Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-05-15 / 9. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Megdöbbentett az előző számban közölt 14 éves Bajor Péter verse. Tőle ered talán az első őszinte vallomás az erőmű közelségének veszélyéről. Hiába tanítanak mást az iskolában, hallunk mást otthon, a gyermek őszinte marad. Igen, félünk. Sokan félünk. Ám a fejlődés áldozatokat követel. Itt az erőmű környezetében a belső nyugalmunk az áldozat. Régebben, mikor elolvastam Pákolitz István Paks című versét, önkéntelenül belém ivódtak a sorok. Úgy éreztem mintha nekem írta volna. Nekem és mindazon embereknek, kik Paksot magukénak érzik. Megtanultam a verset az első sortól az utolsóig. A végéig, ahol azt írja - „Erőművel üzen jelennek, jövőnek.” - A vers első sorai a múltat idézik, mikor nehéz volt itt az élet, ám épül a „nagy mű”, ami mindenkinek megnyugvást, örömöt, kényelmet, biztos pontot jelent majd az itt élőknek. Ezt a települést nem fogja többé sem emberi kéz, sem elemi erő elpusztítani. Vigyázni fognak rá. Ezt hittük, s hisszük a mai napig is. Vagy csak hangoztatjuk, hogy ezt hisszük? S tényleg oly jó nekünk? Tényleg oly nyugodtak vagyunk? Hányszor fordult meg a fejünkben: Mi lesz ha egyszer csak...? Ám most is, mint más annyiszor, mondom a választ a be sem fejezett kérdésre. Á, úgysem történik ez meg. De meddig tudunk önmagunknak is szemrebbenés nélkül hazudni? Meddig fogunk így élni? Vagy ez a jövő? Köszönöm, hogy levelem elolvasták. A Paksi Hírnök írásához és szerkesztéséhez további sok sikert kívánok. Tisztelettel: Rauth Ágnes Miért nem hallgat a paksi polgár?! Meg van rá az oka: 1. Mert tele vannak az utcai kukák elhajigált „mindennapi kenyerünkkel”, 2. Mert a kenyér olyan rosszul van néha megsütve, hogy hamar fogyaszthatatlanná válik. (Nagyanyám, akinek 8 gyermeke volt, egy héten egyszer sütött, kézzel dagasztott 3-4 kenyeret, amit egy hét után is élvezettel lehetett enni.) 3. Mert az iskolában, a gyerekek szalámis kenyerük garmadját dobálják félre, (Feltehetően vagy nincs idejük otthon nyugodtan reggelizni, vagy a szülők agyontömik a gyermeküket, nehogy megszólják, hogy az ő csemetéjük csak egy kiflit vitt az iskolába. A következmény, mondják, de láttam is a közétkeztetőben: a gyerekek az étel zömét otthagyják.) 4. Mert március 14-én a lakótelepen a maszek kenyérbolt előtt szinte egész nap sorbanállás volt kenyérért, este 8 óra után hozták az utolsó szállítmányt Madocsáról, vajon miért? Fentiekhez tartozhat találkozásom a „kukás” bácsival. A lakótelepen gyakran megjelenik egy idősebb ember kiskocsijával, ami tele van rakva eldobott holmikkal, főképp kenyérrel. Megszólítom, mire használja fel a gyűjtött anyagot. Értelmes választ kapok tőle, körülbelül így: A jószággal feletetem. Nehogy azt higgye, szegény vagyok, mert kukás vagyok. Bolond lennék nyugdíj után dolgozni, hogy a fizetésből levonják a felét, így is megkeresem a 3-4 ezret, akkor megyek, jövök amikor akarok, és az én keresetemből nem vonjon senki semmit. Nem mertem tovább érdeklődni, vajon van-e megtakarított pénze kukásunknak és hol tartja azt, mert féltem, hogy hihetetlen választ fogok kapni. Nem szabad hallgatni a paksi polgárnak, hanem törekedni kellene egy valóban egészséges, takarékos életmódra. Bálint István A Paksi Hírnök főszerkesztőjének A Paksi Hírnök áprilisi számában - vágják a gesztenyefákat - című fényképet nézve, valamint Beregnyei Miklós főszerkesztőnek - „Beszélgetés volt tanácselnökökkel” - című cikkeit olvasva, melyekben Aradi Imre, Juhász Károly és Oláh Mihály volt elnököket szólaltatja meg, felkeltette figyelmemet főleg arra vonatkozóan, hogy működésük alatt milyen volt a kapcsolatuk a megyei vezetéssel. Mivel Paks fejlesztése érdekében mindenkor igyekeztem a község vezetőivel közreműködni, ezért egyetértek abban, hogy volt időszak, amikor a megye nem vette szívesen, hogy a kedvezőbb adottságú főútvonal és Duna menti nagyközség előbb-utóbb versenytársa lesz, amely végül az „A” erőmű idetelepítésével vált nyilvánvalóvá. Visszatérve levelem bekezdéséhez, ismeretes, hogy a paksi főutca megnövekedett helyi és átmenő forgalma szükségessé tette annak korszerűsítését, kiszélesítését, kétoldali leállósávok kialakítását, ami sajnos elkerülhetetlenné tette a régi kedves fák kivágását. Nem a korszerűsítés, de a beruházás lebonyolításának módja és annak műszaki megoldása ellen van helyrehozhatatlan és örökké fájó pontja városunknak. Nem egy tanácsülésen hangzott el, hogy a főutca korszerűsítése, ill. annak helytelen kivitelezése tönkretette Paks főutcáját. E helyen is igazoltnak látszik a volt tanácselnököknek az a véleménye, hogy annak idején a megyei vezetés nem tartotta szívügyének Paks fejlesztését, mert a megye vezetőségének, ill. a műszaki osztálynak meg kellett volna akadályozni, hogy a KPM Megyei Igazgatósága - a főutca két oldalán lévő intézményeivel és háztulajdonosaival való egyeztetés nélkül - olyan terv szerint hajtsa végre a korszerűsítést, amely az út koronaszintjét olyan mértékben megemeli, ami előreláthatóan úgy esztétikai, mint forgalmi szempontból sok bonyodalmat, utólagos költséges kényszermegoldásokat tesz szükségessé, (meredek felhajtókat, lépcsős lelépőket.) Tudjuk, hogy a fentiekre csak az lehet a válasz, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi keret nem tette lehetővé a helyes megoldást. De talán jobb lett volna a korszerűsítést a pénzügyi kerethez igazodva szakaszosan elvégezni. A kivitel során látva a helytelen megoldásokat, hiába való volt a község vezetőségének, a pártbizottságnak és a Hazafias Népfrontnak az észrevételezése, azt nem vette a kivitelező figyelembe. Sajnos mindez már a helyrehozhatatlan múltté. Nem marad más hátra, mint a lehetőség szerinti fásítással, virágágyásokkal, cserjékkel, díszbokrokkal, ároklefedésekkel elviselhetőbbé tenni a főutat. A történelmi központban a Deák Ferenc utca lerontott utcaképét műkő virágvályukkal, a mélyen fekvő páratlan oldalon 15-20 cm-es járdamagasítással lehetne enyhíteni. Gosztonyi János „Küldjön egy fotót” ... én is szeretlek A KEDVES hangulatú kép a veszprémi állatkerlben készült a bölcskei Vlaska családdal. (Beküldte: Kiss Gábomé) PAKSI HÍRNÖK 8 1990. MÁJUS 15.
