Paksi Hírnök, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1989-10-01 / 2. szám

1989. november PAKSI HÍRNÖK - 3 A fehér bot napja „Szemem fénye” - mondjuk legféltettebb kincsünknek, a gyermeknek. „Vi­gyázz rá, mint a szemed fényére” - e szavakkal bízzuk értékeinket másra. Ennek a kincsnek, a látás örömének nincsenek birtokában azok, akik meg­hívót kaptak október 20-ra, a fehér bot napjának paksi rendezvényére. A városi pártbizottság nagytermében gyűltek össze a vakok és gyengénlá­­tók paksi csoportjának tagjai. Ünnepelni örömteli eseményt szoktunk. Ünnepelni a fehér bot napján mégis lehet. Lehet ünnepelni a szolidaritást, az egymással törődést, az egy­más segítségét... S lehet elismerni azokat az embereket - nincsenek kevesen Pakson és környékén -, akik amellett, hogy a látóknál nehezebben élnek, még arra is van gondjuk, hogy egymást segítsék, sorstársaikkal törődjenek. Az október 20-i ünnepségen az áfész vendégelte meg az egybegyűlteket. Ünnepi műsort a zeneiskola növendékei adtak, Niki Katalin és Gócza Éva sza­valt, s Kántor llus néni versmondása csalt könnyet a szemekbe. Beszédet Pánczél Zoltán dunaszentgyörgyi ny. tlszteletes mondott, aki szintén a szer­vezet tagja. A miénknél nehezebb élet láttán sok erőt - és sok-sok életüket segítő ba­rátot kívánok mindannyiuknak. (HÁ) Agyonverte a gyerekek kutyáját Szerkesztőségünk levelet kapott az álta­lános iskolásoktól. Miután elolvastuk a döb­benetes eseményről szóló sorokat, felke­restünk néhány szemtanút. Az elmondottak alapján úgy érezzük, a levél hangneme túl­ságosan visszafogott. Ennek ellenére nem a mi érzéseinket írtuk meg, hanem a napközis csoport levelét közöljük. Október 27-én délután, a Bezerédj Általá­nos Iskola napközis 5. osztályos csoportja ki­hívta a másik 5. osztályt számháborúzni a Csányi-kertbe. Elkísért minket egy Dzsidzsi nevű fekete tacskó, iskolánk kedvence. A kutya előrerohant, mikor meglátta a me­zőn a baromfiakat. Mire csoportunk megér­kezett, az egyik csirke a füvön feküdt. A tyú­kok gazdája kijött a házból és felnőtthöz, fog­lalkozásához nem méltó hangsúlyban kia­bálni kezdett velünk. Két lehetőséget kap­tunk, a csirkék árát fizetjük, vagy Dzsidzsit adjuk neki. A szabadon csipegető csirkékért nem felelhetünk, mivel a Csányi-kert közterü­let. Csoportunk egyik tagja azonnal magához ölelte a kutyát, és 200 m-rel arrébb lazán egy fához kötötte. Miután úgy gondoltuk, hogy a kutya biztos helyen van, elkezdtünk számháborúzni. Né­­hányan látták, hogy a nő férje nagy faággal közeledika kutya rejtekhelyéhez. Mikor a férfi bement a házba, megnéztük a kutyát, de már nem élt. A menekülésre képtelen kutya sorsa eldőlt. Faágakból keresztet készített egy tanuló, erre mindenki ráakasztotta a számát. Lányok mezei virágokat szedtek, s ezzel borították le a kutyát. A játékunk szomorúan végződött, min­denki nehéz szívvel ment vissza az iskolá­ba. 13-as, 14-es napközis csoport A méreg ellen A Hazafias Népfront Városi Bizottsága és a TIT Városi Szervezete tanfolyamot szervez: a „FELTÉTELES FORGALMÚ” minősítésű növényvédő szert használó mezőgazdasági kistermelők számára. A növényvédelemről szóló 5/1988. (IV. 26.) MÉM rendelet egyes növényvédő szerek vásárlását és felhasználását en­gedélyhez, az engedélyt pedig meghatá­rozott szakképesítéshez köti. Fenti tanfolyamunk ezen engedély el­nyeréséhez szükséges ismeretanyagot tartalmazza. A tanfolyam 80 órás (70 elmélet, 10 gyakorlat). Jelentkezni lehet: HNF-, illetve a TIT-székházban, Paks, Dózsa Gy. u. 23. sz. alatt. Megfelelő