Paksi Hírnök, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-09-01 / 1. szám
1989. szeptember PAKSI HÍRNÖK - 5 Levelek a tanácselnökhöz A mai megbolydult világban az egyén egyre rosszabbul érzi magát. A rossz közérzet táptalaja az ingerlékenységnek, a tolerancia hiányának, a „semmi sem jó” megnyilvánulásnak. Ezt a nemkívánatos „alaphelyzetet” csak erősítik azok, akik megalapozatlan és indokolatlan ötletekkel hergelik az állampolgárok zsibbadó agyát. Egy-egy ilyen ötlet levelek özönét indítja el, példa erre az időközben visszavont „Ürgemezei" pályázat. A város tanácselnöke rengeteg levelet kapott ezzel kapcsolatban. A levelek túlnyommó többsége elutasította a névváltoztatást, ám voltak - és mindig lesznek - akik pályáztak és küldték a „jobbnál-jobb" ötleteiket. Ízelítőül néhány: Vadrózsa-telep, pusztatúr, Mező-pihenő, Néppark, Sétány, Úttörők és kisdobosok mezeje, Új Föld, Szabad-tér, Családi-pét, Szótár-park. Az újrakeresztelést ellenzők közül érdemes néhány véleményt kiragadni: „A régi nevek megváltoztatása helyett javaslom..., indítsanak új rovatot a lapban. Itt bemutathatnák egy-egy érdekesen hangú külterület vagy településrész elnevezésének eredetét". (Hegedűs Györgynél Ey másik levél Paks lakosságára apellálva utasítja el a pályázatot, követeli annak visszavonását és így fejezi be mondandóját: „Paks lakossága bízik a jelenlegi városi vezetésben - támogatja azt, de az esedékes újraválasztások során szavazatát a fentiekhez fogja igazítani. ” A levél szerzői: Paks Városi Baráti Kör. Nem tudjuk, kik lehetnek. Azt sem tudjuk, kit takar az S. P. monogram, ennek ellenére véleményét teljes terjedelemben közöljük, mert álláspontunk egyezik. (A honoráriumért jelentkezzen az illető a szerkesztőség címén.) íme S. P. levele: „Gratulálok vállalatunk újságának! Végre sikerült megtalálni a problémát, mely tán az összes bajunk forrása. Nevezetesen az Ürgemező név. Elgondolkodtam, vajon mi a gond ezzel a névvel. Mi baja vele annak, aki időt, pénzt nem sajnálva kitalálja azt, hogy meg kell változtatni. Ha a név aktualitását kifogásolja, akkor nem itt, hanem mondjuk Székesfehérváron kellene kezdeni, mert az se nem Székes - kivéve a megyei tanácsot - se nem fehér, a várról már nem is beszélve. Ha az illetőnek az ürge ellen van kifogása, akkor meg nem az újsághoz, hanem a mezőgazdasági bolthoz forduljon. Raccsolás esetén merem ajánlani a logopédust. Az is lehet, hogy a mező elnevezést kifogásolja. Ez esetben lenne egy javaslatom. A tervezett 1000 MW-os blokkok alapgödréből kikerülő földet oda kellene hordani, s így már akár ürgedomb is lehetne, s az ott történteket ki lehetne adni kötve-füzve ürgedombi mesék címmel. Végezetül van egy javaslatom. Pár forintot még az alapdíjhoz hozzátéve változtassuk meg a Duna nevét. Legyen ezentúl pl. „Primerköri hőhordozó közeg lekondenzálódását elősegítő hűtőfolyadék szállító folyam." Hol tart a paksi múzeum ügye? Tiszta A sült galamb várásához hasonló bamba szájtátással óhajtjuk és várjuk a dollár beözönlését hazánkba. Bár ez a beözönlési folyamat valahogyan nem akar elindulni. Bezzeg nem tátja a száját az, aki a filmeket hozza be és forgalmazza településeink mozijaiban, ök úgy döntöttek, hogy ha már a nyugati világ pénze és üzleti szelleme nem mozdul hazánk felé, akkor legalább filmen mutassuk meg a „szabad világot”. Számomra már csak az a kérdés: valóban olyan-e a „szabad világ", mint amilyennek a behozott filmeken látszik? Mert ha igen, akkor tiltakozom a „szabad világ” ellen kifejtett propaganda minősége és mennyisége ellen! Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor végigolvastam Paks városának 1989. augusztus havi moziműsorát. Tizenhat filmet vetítettek augusztusban, melyek közül egy volt magyar - ez is szex - és egy pedig angol, a többi mind amerikai. Kérdezem: ki (kik) áll(nak) a mozivállalat mögött? Vagy tájékozatlan vagyok és nem tudok arról a megállapodásról, amelyet a magyar és az amerikai fél kötött? Amennyiben így van, akkor elnézést kérek az eddig leírtakért, mindent visszavonok, jó hazafinak tartom magam és nem szeretnék kicsiny, de szeretett hazámnak ártani. De a filmek „mondanivalójával” akkor sem értek egyet! Miért akarja az amerikai fél, hogy olyan kedvezőtlen kép alakuljon ki róla mint a bemutatott, vértől és erőszaktól csöpögö filmek láttán kialakul a nézőben? Vagy talán azt akarják elérni, hogy az NDK állampolgárai menjenek az NSZK-ba, a magyarok pedig csak Bécs alá, mint annak idején Görgey serege? A „szabad világot” pedig kerüljék el! Tisztelettel kérem azokat a magyar (szak)embereket, akik tárgyalnak a filmek behozataláról, figyelmeztessék a kedves amerikai felet: még a filmek plakátjáról is csöpög a vér és erőszak, nem lesz jó ez a reklám, a magyar fiatalok elfordulnak majd Amerika felől és akkor megnézhetik magukat! Viszont ha nincs szerződés a két fél között, hanem „csak” a mi (szak)embereink ízlésére van bizva a filmbehozatalunk, akkor tiltakozom - a változatosság kedvéért - a tervszerű agyat mosó, gondolkodást mellőző, erőszakra és embertelenségre nevelő szemlélet ellen. Álerkölcsösségbűl elvetjük a piroslámpás házakat, a prostitúciót. Kérem, amit az augusztusi paksi moziműsor produkált, az enyhén fogalmazva is szellemmi prostitúció! Egyesek összetévesztik az üzletet az erkölcstelenséggel. Azért, hogy egy vállalat fennmaradjon, olyan filmeket forgalmaz, amellyel csak az ifjúságot - meg a nézőt - fertőzi és kiöli a moziba járókból azt, amit a zilált magyar család és iskola kínkeservesen beléjük plántált. Tudom, most azt mondja a „mozis (szak)ember”: a családok jelentős részénél van video, igy a gyerekek otthon is nézik a porno-, horror- és blődli filmeket. Kérem, ez nem érv! Ha az én szomszédom, főnököm vagy munkatársam lop, nem dolgozik és hereként viselkedik, ez még számomra nem ad erkölcsi felmentést arra, hogy én is lopjak, lógjak és here módjára rágjam a környezetemet. Érveket és ellenérveket a „mozis (szak)emberek” és én is sorolhatnánk még oldalakon keresztül, ám nem teszem, hiszen aki akart, az ennyiből is megértett. Csak egyre kérem az illetékeseket: nézzenek a tükörbe és közben próbálják megszólaltatni saját lelkiismeretüket, miközben jobb, vagy bal kezükkel simogassák gyermekük fejecskéjét.. (b. m.) Amerika? A lussoniumi nyári játékokon megjelent nagyszámú érdeklődő közönség egy korábbi feltevést ékesszólóan bizonyított. Nem egy-két paksi lokálpatrióta álma lakóterületünk múltjának kutatása, emlékeinek megőrzése. Köszönjük az érdeklődést, mert ezáltal kifejeződött a lakosság kulturális igénye, amit tiszteletben tartva, az anyagi lehetőségek függvényében a város vezetésének, a tanácsnak ki keli elégíteni. Várossá válásunkat megelőzően is már többen felvetették a paksi múzeum igényét, hiszen a háború előtt a polgári iskolának komoly értékű muzeális gyűjteménye volt, ami sajnos háborús kár folyamán megsemmisült. A Hazafias Népfront felkarolásával a lelkes helytörténészek - Németh Imre, Takács Miklós, Bencze Barnabás, Beregnyei Miklós, Kródi József, Szentesi Alajos, Lacza Istvánná és más paksi emlékeket gyűjtők, egy helyi múzeum reményében közgyűjteményi céllal társadalmi munkában