Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-05-29 / 10. szám
Tavaszodik Április 17-én alakult meg az újra önálló Pusztahencse községi tanácsa. Rá egy hétre jártam ott. Meg akartam tudni, milyen küzdelmek során érték ezt el a hencseiek, milyen nehézségekkel találják szembe magukat az indulás napjaiban, milyen tervekkel vágnak neki az eljövendő éveknek. Nyolc óra múlt néhány perccel, a tanácson már zajlik az élet. Egy fiatalasszony lakásbejelentést tesz, más idős szülője ápolásáért kér gondozási díjat, sorkatonai családi segélyt is kér valaki. Gerzsei Jánosné vb-titkár 1971 óta tanácsi dolgozó. Bölcskén, majd Madocsán látta el ugyanezt a beosztást, 87-től a Paksi Városi Tanács titkárságán és a pénzügyi osztályon dolgozott. Az új pusztahencsei tanács pénzügyi előadója Bor Istvánná, az általános igazgatási előadó Lengyel Jánosné, mindketten helybeliek. „Itt teljesen újra kell kezdeni mindent - mondta Gerzsei Jánosné. - A tenni akarással nincs baj, a szakigazgatáshoz szükséges nyomtatványokat megkaptuk, de a vagyonmegosztás még nem sikerült a nagydorogi tanáccsal, éppen ezért a megyei tanács pénzügyi osztályának segítségét kértük.” Közben megérkezik Hahn János, a „társadalmi” tanácselnök, és kérdésemre elmondja az iskolaépítés történetét. ,Emikor a körzetesítés történt, nem volt semmi akadály: idejöttek, elvittek mindent. Azt mondták: miniszteri rendelet, pártunk és kormányunk elhatározta, az ellen pedig apellálni nem lehet. Volt fenyegetés is. Az iskolai konyhát is meg akarták szüntetni, mert szerintük nem gazdaságos. Ha akkor nem lépünk föl erélyesen, elvitték volna az alsó tagozatot is. Mint ahogy sok helyen meg is tették. Amikor kezdtünk önállósulni, rosszfiúk lettünk. De engem nem a dorogiak választottak, hanem Pusztahencse lakossága bízott meg, így a dorogiak le se tudnak váltani, de még a megyei tanács sem, csak Pusztahencse népe. Ha én egyszer ezt a feladatot elvállaltam, akkor nekem nem a fölöttes hivatali emberek érdekeit kell képviselnem, hanem a pusztahencseiekét. Nekik tartozom elszámolással. Azért vállaltam, mert itt akarok élni, a családom is itt akar élni, a falu lakossága is itt akar élni. Rokonok, szomszédok, barátok. Olyan feltételeket akarunk teremteni ennek a kis falunak, hogy aki itt született, meijen is itt maradni. Hetvenegytől nyolcvanötig semmit se kaptunk. 85-ben adtak a falunak egy kis önállóságot: létrehozták az elöljáróságot. Úgy mondták, visszaadták az önkormányzati jogot. Pedig hol vagyunk még mindig az önkormányzattól?! Mi itt öszszeültünk és kiharcoltuk, hogy itt olyan tanácstagok legyenek, akik ezért a községért tenni akarnak valamit. Ez volt az első lépés. Aki nem a községért tevékenykedett, kihagytuk. Azután közvéleményt kellett kutatni! Nekem ez nem volt nehéz, nap mint nap járom a falut, 79 óta „szódázok”. Előtte még húsz évig boltvezető voltam. (Közgazdasági technikumot végeztem.) A bolt is politikai központ. Ezek után összehívtuk a rendkívüli falugyűlést. Elhatároztuk: apró lépésekkel kezdünk. Először a buszváró kell. Meg is lett. Nem akarják elhinni, hogy hétezer forintból három buszvárót építettünk. (Megvettem a vasat, alkalmilag hazahoztuk, a téesz, az ÉVIG megcsinálta. A betonlapot úgyszintén.) A művelődési ház tatarozását is megoldottuk hetvenezer forintból. Ez adott lendületet. Másfél millió megtakarítás összejött, akkor döntöttünk úgy, hogy iskolát építünk. Vitatkoztunk