létszámú jelentkező esetén a tanfolyamot önköltséges alapon szervez­zük. van védelem! Új szolgáltatás - telefonszolgálat - lelki elsősegély 1989 novemberétől a paksi nevelési ta­nácsadóban egy új lakossági szolgálta­tás bevezetését tervezzük. A szolgáltatás célja a bajba került emberek megsegíté­se, útkeresés az emberek felé. Napjainkban a társadalmi szintű prob­lémák városunkban is fellelhető jegyei az elszegényedés, a kiúttalanság érzése, az ezzel együttjáró bizalomvesztés és türel­metlenség. Ezek a jelenségek minden emberben más-más érzelmi-akarati indulatokat vál­tanak ki. A meggyorsult társadalmi-politi­kai eseményekre az emberek különböző rétegei különféleképpen reagálnak. Tud­juk, hogy a kialakult problémák megoldá­sához nincs elég szakmai, anyagi felké­szültségünk, de mégis szeretnénk intéz­ményrendszerünket a bajok csökkenté­sének szolgálatába állítani. A megvalósításban jó partnernek bizo­nyult a városi tanács ifjúsági munkacso­portja, az ifjúsági tanácsadó iroda, az egészségügy érintett területei, és a most megalakult családsegítő központ is. A szolgáltatás lényege: a lakosság tele­fonon kereshet meg bennünket novem­bertől minden szerdán 17.30-tól 20.00 óráig. Ebben az időben a nevelési tanács­adóban ügyeletet tartunk, és meghallgat­juk a hívó fél gondjait. A beszélgetés folya­mán igyekszünk választ adni a felmerülő kérdésekre. Alkalmanként előfordulhat, hogy csak visszahívással, vagy írásbeli válasszal tudunk a jelentkezőnek segíte­ni. A problémák sokrétűségére számítva munkacsoportunkban népművelő, orvos, pedagógus, pszichiáter és drogos szak­ember dolgozik. A telefonon segítségért hozzánk forduló lehet Anonym, tehát a névtelenség védelmét élvezheti mindad­dig, míg saját elhatározásából fel nem fedi kilétét. Ezzel az irántunk megnyilvánuló bizalmat kívánjuk felébreszteni. A súlyo­sabb esetekben azonban javasolni fogjuk a személyes kapcsolatfelvételt az illetéke­sekkel. Ez a szolgáltatás az ország szinte min­den részén működik már. Reméljük elnyeri majd a paksi lakos­ság bizalmát és tetszését is. Szeretnénk minél több kérdésre meg­találni a helyes választ és ezzel könnyíteni városunk lakóinak életén. Várjuk tehát hívásaikat a 11-075-ös telefonszámon november első szerdájá­tól minden szerdán 17.30-tól 20.00 óráig. Nevelési Tanácsadó Előfizetési felhívás Tisztelt Paksi Polgárok! Majd száz éve annak, hogy meg­szűnt Pakson az utolsó városi új­ság. Hosszú vita és sok nehézség leküzdése után ismét lehetőség nyílott a városi újság elindítására. Kérünk minden paksi lakost, fizes­sen elő a Paksi Hírnökre. 1990 ja­nuárjától kéthetente kívánjuk meg­jelentetni. Egy szám ára: 11,20 Ft. Éves előfizetési ára: 260 Ft. Fél­éves előfizetési ára: 130 Ft. MEGRENDELŐ Megrendelem a PAKSI HÍRNÖK című városi újságot példányban. Előfizető neve:____________________________________________________ Lakcíme:_________________________________________________________ Az előfizetést a részemre kiküldött postautalványon egyenlítem ki. (A megrendelőt a szerkesztőség címére kérjük beküldeni, vagy a városi tanács földszintjén elhelyezett urnába szíveskedjenek bedobni.) megrendelő aláírása „Volt” MSZMP-tagok dilemmái Kiléptem? Belépjek? Mit csinál­jak? Elhagytak? Nem hagytak? Nem döntöttem! Helyettem döntöt­tek? Nem kérdeztek! De tudatták! Időt kaptam a gondolkodásra! Programot kaptam, hogy hogyan tovább? Hogy mi lesz? Majd meg­látjuk! Ha megérjük?! Mit tudunk? Azt, hogy akik ide juttatták az országot, a népet, gondtalanul élnek. Kiemelt