dolgoztak. Az értékek gyűltek, az ideiglenes helyiségek zsúfoltakká váltak. Ekkor szabadul fel a volt rendőrség épülete, ami fekvésénél fogva és építészetileg is ideális épület múzeumi célra. A hetedik ötéves terv célkitűzései közé bekerült a javaslat, hogy az épületet felújítja a tanács. Sajnos az ismert gazdasági helyzet a javaslat tervvé válását nem tette lehetővé. Történt viszont Pakson valami rendkívüli. A lakosság, a vállalatok és a tanács összefogott egy óriási társadalmi munkaakcióra. Értelmes célokért pénzt és munkát nem sajnálva országos első helyezést értünk el három egymást követő évben. Ebben az akcióban ismét lendületet kapott a múzeum ügye. Az 1988-as évben a Paksi Állami Gazdaság társadalmi munkában felújította a tetőzetet, ezáltal a további állagromlást megakadályozva. 1989-re a Paksi Konzervgyár az épület belső felújítására vállalkozott ugyancsak társadalmi munkában. Az év elején úgy tűnt, hogy az év végére öt kiállító terem is elkészül, megnyithatjuk a kiállítást. Sajnos? Vagy örömünkre? - Olyan múlt századi festés található a meszelés alatt, ami miatt az Országos Műemlékfelügyelöség szakmai segítségére van szükség. Az már valóban sajnálatos, hogy a szakszerű feltárás miatt a munka időben csúszni fog. Időközben, 1986-ban a Pécsi Janus Pannónius Tudományegyetem Történettudományi Tanszékéről felkereste a tanácsot dr. Visy Zsolt adjunktus, aki korábban feltáró kutatásával igazolta Wosinskynak azt a feltevését, hogy a római Lussonium nevű pannóniai határerőd a dunakömlődi Sánchegyen volt. Erre az alapra építette Vak Bottyán a hidját őrző faerődöt. Dr. Visy Zsolttal megállapodást kötöttünk, amiben a tanszék hallgatóinak a nyári gyakorlatához szállást, élelmet és csekély anyagi támogatást biztosítottunk. Cserébe, az előkerült leletek a létesítendő paksi múzeumba kerülnek kiállításra. Ehhez a megyei Wosinsky Múzeum támogatását is megkaptuk. A három nyáron folytatott feltárás gazdag gyűjteményt hozott a felszínre. A központi műhely dolgozói Köntös Gyula és Madács Mihály társadalmi munkában elkészítették a kiállítási vitrineket. A bemutatásra Pécsett került sor első ízben 1989. május 5-én. A megjelent szakemberek előtt dr. Soproni Sándor régész, elismeréssel méltatta a paksi tanács, és a tanszék eredményes összefogását. A pécsi bemutatkozás után a gyűjtemény haza került, és július 5-én Csányi László megnyitó szavait hallgatták az Országos Helytörténeti Akadémia résztvevői és a paksi érdeklődő közönség. Jelenleg a volt munkásőrségi raktár épületében tekinthető meg a kiállítás, amíg a főépület rekonstrukciója be nem fejeződik. A kiállítás szeptembertől a tanulóifjúság oktatásának célját szolgálja, de természetesen a nagyközönség számára is lehetőséget biztosit. A kiállítás jelenleg időszaki kiállításnak minősül, mivel a múzeum az rangot is jelző intézmény, de feltételei is erőfeszítést igényelnek. Bízva abban, hogy a városi összefogás nem volt szalmaláng, bízva abban, hogy a lakosság kulturális igénye továbbra is lelkesítő marad, előttem már tisztán kivehetőnek körvonalazódik egy még a nevében nem tisztázott paksi múzeumtömb, amibe még a Deák kúria is beletartozik. Ebben nem csak a múlt emlékeinek a kiállítása, hanem a jelen félelmetes technikai óriásának az Atomerőműnek a jövő számára feltétlenül megőrzendő dokumentumainak is helye van, mert miközben a múlt folyamát nézzük, a jelen pillanatai, de jövőnk is benne foglaltatik. Vadász Pál Asszonysors -A nyolcvanas évek elején rendezték meg a külföldön élő magyar művészek kiállítását a Műcsarnokban. A megnyitó után még két