eleget a nagydorogi párttitkárral meg a tanácselnökkel. - Szó se lehet róla! Egy iskola huszonöt millióba kerül, csak a tervezés hárommillió! Végighallgattam őket, aztán én is elmondtam az érveimet:- Ha ti is olyan helyzetben lennétek, mint mi, hogy a gyerekeink, unokáink fagyoskodva várják a buszt, és amikor bekerülnek Dorogra, nemkívánt személyek az iskolában; amikor ezt én látom, fáj a szívem értük. Később koordinációs gyűlést hívtunk össze. Kijött István József, a megyei tanács elnökhelyettese, jöttek Paksról a párttól, a tanácstól, Nagydorogról is, gazdasági vezetők is, voltunk vagy huszonötén. A nagydorogi elnök, Heidecker Péter újra elmondta: szó sem lehet a pusztahencsei iskola megépítéséről. István József is felszólalt: először is kellene öt pedagóguslakást építeni, 15 pedagógust leszerződtetni és 15 millió forintot biztosítani, hogy iskolát tudjunk építeni. Ha ezek a pénzek meglesznek, akkor hozzájárulnak, hogy tervet készíttessünk. Erre szót kértem: Öt pedagóguslakásra nincs szükségünk, nem is építünk. Tizenöt pedagógus sem kell. Tizenöt millió forintunk nem lesz ebben az évtizedben, de talán tíz év múlva sem. De iskolát akkor is építünk. Mert itt iskola mindig volt. Amikor Gözsi-pusztának, Bartahencsének hívták ezt a települést, akkor is, amikor Faddhoz tartozott, meg Györkönyhöz, iskola itt mindig volt. Innen vidékre nem kellett a gyerekeknek iskolába járni soha! Amióta létezik ez a falu. Iskola lesz most is. A tervezéshez nekünk pénz nem kell, csak az anyagköltségre van szükségünk. (Akkor a VÁTI már csinálta a terveket. Előtte leskicceltem, mit akarunk. Rátkaival a minisztériumból egyeztettem, ő jónak találta, jött a VÁTI-tól négy mérnök, megbeszélték a tervet a megyei tanács főépítészével is.) Amikorra a rendkívüli falugyűlést összehívtuk, a terveket már ki tudtam teríteni a hencsei polgároknak. Annyian összejöttünk akkor, hogy sokan be sem fértek a kultúrházba. Feszülten figyelt mindenki, ketten szóltak csak az építés ellen. Ajánlottak tízezer forintokat is, csakhogy iskola legyen.- Itt ma nem merné senki azt mondani, hogy nem lehet iskolát építeni - így nyilatkozott akkor már a nagydorogi elnök. Az iskolaépítés sorsa eldőlt. November 17-én történt mindez, megszereztük a szükséges pecséteket, aláírásokat, december 31-ig megcsináltuk az alapot, föl is töltöttük, meghordtuk az összes téglát, megvettük a födémelemeket. Volt egy pusztahencsei művezető, Bor Pista, meg Siklósi János, aki a paksi műszaki osztályon dolgozott valamikor, tehát volt itt szakember. Tanítónk is lett. Nagy fájdalma volt ez a nagydorogi tanácsnak meg a megyeinek is. Azt lesték, mikor mondunk csütörtököt, mikor omlunk össze. De mi véghezvittük, amit elkezdtünk! A templomépítés is úgy kezdődött: nincs rá pénz, úgyse tud annyit adni a püspökség. Az látszott már az elején, hogy egy felekezet nem tud templomot építeni. Csak akkor lesz templom, ha az egész falut összefogjuk. Megindult a gyűjtés. A külföldi egyházak is adtak, a pénzügyminisztériumtól is kaptunk áfa-visszatérítést, augusztus 19- én lesz a fölszentelés. Bazsonyi Arany és Vecsési Sándor festik az oltárképet. Valamikor ők itt kezdtek dolgozni, erősen kötődnek Pusztahencséhez. A templom után az útépítéssel kell foglalkozni, az iskolaépítés miatt az, ugye, elmaradt, azután orvosi rendelőt és orvoslakást akarunk építeni.” GUTÁI ISTVÁN Pusztahencsén 1990. MÁJUS 29. 3 PAKSI HÍRNÖK
