Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1990-04-26 / 8. szám

Az MDF a nyugodt erő Paks és vonzáskörzetének új országgyűlési képviselője A választási győzelem más­napján kerestem fel Paks és vonzáskörzetének országgyűlé­si képviselőjét: Figler János re­formátus lelkészt. A fogadtatás­ból nem éreztem a győzelmi mámort. Takarítással volt el­foglalva és néhány hívőjével tett-vett a lakásban. A vidéki Magyarország nyugodt, min­dennapi légkörét árasztotta a hozzá belépőkre.- Tiszteletes Úr! Gratulálok a személyes győzelméhez és a pártja nagyarányú győzelméhez is. Ön szerint mik lehetnek az okai ennek a kiütéses győzelem­nek?- Köszönöm a jókívánságot, bár az országos eredmények még nincsenek kiértékelve, így arról csak a saját véleményem tudom elmondani. A paksi kör­zetben viszont nem mondható nagyarányúnak, az előzmények ismeretében. Dr. Széchenyi At­tila képviselőjelölt-társammal egy helyi választási koalíciót kö­töttünk és így a keresztényde­mokraták is támogattak. Is­mert, hogy Széchenyi Attila mi­lyen szép eredményt ért el az el­ső fordulóban, minimális volt a 3. helyezett és az ő eredménye közötti különbség. Miután ez a paktum megköttetett és 10 000 szórólapon tudattuk a tisztelt választópolgárokkal, így ez már szinte megelőlegezte az MDF győzelmét. Az országos ered­mény egy érdekes rejtély szá­momra és hangsúlyozom, hogy csak a saját véleményemet mondom. A magyar ember sze­mérmes, nem szereti a rikító színeket, a rikácsoló hangokat. Talán a csöndes, nyugodt - hadd komiszkodjam - erőt job­ban tiszteli. Bíztunk abban, hogy a lakosság mérlegre teszi a két pártot és akkor nem is lehet másképpen, mint ahogyan a je­lenlegi eredmény mutatja. így lendült a mérleg mutatója az MDF felé és nem azok felé, akik nem a megfelelő hangerőt és tónust választották. Termé­szetesen ennek több más össze­tevője is van, de jelen pillanat­ban én ezt így látom.- Mint képviselő, országos fe­ladatokban gondolkodik, vagy a helyi ügyekre helyezi a hang­súlyt?- Én az új képviselői funkció­ról nagyon keveset tudok, de ez a kevés valahogyan úgy állt ösz­­sze bennem, hogy itt új medret kell ásni egy egészen más irány­ba hömpölygő folyónak, és nem a vízcseppekkel kell foglal­kozni, hanem a nagy egésszel. Tehát a szenátoroknak - hallo­másból így tudom - az lesz a döntő és legfontosabb dolguk, hogy olyan törvényeket alkos­sanak, amelyek megszabják az ország fejlődésének az irányát. Az viszont nyilvánvaló: a rész­letekkel is kell foglalkoznunk, az embereknek az életét, a tár­sadalom minden szegmensét ismernünk kell. Ismernünk kell a szűkebb választókörzetünk helyzetét, de csak azért, hogy olyan törvényeket tudjunk hoz­ni, amelyek az egyediből vonják le az általános következtetése­ket, törvényszerűségeket. Vé­gül még annyit tennék ehhez, hogy az a közösség, amely en­gem választott meg, meg fogja választani a saját önkormányza­tát, azt, amelyet legjobban be­csül, azokat, akik feltehetően meg fogják oldani az apróbb ügyeit. És így máris adva van a megoldás, az egyéni és helyi ügyeket az önkormányzat, az országos gondokat az or­szággyűlési képviselő, illetve az országgyűlés intézi.- Gondolkodott-e azon, hogy milyen bizottságban kíván majd tevékenykedni?- Még nem gondolkodtam ezen, ám valószínű, hogy olya­nokban nem veszek részt, ame­lyek hivatásomtól távol esnek. Nagyon sok jóvátennivalója lesz a kormánynak az egyházak felé, és most az a szerencsés do­log esik meg velünk - mert le­szünk ott többen lelkészek -, hogy mi ab ovo olyan szakértői lehetünk ennek a megoldandó problémának, amit eddig a túl­só oldalon, az egyházak oldalán a bőrünkön éreztünk. Ebben az esetben a beteg és az orvos egy személy, könnyebb lesz a diag­nózis és talán még a terápia is. Tehát ha felmerül ez az igény és felkérnek rá, akkor én az egy­házak irányába tekintő bizott­sági munkákban szeretnék részt venni.- Végezetül azt kérdezném meg, hogy az egyháza hogyan vi­szonyul a megválasztásához és hogyan alakulhat a sorsa?- A kollégák a köszöntéseiket küldik, a főnökök viszont még nem küldtek semmit. Ez is a jö­vő titka. Az egyházi vezetés nyomatékosan tanácsolta a lel­készeknek, hogy ne vállaljanak közszereplést. Ez viszont tör­vényerőre nem emelkedett. Nem tudom..., engedetlen nem akarok lenni az egyház felsőbb­­ségeivel szemben sem. Valaho­gyan abban a helyzetben érzem magam, mint a kisgyermek, amikor folteszik neki azt a külö­nös és kegyetlen kérdést: kis­fiam, te most apukádat szereted jobban, vagy az anyukádat? Szegény gyerek nem tud vála­szolni, mert egyformán szereti mindkét szülőt. Most, amikor ilyen vagy-vagy alapon tették fel püspökeink a kérdést, bizto­san találtak nyomós okokat az ő álláspontjuk igazához, és meg is tudom érteni álláspontjukat. Ugyanakkor nekem is volt épp elég okom arra, hogy másképp csináljam, mert amit vállaltam, azt nem passzióból és unalom­űzésből, hanem hitből vállal­tam. Márpedig ha ez a vállalko­zás valakinek a hitéből fakadó küldetése, missziója, és a társa­dalomra nem kártékony, akkor nehéz lenne azt megmagyaráz­ni, hogy miért rossz az, ha vala­ki nemcsak egy kis közösséget, hanem egy nagy közösséget is szolgálni akar? Summa-sum­­márum, még nincs döntés sor­somról. BEREGNYEI MIKLÓS 1990. ÁPRILIS 26. 5 PAKSI HÍRNÖK

Next

/
Thumbnails
Contents