alkalommal tekintettem meg a kiállítást, melynek több oka volt. Az egyik az, hogy a megnyitó napján nem tudtam az alkotásokat nézni, a szememet az emberek arca, tekintete, ruházata, viselkedése és modora kötötte le. Úgy éreztem magam, mint aki egy más világba jutott. Soha életemben nem láttam ennyi csinos lányt, és asszonyt, ennyi jól öltözött urat, és ránézésre meg lehetett mondani, ki él a határainkon belül és ki azokon túl. Az asszonyok arca sima, ha ráncot lehetett felfedezni, az a kor természetes állapotát tükrözte és nem az idő előtti ráncokat jelentette. A szemek csillogóak, nyugtalanok és mégis biztonságot sugárzóak voltak. Lenyűgözött és egyben meg is döbbentett a látvány, hatása alól a mai napig nem tudok szabadulni. Azóta mániákusan figyelem asszonyaink arcát-alakját és tekinteteiket. Mikor mint fiatal házaspárok kilépnek a tanácsháza épületéből, vagy a templom lépcsőin ereszkednek lefelé, még a fiatalasszony arca szép és sima, a tekintete azt sugározza, hogy övé az egész világ. Majd a gyermekrendelő székein ülve, picinyeiket csitítgatva-simogatva az arcaik már egy más világ képeit tükrözik, egy más élet jeleit hordozzák. Az arcaikon már szarkalábak tűnnek fel, szomorkások, nem vidámak, tekinteteikben valami fájdalmas és nyugtalanító fény villog. Látszik rajtuk, hogy nem csak gyermekük egészsége miatt nyugtalanok, hanem a mindennapok zaklatottsága okozta szorongásban élnek. A magyar asszonyok harminc év után, negyven táján már az alakjukra sem tudnak vigyázni és ezért elsősorban nem ők a hibásak. A három de lassan már a négy műszakot csak fizikai erőnléttel lehet végigcsinálni, ehhez enni kell és olyanokat, melyek nem a szépséget és formát segítik érvényesülni. Falvainkat-községeinket járva csak idő előtt megöregedett, elnyűtt 30-40 éves nőket látni, akiket a sok munka már 10-15 éve kikezdett, formátlanná tett. Ma már ott tartok, hogy csak a tinik arcát szeretem nézni - főleg akik nem dohányoznak-, mert igazán szép, egészséges, örömet és élni akarást sugárzó arcok és tekintetek csak ebből a korosztályból kerülnek ki. A kérdés már csak az, hogy még meddig? (ibranyi) A családi iroda felhívása Értesítjük a lakosságot, hogy 1989. szeptember 28-án 9.30-12.00 óráig NYÍLT NAPOT tartunk. Helye: Paks, Dózsa Gy. u. 55-61. fszt nagyterem. Bemutatásra kerül:- rendezvényeinket alkalmazott művészeti elemek (vers, zene)- esküvő Megtekinthető:- esküvői ruhákból bemutató- virágkiállítás A belépés díjtalan! Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Csányi László megnyitja a kiállítást A névpályázat értékelése Ez év májusában hirdettük meg a pályázatot, kértük a lakosság segítségét az újság nevének eldöntéséhez. Be kell vallani, több pályázóra, nagyobb aktivitásra számítottunk. Viszont voltak olyanok, akik 15-20 javaslatot is felsoroltak, mint Szilágyi Andrásné vagy Bálint István. Voltak, akik levélben fejtették ki véleményüket, nemcsak a lap címére vonatkozóan, hanem a tartalmára is. Megnyugtató volt, hogy a több mint száz pályázó között két fő akadt, aki nem kívánta előfizetni az induló lapot. Jó lenne ezt az arányt az újévi előfizetéskor megtartani... A szerkesztőbizottság május 30-án ült össze, és választott a beküldött javaslatok közül. A többfordulós - kizárásos versenyben végül Bálint István pályázó javaslatát fogadta el a bizottság, így lett az újság neve Paksi Hírnök. Gratulálunk Pista bácsinak, köszönjük munkáját. Minden pályázónak megköszönjük, hogy időt szakított ötletének leírására, és azt közölte is velünk. Ötleteiket és javaslataikat ezután is örömmel vesszük.
