Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1990-09-18 / 18. szám

Üde folt a város szélén A Triplex E megnyitotta sörkertjét a városi tenisztelepen. Nálunk a slakéban nyújtónak felfrissülést hideg italaink a nap minden szakában.. Ebben a sarokban minden számban találkozunk. Triplex sokoldalú Kft. Kerekasztal a helyi önkormányzat működésének nyilvánosságáról A Munkáspárt (MSZMP) paksi szervezete kerékasztal-tárgyalást kezdeményezett a városban működő politikai szervezetek között. A megbeszélésen megjelent a Fidesz, az MSZP és a Zötdpárt képviselője. A résztvevők, mivel a legjelentősebb politikai pártok nem jelentek meg, a Munkás­párt által beterjesztett szándéknyilatkozatot megtárgyalásra javasolták az összes helyi pártnak. A második kerékasztal-tárgyaláson az újabb meghívás ellenére sem vett részt a kezdeményező négy párton kívül más. A jelenlévők szervezetük képviseletében, összegezve a következőket mondták: Fidesz - a szervezet a szándéknyilatkozattól elhatárolja magát. MSZP - a beterjesztett, vagy ahhoz hasonló szándéknyilatkozat megfogalmazásá­val csak a helyhatósági választások után kell foglalkozni azoknak a szervezeteknek, akik kiszorultak az új önkormányzati testületből. Zöldpárt - a megbeszélésen megjelentek kis politikai erőt képviselnek ahhoz, hogy a szándéknyilatkozat aláírásának értelme legyen. A Munkáspárt azzal a céllal teijesztette be a szándéknyilatkozatot, hogy Paks polgárai és politikai szervezetei már most garanciát kapjanak a megalakuló önkormány­zati testület munkájának nyilvánosságáról. A Munkáspárt azt remélte, hogy még a választások előtt az ilyen, vagy ehhez hason­ló nyilatkozattal minden demokratikus szervezet egyetért, attól függetlenül, hogy he­lyet kap-e majd az önkormányzati testületben vagy sem. Munkáspárt (MSZMP) ^ paksi szervezete A szándéknyilatkozatot helyszűke miatt nem közöljük. (Szerk.) Filmrendezők - filmek Vízszintes: 1. A filmet Fazekas Lajos rendezte. 7. Pl.: a kolo. 13. Van ilyen cél. 14. Időmérő. 15. Menyasszony. 16. Ál­­latkert. 17. Ételízesítő. 18. Betakarít. 10. Edit betűi keverve. 20. Sértetlen. 22. Fo­lyó. 25. Fényelnyelő. 27. Ecuadori, spa­nyol, olasz, portugál autók jele. 29. Rak­tár. 31. Vaspánt. 32. Erőgép. 34. Taszít. 35. A mű végéig (két szó). 37. Olasz film­rendező 39. Magyar város. 40. Lófajta. 41. Bokáig érő férfikabát. 45. Orvosnak sok van (betűk keverve). 49. Becézett női név. 50. Amerikai filmrendező. 53. Farmermárka. 54. Hintőpor. 55. Indo­­germán törzs. 56. Színész (István). 58. Kén, tantál. 60. Francia sziget. 62. Ti­zenéves. 64. Nemesgáz. 66. Túlium. 67. 52. hete. 69. Csomópont. 70. E. G. N. 71. Időszak. 72. A film rendezője: Wilder. 73. Egyik filmje: Jöjj vissza, Afrika! Függőleges: 1. Fábri Zoltán filmje. 2. Névelős állóvíz. 3. Római számok. 4. Női név. 5. Korszak. 6. Ilyen bogár is van. 7. Áttetsző ásvány. 8. Svéd fillér. 9. Ukrán tanács. 10. Á. Z. 11. Az emberiség második ősatyja. 12. Amerikai filmren­dező. 21......, a bűvös sárkány. 23. Szá­mára. 24. Rovarok tojása. 26. Férfinév. 27. Az egyház tanításaival szembehe­lyezkedő. 28. Lábköszvény. 30. Tarta­lék. 32. Kevert tanár! 33. Elmegy a hang­­ja = be.... 36. Tv-márka. 38. Német ő. 4L Bacsó Péter egyik filmje. 42. Épület­­szárny. 43. Rece (kézimunka). 44. Ke­vert lift! 46. Nem gyakorlati. 47. Ital. 48. Svéd filmrendező. 51. Híres filmje a: Bi­ciklitolvajok. 52. Vissza: olasz férfinév. 57. Becézett élvezeti cikk. 59. Vietnami pénz. 61. Az első nő. 63. Nem. 65. Én. 66. Három. 68. Háziállat. 71. Kötőszó. Beküldendő: Vízszintes: 1, 37, 50, 72 és 73. Függőleges: 1, 12, 41, 48 és 51. Peterdi István A 15. szám helyes megfejtői: Ács Jó­­zsefné, Baksa Tamásné, dr. Csullag Zsolt, Farkas Lőrincné, Gosztonyi testvérek, özv. Nyerges Mihályné és Szentprónai Lászlóné. A sorsolásnál a szerencse Ács József­­nének és özv. Nyerges Mihálynénak ked­vezett. A nyereményt postán küldtük el. PAKSI HÍRNÖK Paks Város Tanácsának lapja. MEGJELENIK KÉTHETENTE Főszerkesztő: BEREGNYEI MIKLÓS Szerkesztők: Herczeg Ágnes, Kiss Gáborné Tervezőszerkesztő: Szűcs László János A társadalmi szerkesztőbizottság elnöke: Jákli Péter Tagjai: Acsádi Rozália, Bogár Ágnes, Brebovszkyné Pintér Márta, Dr. Ferenczy István, Dr. Gera Judit, Kőváry László, László Kovács Gyula, L. Németh Erzsébet, Rósa Géza, Schiller Józsefné, Zerza József A szerkesztőség címe: Paks, városi tanács, Dózsa Gy. u. 55-61. Pf.: 25. Telefon: 75-11-277 Telefax: 75/11-834 75/10-094 Kiadja Paks Város Tanácsa Felelős kiadó: Jákli Péter tanácselnök Készült a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Benizs Sándor igazgató HU ISSN 0865 - 560X SZŐNYEGKERESKEDÉS Szőnyegek, padlószőnyegek nagy választékban kaphatók ! PAKS. Dózsa Gy. út 35. __VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT ! ___

Next

/
Thumbnails
Contents