Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-06-12 / 11. szám
A paksiak már évtizedek óta vágytak uszoda után, annál is inkább, mert a két háború között már volt a településnek uszodája. Hosszú évek vajúdása után nyitotta meg kapuit a tanuszoda, ám mint nevében szerepel, elsősorban a tanuló- és sportolóifjúság élvezheti reggeltől késő délutánig. Ugyanis 8-14-ig az óvodásoké és az iskolásoké a medence. Ezt követően 14-17.30-ig használhatják a város sportolói és végül 18 órától van nyitva a nagyközönség számára. Ez azt jelenti, hogy havonta általában 6000 fő gyermeket fogad és közel 5000 fő a nagyközönség, vagyis 11-12 000-es havi forgalmat jelent ez a nyitva tartási rend. Az iskolások és sportolók ingyen látogathatják a medencéket, mert a fenntartók az oktatás részének tekintik az uszodai foglalkozásokat. A kezdeti, feltűnően alacsony belépődíjakat május 14-től kénytelenek megemelni, így egy gyermekjegy 8 Ft, a felnőtté pedig 30 Ft. Igyekeznek a bérletek vásárlására rászoktatni a lakosságot, ezért kedvezőbbek a bérletek árai: havi gyermekbérlet .100 Ft, felnőttbérlet 200 Ft. Nagyon megkedvelték az iskolák az uszodát, és tanterveikbe tervszerűen beépítik az úszóoktatást. Ma már versenyeket rendeznek az iskolák egymás között és iskolán belül egyes osztályok egymással. Az üzemeltetéssel kapcsolatban eddig még nem volt különösebb fennakadás, mondja Újvári Endréné, az uszoda főnökasszonya. A Köjál rendszeresen ellenőrzi a víz minőségét és nagyon megelégedett a tisztasággal. Az uszoda megnyitása után volt egy kis kellemetlenségük, mert az orvosok sok tünetet azzal magyaráztak a gyerekeknél, hogy biztosan az uszoda vize okozta. Ám ez a csoda is csak három napig tartott... Ma már nincs ilyen jelenség. Inkább a karbantartási gondjainkkal küszködünk. Két műszakban dolgozunk, de így sem jut megfelelő idő a szükséges karbantartások elvégzésére. Mivel nem szeretnénk még rövid időre sem lezárni az uszodát, így éjjel vagyunk kénytelenek elvégezni az előírt karbantartási munkálatokat - mondja Újváriné. Nem lesz pihenésük nyáron sem, mert a különböző nyári táborok, amelyeket a városban és a volt járás területén szerveznek, mind beépítette programjába az uszoda szolgáltatását. Ezért mi nyáron nem szabadságra megyünk, hanem a csúcsidényre készülünk. - zé -A tanuszoda elsősorban a tanulóké Duna-part (I.) A volt hajóállomás, ma vasúti megállóhely és Halászati Tsz irodái-raktárai kancsalítanak innen a Duna vizére. A vasúti megálló elhanyagolt, tépett vezetékek, megvakult világító armatúrák látványa fogadja az arra járókat. Aki az aluljárót veszi igénybe, hogy átjuthasson a vasúti síneken és a műúton, az készüljön fel a mellbevágó bűzre. Alig több, mint egy emberöltővel ezelőtt Paks lakosságának színe-java ezen a területen sürgőtt-forgott délutánonként és vasárnaponként. Azóta a környezet úgy átalakult, hogy annál jobban már csak maga az ember változott meg. Nem ecsetelem tovább a környezeti változásokat, hiszen mindenki tapasztalja azt, aki erre sétál. Ilyen érzelmi töltéssel léptem be a Htsz irodájába, és a kopogtatás-üdvözlés után Haaz Ferenc elnök nyakába öntöttem Duna-parti sirámaimat.- Feri, te hogy látod ezt a kérdést?- Csodálatos nosztalgiát hoztál magaddal - mondta az elnök, majd így folytatta: - Újra magam előtt láttam édesanyámat, aki a mosódeszkán mossa a család szennyesét, én mint gyermek pedig mellette ülök és pecá-Itt lehetne a kajak-csónak kölcsönző zok. Ma viszont már hiába siránkozunk, a főút és a vasút elzárta a Dunát a várostól. Ez tény, és ebből kell kiindulni amikor cselekedni akarunk. Ám nekem van egy olyan érzésem, hogy elmenekülünk a Dunától. Összeszorították a Dunát a gátakkal, megszűntek a halászóhelyek, amelyek a mi gyermekkori paradicsomaink voltak.- Mi, mai emberek, mit tudnánk tenni a Dunáért?- Sokat! Ha azt mondanák: holnap visszaáll a hajóforgalom, akkor mi örömmel és emelt fővel adnánk át az épületet a hajóállomásnak.- Nem kellene ezt átadni, maradjon a ti tulajdonotokban, ám alakítsátok át csónakházzá, hajóállomássá!- Nagyon megfontolandó dolgokat említettél. Mi nyitottak vagyunk erre is, ám ezt a tervet egyedül nem tudjuk véghezvinni. Az viszont igaz: a város összefogásával rövid idő alatt csodálatosan át lehetne alakítani ezt a területet úgy, hogy a város lakosságát ismét le lehetne csalni a Duna-partra. Itt a gesztenyesor, víziszínpadot lehetne újra üzemeltetni, stégeket lehetne vízre tenni, a parti részt kialakítani, presszó a víz partján... nem is sorolom. Egy biztos: ez nagyon is közérdek, hiszen ezen vízparti település identitását adnánk vissza, ha lakói ismét közelükben éreznék Dunájukat.- e -1990. JÚNIUS 12. 7 PAKSI HÍRNÖK
