Paksi Hírnök, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-12-01 / 4. szám
A zsidó próféták szociális tanításai (III.) Ebben a fejezetben próféták alatt csak azokat értjük, akiknek tanításait az Ószövetség utolsó könyvei, az Ésaiástól Malakiásig terjedő rész őrizte meg. A próféták nem jósok, hanem prédikátorok voltak, akik tulajdon koruk igazságait prédikálják. Maga a név sem azt jelenti, hogy előre megmond valamit, hanem, hogy Isten nevében beszél. Tanításuk mindig a mai napra helyezi a fő hangsúlyt: „Tedd az igazat, szeresd az irgalmasságot és járj alázatosan Istennel!” Minden tanításukból előbukkanó ígéret, mely kilátásba helyezi a pompás és szépséges földet Egyre csak arról szólnak, hogy az anyagi jólét a pásztorkodónak vagy szőlősgazdának boldogulása, a családi otthon és a város békessége része a vallásnak és Isten népének az ilyen élet az igazi öröksége. Érdekes az a tanítás, mely szerint a jó, rendben lévő és gazdagon termőföld a kizárólagos boldogulási helye a várva várt megújuló Izraelnek. A prófétai tanítás egyedüli célja a földi életnek minden vonalon - az egyénin, a közösségin, a szociálison és a nemzetin — minél gyorsabb megújítása. A vallásnak mindenre ki kell terjednie. Isten nem az egyesek, hanem a nemzet egyetemének Istene. Az egyénnek üdvösséget nyújtó kötelességgé Istenhez tartozó nemzetének polgári, társadalmi és nemzeti életben lelkiismeretesen betölteni a helyet, ahova állíttatott. Ésaiás könyve 58. fejezetében a prófétai felhívás és ígéret olvasható, miután a szertartásokban és ceremóniákban való vallásosság hiábavalóságát mutatta be: „Hát nem ez-e a böjt, amit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad és szabadon bocsásd az elnyomottakat és hogy minden igát széttépjetek? Nem az é, hogy az éhezőnek megszegd a kenyeredet és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad és a tested előtt el ne rejtsd magadat? Akkor felhasad, mint a hajnal a te világosságod és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik...” (Ésaiás 58:6—12) Megtanuljuk azt a nagy igazságot, hogy Isten szerint a föld a szelídeké, akiket lehet, hogy kiforgattak mindenükből és lehet, hogy szomorú helyzetük sokáig tart, a föld Isten akaratából mégis az övék. Isten szolgái feladatának, a vallás követelményeiből folyó, legfontosabb része az, hogy minden szociális rosszat eltávolítsanak és a földet visszaadják az embernek. A nyolcadik századig Izrael a harcoló gazdák országa volt. Izraelben II. Jeroboám, Júdában Uzzia alatt fejlődött ki a városi élet és megkezdődött a nemes értelemben vett civilizáció. A mezőgazdasági fokról a kereskedői és polgáriasuk fokra való lépés nem volt veszélytelen. Megjelentek az összes meggazdagodás kísértései és velük a gyors elszegényedés lehetősége és ténye. A jómódúaknái a kényelem növekedése a gondatlanság növekedését is jelentette. Növekedett a kegyetlen bánásmód is. A felsőbb osztályok a nép szenvedéseivel már nem törődtek. A vallásos buzgóság együtt nőtt a liberalizmussal, az Istenről hamis volt a képük, mert vallásuk az erkölccsel nem sokat törődött. Az ezek ellen való fellépésük teszi a nyolcadik század prófétáit olyan modemekké, míg EUzeus szereplése meglehetősen régies színű. Ámós bátran lehetne a mi korunk bíráló prófétája is. AíZ előttünk álló megoldásra váró problémák meglátásában a próféták tanítása meglehetősen változó Ésaiás például Jeruzsálemet, mint az isteni aktivitás középpontját sérthetetlennek tartja, míg Mikeás Jeruzsálemben látja minden, a népet sújtó bajnak központját és forrását. Száz év múlva Jeremiás azt mondja, hogy Jeruzsálem nem sérthetetlen, és Isten azért pusztítja el, hogy a nép üdvösségre jutásának így legyen előmozdítója. Bár a próféták ekképpen különböztek egymástól tanításukban a pillanat befolyása szerint, abban azonban sohasem különböztek, hogy becsületességet, irgalmasságot és igazságot tartják a földi élet alapjának és minden ezekről megfeledkező vallást istenkáromlásnak tekintenek. Ámósnak, Hóseásnak, Ésaiásnak és Mikeásnak kifakadásai, egy vallásos nép ellen szóltak és főleg ennek a népnek a vallásossága ellen. (Ámós 5:25). A túlbuzgó, hangos, illatos, hamis vallás felett, melyet gyakran