre növekvő tömegben:- Gyerekek, a Józsi rendes gyerek, közülünk való, a pártja is minket kép­visel. Pörgekalapja a szemébe csúszott.- A szabadság és az emberi jogok a legfontosabbak, szólt egy másik pol­gár. Mellén három madarat jelképező embléma feszült. A levegő vibrált, a felforrósodott hangulatban kiszabadult a palackba zárt szellem.- Ezek azt hiszik, hogy átprogramozhatják az ember fejét? S.O.S. lehul­lott a vasfüggöny. Na nem, ez nem ilyen egyszerű. Beszélünk, hát persze, hogy beszélünk - most lehet. Többé vés hallgatás tör felszínre, de minek? A felhalmozódott keserűség keresi a kiutat - folytatta a munkásruhás.- Itt az ideje, hogy valósággá tegyük akaratunkat - próbálkoztam újra.- Talán a Ferkóra kellene voksolni. Jól csinálta eddig is a dolgát - a vasalt nadrágos férfi hangja magabiztosan csengett.- A jó fene tudja, elkapta azt is a gépszíj. Most tud köszönni, eddig meg sem ismerte az embert, - volt egy másik vélemény.- Szép a mundérbecsület, de a hit a lényeg és a békesség - szólt oda a leg­csendesebb résztvevő. Ezzel lehajtotta fejét, mintegy jelezve, nincs helye vitának az ő számára.- Már azt sem tudtam, ki beszél, csak mondatokat kaptam el, mint köny­­nyű nyári szél a porszemet.- Egykutya ez mind! ígérnek fűt-fát a bársonyszékért. De ki képvisel minket? Kiben bízzunk? A kérdés a levegőben maradt.- Az a legbölcsebb, ha otthon maradunk.- Én ezért elmegyek, majd meglátjuk. Egy békülékeny hang csillapította le a felkorbácsolt idegeket: - igyunk valamint, gyerekek!- Egy biztos, amilyen virágot szakítunk, azt kell szagolni. Úgy éreztem ordítok, de a hangzavarban csendesen ült le a mondat. Amikor visszanéztem az ajtóból, koccintottak. Együtt... Kiss Gábomé Régi mese valóra válik?- Csak eléijem a buszt! - Pár perc múlva a buszon zötykölőd­­tem a lakótelepről a központ felé, irányba véve nagyszüleim házát, hogy megejtsem a szombaton­ként! „mamavizitet”. Amikor a házba értem, a posta­láda tele volt választási papírok­kal. Végignéztem, de tettem is fél­re, hisz lassan kívülről fújom min­degyiket. Egyvalamin viszont megakadt a szemem: Rózsakért! Strand!... Ismerősen csengenek. Mennyit mesélt erről a mama?!... ...Forró nyári napok a Duna Paks felőli partján húzódó stran­don. Séták, nyári estéken a rózsa­kertben, s amikor a kerthelyiség­­beli bálokról mesélt, oly ábrándo­sán simította végig kötényét, mintha a régesrégi fodros ruha lenne. Álom! Sosem hittem el ezeket az édeskés, meseszerű története­ket, de ezt a Mamának nem árul­tam el. Elfogadtam úgy, mint kis­korom meséi közt Hamupipőkét és Hófehérkét a hét törpéjével. Üdvözöltem nagyszüleimet, és Lujzit, a kutyát, aki szintén a csa­ládhoz tartozik. Felcsatoltam nyakörvét, és levonultam vele a Dunára. Nagyiék háza rögtön a 6-os út mellett van. Ezen átérve egy sza­kadt drótkerítés és egy vasúti sín választ el a Dunától, de hogy elér­jük, még köveken, üvegcserepe­ken és kidobált hulladékokon kell átverekednünk magunkat. Végül szerencsésen elérjük a vizet. Ősz lévén Lujza csak két melső lábával ment bele a vízbe, bár lehet, hogy nem a víz hidegsé­ge riasztotta el, hanem annak az augusztusi napnak az emléke, amikor vágott lábbal jött ki a hűsí­tő habokból. Mikor a visszaúton újra végig­­küzdöttük magunkat az előbb fel­sorolt akadályokon, otthon ismét a választási papírokon akadt meg a szemem. Ha a kutyám olvasni tudna, biz­tos együtt sóhajtunk fel: Lehet, hogy a Mama meséje valósággá válik?! GÓCZA ÉVA Eszmék keresztjére Minden nedves és kopár Tapadós szelek vitorláznak A szennyes rongyok tarkaságán. Dől a rossz szerteszét Az ördög szelleme a testre festi Rettentő kísértetét. Szemekben a bűn térképe Penészkötélen csüng a lét Árvaságra jutott reménye. Recseg az asztal, hull a korona A honi bölcsőre átkot szór Az istenek szent harangja. Mennyi szájhős! mennyi lárma! Sok haszontalant kiabál Mielőtt a töredék utat megfutja. Mindegyiknek egy a sorsa Restült lelket, száraz elmét A szél fodrosán tovaringatja. Az eszmék szárnyakért könyörögnek A gyűrött, tűnődő időben Csendesen zümmögve elrebbennek. ALMÁDI ÉVA PAKSI HÍRNÖK 4 1990. NOVEMBER 13.

Next

/
Thumbnails
Contents