nyug­díjjal, nyaralóval, villalakásban. Mit kellene tenni? Erre mindenki tudna válaszolni. A felelősöket (ve­zetőket) 54 m2-es lakásban elhe­lyezni, ötezer forintos nyugdíjjal. Akkor ilyen körülmények között a célunk is közös lehet. Együttes erővel, munkával minél előbb kijut­ni a jelenlegi katasztrofális helyzet­ből!!! De addig hogyan lesz? Ki ad erre választ? Lépjek? Ne lépjek? Merre lép­jek? Ki mondja meg? MAJOROS JÁNOS A zsidók szociális története a nomád korban kezdődik. Erről a korszakról va­ló ismereteket a pátriárkákról szóló tör­ténetek adják. E korszak vizsgálatánál két dolgot kell különösen figyelembe venni, melynek hatása sokáig nyilván­való volt a zsidóknál még akkor is, mikor már messze hátuk mögött hagyták a no­mád életet: 1. az egyenlőség érzését, 2. a függetlenséget. A pusztában sehogyan sem tudott volna megélni az elzárkózott egyén, vagy egy kis törzs. Jól felfogott érdekük kívánta meg az összefogást és egysé­get. Azsidók is épp ezért, - mint más no­mád nép - lépcsőzetesen táguló kör­ben szervezkedtek: családba, nemzet­ségekbe, törzsekbe (Józsué 7:16-18,1. Sámuel 10:20-21). E csoportosulások­nak a fő ereje abban állott, hogy szer­vezkedésük alapja a rokonsági gondo­lat volt. A rokonság felfogása sokkal tá­­gabb volt, mint ma. Nem volt mindig fel­tétlenül szükséges a valódi vérrokon­ság. Törzstag-, tehát rokonszámba ment a közös őstől számlázottakon kí­vül az is, akit a szövetségesritus elfo­gadtatása révén befogadtak maguk kö­zé. Bebocsájtást nyertek a vándorló idegenek, felszabadított rabszolgák, családok és törzsek is. A rokonsági gondolat nem ismerte a fokozatokat. Az alapgondolat szerint a szövetséges csoport minden egyes tagjának ereiben közös vér folyik. Innen érthető a vérbosz­­szú is. Ha a törzs egyik tagját meggyil­kolta valaki, legyen az vér szerinti vagy befogadott, a törzs minden tagjának kö­telessége volt halálát megbosszulni, mert nemcsak az illető vére hullott elég­tételt kívánva, hanem az égésé törzsé, így szól a törvény: „Kinek-kinek atyjafiá­tól számonkérem az ember életét." (I. Mózes 9:5). A szövetséges csoport nem más) mint testvéri közösség. Nem zárja ki ugyan a vagyoni, hatalmi, befolyásbeli különb­ségeket, de a törzs keretein belül töké­letesen és mindenképpen megakadá­lyozza az osztályellentétet. Nincs job­bágy és nincs nemes, mindenkiben egyformán kék vér folyik. Esetleges kü­lönbségek nem a törzsön belül, hanem legfeljebb a törzsek között forognak fenn. Esetleg az egyik törzs a másik fe­lett állónak tartotta magát, talán Jákob áldása (I. Mózes 49) szolgáltatta erre az alapot, de a szövetséges törzs minden tagja alapjában véve egyenlő volt. A második figyelemre méltó tény, hogy a nomád életforma megteremtette a függetlenség és szabadság érzését. A pusztai életnek nincsenek korlátái. A törzs a saját területén tökéletes mozgási szabadsággal rendelkezett. Mozgásu­kat az határozta meg, hogy meddig volt elég a legelő, vagy a törzsnek mikor ke­rekedett kedve arra, hogy más vidéken üsse fel sátorát. A föhatalom gyakorlása egyszerű volt. Az egyes törzsek közakaratból vá­lasztottak főt vagy vezetőt. A megválasz­tottnak harcok idején volt a tekintélye a legnagyobb, sőt egy csata kimenetele nemegyszer a vezetőhöz való hűségtől függött. Nagy volt a tekintélye a vándor­lás alatt is, amikor szétszórt törzsek al­kalmilag egyesültek egy megbízható vezér irányítása alá. Máskor csupán morális volt a tekintélye. Viszálykodá­sokban nyilváníthatta ugyan vélemé­nyét, de nem volt semmi törvényes biz­tosíték