a legriasztóbb bűnök egészítenek ki, azt kívánja Ámós, hogy „folyjon az élet, mint a víz és az igazság, minta bővizű patak” (Ámós 5:24). Hóseás szeretetet kíván, nem áldozatot (Hóseás 6:6). Ésaiás szeretné, ha megtanulnák a jót cselekedni, az erőszakoskodót jóra vezetni, törekedni az igazságra, az árvák és özvegyek ügyét pártolni (Ésaiás 1:17). Jeremiás pedig le akarja szoktatni a népet a templommal való erkölcstelenségszámba menő kérkedésről. Sokkal inkább arra volna szükség, hogy az emberek egymás közötti viszonya megjavuljon és szűnjék meg a gyengék és gyámoltalanok elnyomása (Jeremiás 7:4—6). Istennek nem az üres templomok fájnak, hanem a szükséget látó otthonok, melyekben nincs kenyér, nincs öröm és békesség, fáj a szegények elnyomása és az elnyomottak pusztulása. Ámós megtámadta korának civilizációját, gazdagságát, fényűzését és pazarlását. Elfogta a düh a fitogtató gazdagok láttán, nem néz jó szemmel kéjlakjaikra és palotáikra, melyek telve vannak pamlagokkal és selymes nyugágyakkal, az erőszakosság és a szegény megzsarolásának gyümölcsével (Ámós 3:9-15). Az igazságos bírót nem szeretik, de nagy a becsülete a megvesztegethetőnek. Elnyomással és zsarolással építették faragott kőből való házaikat, szerezték szőlőskertjeiket, a szegényeket a gabona hulladékával vették meg, a kereskedők meg sóvárogtak minden kegyetlen módon a meggazdagodást nyújtó vásárra (Ámós 5:10-11, 8:4-6). A dölyfös és pazar civilizáció alatt koldussá szegényített nép gömyedezik Ez pedig a biztos nemzeti bukás előjele. Az ilyen civilizáció pusztulásának elemi erővel és kikerülhetetlenül el kell következnie. Ámós megállapítja, hogy a szociális életben, az emberek egymás közötti viszonyában nem elegendő az igazságosság, szükség van a szeretetne is. Látomása van Isten dicsőségéről, kegyelméről, irgalmáról, gyengédségéről és lehajtó szeretetéről. Istent a szeretetben lehet megismerni, elítélendő, hogy Izraelnek az élete árulás, vérontás, leselkedés, gyilkosság, paráználkodás és vérfertőzés mégis (Hóseás 6:6—10). Hóseás a szeretetben találja a legkülönfélébb embereket egyesítő, legszédítőbb szakadékokat áthidaló, nemzeti nyavalyákat megszüntető, boldog életet megvalósító igazságot. Minden szociális és egyéb bajnak az oka az istenismeret hiánya. Az istenismeret azt jelentené, hogy népe egyszer s mindenkorra megszabadulna korának bűnös életmódjától. Szociális jólét csak a vallásból fakadhat, mint ahogyan a vallástalanság, vagy a hamis vallás szülte a szociális nyomorúságot. Ésaiásnak, a szociális reform tanítójának nagysága abban áll, hogy első helyre teszi a földuzsorás bűnét (Ésaiás 5:8-10) és a földkérdésben látja a nemzeti élet fundamentális kérdését A szociális életben erre vezet vissza minden bajt és csak ennek a megoldásával lehet a nemzetet megmenteni. Mikeás a legnagyobb bűntettnek a szabad birtokosok és a kisgazdáknak a dúsgazdag felsőbb osztálybeliek által való elnyomását (Mikeás 2:1-2) és az így megszületett nincstelenek kizsarolását tartja (Mikeás 3:1-3). Ésaiás Jeruzsálemet nagyon szereti, Mikeás benne látja minden baj betetőzését. A vidéki Mikeás keservesen kifakad, hogySiont vérrel építették, aminek büntetése az lesz, hogy „mezővé szántatik” (Mikeás 3:10-12). Ez magyarázza azt is, hogy a nemzet szabadítója nem udrosi palotából, hanem egy falucskából fog eljönni (Mikeás 5:2). Előttünk áll ebben a próféciában az a nagy, százszor is megtapasztalt igazság, hogy a nemzeti élet megújulását MINDIG A VIDÉK ADJA. Sofóniás a közönyösséget (Sofoniás 1:8,13) ostorozza, szintén jelentős személy. Habakuk a zsarnokság és igazságtalanság ellen emeli fel szavát (Hab. 2:8). Zakariás a régebbi próféták nyomdokain halad és kitartóan követeli az igazságot, a szeretetet és a gyámoltalanok támogatását. A kertváros képe (Zakariás 2:47, melynek nincsen kerítése, hanem pásztori élete, a vétektől megtisztult ország képe, melyben nem élő hatalom többé a bűn (Zakariás 5:1-11), és annak a városnak a képe, melyben sok játszóhely jut a gyermekeknek és a felnőtteknek elég kényelem arra, hogy hosszú életet érjenek el. A következő számban látjuk a zsidó törvény szociális tanítását. Kőváry László PAKSI HÍRNÖK 4 1989 DECEMBER