arra, hogy az előtt bárkinek is meg kell hajolnia. Törvényt nem hozha­tott, végre nem hajtathatott, esetleges ítéletei csak szokásokra támaszkodtak, melyet azonban csak akkor fogadtak el, ha nagy volt az egyén tekintélye, illető­leg, ha el akarták fogadni. E korszak jel­lemző két sajátossága az egyenlőség és szabadság. A próféták is mindig e kettőből indultak ki. A Bírák története beszél arról, hogy ebben az időben a nép érdeklődésének középpontjába a föld és annak terményei kerültek. (Bírák 6:3,18:1,18:9-10) A Debórával és Bárákkal harcba in­dulók nincsenek kiképzett katonákként felfegyverkezve (Bírák 5:8), fegyverük csak az, amit a földműves hirtelen kika­lapál szerszámaiból. Moáb királyának. Eglonnak terményt vittek ajándékba (Bí­rák 3:15). A korszak későbbi részének emlékei már nagy haladásról beszélnek. Már túl vannak a letelepedés zavarain. Vannak önálló tanyák, mint pl. a Saul apjáé Gi­­beában (I. Sámuel 9:1), Jesséé Bethle­­hemben (I. Sámuel 16:1). A nép már nem a földet, hanem tulajdon földjét műveli. Harcolni ugyan még tudnak, mégis el­sősorban földművelők, földbirtokosok, csak azután katonák. Fegyvert már csak tanyájuk és családjuk védelmére fognak. Ebben a korszakban még javá­ban megvan a nép szabadsága. Nem könnyen vetik magukat alá egyesek te­kintélyének. Alkalmilag, veszedelmek idején bírát választanak, de hatalmát fia nem örökölheti. A kormányzás kezdetleges, a helyi te­kintélyek azonban kezdenek az „elöljá­rók” vagy „vének” alakjában megjelenni (Bírák 8:14). Ők tárgyalják és vezetik a települések ügyeit, nehéz esetekben hozzájuk fordulnak döntésért, mivel azonban ekkor még nem született meg a törvény, csak a szokás volt az ítélke­zés módja. Földjeik másodrangúak voltak, ezért mindenkinek keményen dolgozni kel­lett. Egyszerű és fárad Ságot nem ismerő volt az életük. A gazda és fiai együtt dol­gozták a földet, vigyáztak a nyájra, a csordákra. Olyan dolgok, mint a vízhor­dás, őrlés, fonás a nők feladata volt. Ara­táskor ők is kimentek a szántóföldre se­gíteni a férfiaknak (Ruth 2:9). Szociális különbségeket kifejlesztő ipar nem volt. Minden gazdaság önmagát látta el szer­számokkal. Különböző vidékek kicse­rélték egymás között termékeiket, ke­reskedőosztály nélkül. A jólét azonban nem volt általános. Nem egyformán ter­mett a föld mindenütt, voltak elemi csa­pások, betegségek. Az ellenséges be­törések, rossz termés és pestis ellen senki sem védekezhetett. A végleg tönkrement családok utolsó menedéke a rabszolgaság volt. A zsidó rabszolga­élet feltételei sokkal jobbak voltak a mo­dern kor feltételeinél. A szegénységi kérdés olyan formában, mint amilyen­ben a nyolcadik században a próféták elé tárult, nem létezett. E korszak tanulmányozásából kitű­nik, hogy különösen a vége, Izrael törté­netének aranykora volt. A nép sohasem volt boldogabb és az általános szociális helyzet sohasem volt jobb és egészsé­gesebb, mint ekkor. Az edzett szabad­birtokosok népe kiváló anyagot szolgál­tatott arra, hogy egy olyan vezér, mint pl. Dávid, birodalmat építsen belőle. A nyolcadik század prófétái már na­gyon sötét képet rajzolnak koruk szo­ciális viszonyairól. A Királyok és Króni­kák könyvei sajnos keveset törődnek ennek a korszaknak a szociális életével. A próféták írásaiból azonban tisztán áll előttünk a történelem, a szociális za­varokról és azok okairól pedig képet al­kothatunk. Mindezt a következő számban foly­tatjuk. KÖVÁRY LÁSZLÓ Síremlék a paksi zsidó temetőből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents