Paksi Hírnök, 1989 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1989-09-01 / 1. szám
T 1989. szeptember * MUTATVÁNYSZÁM * I. évfolyam/T Beköszöntő Tisztelt Olvasó! Kedves Paksiak! Nagy felelősségérzet szükségeltetik egy új, induló lap első oldalán az olvasóhoz szólni, röviden elmondani a lapindítással kapcsolatos szándékainkat. Különösen nehéz ez akkor - mint Paks esetében - amikor a múlt már számos városi lapot produkált. Ugyanis Pakson 1881 és 1901 között tízféle újság jelent meg, köztük két híres postai és közlekedési szaklap, de társadalmi és gazdasági hetilapok is fémjelzik a lakosság újság iránti igényét. Kettős főhajtással gondolok a múlt megidézett eseményeire, gondolok az akkori város közönségére, azokra, akik óhajtották a „müveit közönség” tájékoztatását, és gondolok a híres lapszerkesztőkre - lapgazdákra: Balás Sándorra, Daróczy Zsigára és Raksay Sándorra. Elődeink szándékait és törekvéseit szem előtt tartva próbáljuk most ismét vállalni azt a felelősséget, hogy lapot indítunk a városban. Olyan lapot, amely elsősorban a nagyközönség hiteles tájékoztatását tűzi programjára, olyan lapot, amely elősegítője és biztosítéka a különböző szervezetek - pártok, felekezetek és csoportok - között a párbeszédnek és a kompromisszumra való törekvésnek, olyan lapot, amely minden írásával a város lakóinak érdekét kívánja szolgálni, és végezetül olyan lapot, amely nem személyek ellen, hanem a jó ügyért emel szót. Kedves Olvasó! Ezek a szándékaink. Hogy ezekből mi valósul meg, az elsősorban Paks város polgáraitól függ, hiszen mondhatják: na, már megint egy lap, amellyel csak a pénzt akarják a zsebünkből kihúzni. Mondhatják viszont azt is - és remélem ezzel mindenki így lesz - na, végre 88 év után, Tolna megye városai közül majdnem utoljára, de lett városi lapunk. Bízom a város lakóinak egészséges lokálpatriotizmusában, a nyílt őszinte várospolitika igénylésében, a közös tenni akarás minden akadályt leküzdő erejében. Ebben az évben havonta fog megjelenni a Paksi Hírnök és ingyen, a Paksi Atomerőmű Vállalat jóvoltából, az ő lapjuk papirkontingensének a terhére. A „Paksi Atomerőmű" című lap ezután megmarad üzemi lapnak, csökkentett példányszámban A lao és elődje, az .Atomerőmű Fnffői" 1978 óta tájékoztatja vá rorunk id: iglenes és állandó lakóit az építkezés eseményeiről, a település arculatának változásairól, egyes emberek és közösségek sorsáról. Úgy érzem az említett két lap teljesítette azokat az elvárásokat, amelyeket vele szemben támaszthattunk. Ezután a „Paksi Hírnök"-nek kell majd a krónikás szerepét vállalnia, az elmúlt tíz évben duplájára nőtt város lakóinak ügyes-bajos dolgait figyelemmel kísérnie. A feladat nagy, ezért 1990. január 1 -jétől kéthetente jelenik majd meg a városi újság. Tervezzük a lap terjedelmének bővítését is. Ez különösen indokoltnak látszik azért, mert a városban nincs helyi televízió- és rádióadás, tehát a csaknem 25 000 lakó egymás közötti kommunikálásának jelen pillanatban ez az egyetlen eszköze. A terjedelem bővítését indokolja az is, hogy a környező települések helyzete sok mindenben függ Paks város helyzetétől, hiszen a munkavállalási és kereskedelmi lehetőségek bizonyos függőségi viszonyt konzerválnak, és emiatt a városkörnyék figyelme fokozottabban terelődik Paksra. Ezért kötelességünknek érezzük a vonzáskörzet településeinek lakosságát informálni a paksi eseményekről, viszont az ő sorsuk-sikerük-gondjuk alakulása sem lehet közömbös a paksi polgárok számára. Kedves Olvasó! Bízom abban, hogy a leírtak alapján sikerült szimpátiát ébresztenem a városi újság iránt. Kívánom, hogy minden számban találjanak ízlésüknek - érdeklődési körüknek megfelelő írást. p^ter Hogy te is megszeress... Bárhol születtél, most itt van otthonod, hazád, házad, örömöd, bánatod. Összekapcsolva múlt, jövő, jelen; itt élünk együtt, tenyérnyi helyen. Jelkép a város! A fény városa. Éretlen kamasz; így hozta sora. Mivé neveljük, rajtunk áll a tett! Szeretlek Paks, hogy te is megszeress! L. Németh Erzsébet Szent István ünnepén A napi politikai események iránt érdeklődők várakozással tekintettek az ünnepség elé. Mindenki újat, vagy legalábbis mást akart hallani és látni mint amit az eddigi ünnepeinken hallott és látott. Úgy érzem az események igazolták a várakozást, valóban mást és újat tapasztalt a közel 300 fős ünneplő gyülekezet. Vasárnap reggel, mire az eső elállt, kezdődött a halászléfőző verseny, amelyet a Halászati Tsz és az MSZMP városi bizottsága szervezett. A16 csapat tagjai nem törődve az esőre hajló idővel és a gyér közönséggel, nagy lendülettel láttak hozzá a főzéshez. A Duna-part pillanatok alatt hal- és füstszagú lett. Ahogyan kopott a füstszag és terjedt a készülő halészlé illata, úgy gyarapodott a nézősereg, vásárolta a tombolát és készülődött a rotyogó halászlé kóstolására. Jó hangulatban telt el a délelőtt, a nap is előbújt mire eredményhirdetésre került a sor. A déli harangszó előtt tizenöt perccel kihirdették az eredményt: I. helyezett: Hunyadi János II. helyezett: Haaz József III. helyezett: Szabó Ferenc IV. helyezett: Sipos József V. helyezett: Laszlóczki József A déli harangszó után, a volt Erzsébet Szánó mogoui (eien leiaimou színpadon sorakoztak fel az ünnepi szónokok: Kolbert Mátyás katolikus esperes-plébános, Márton János, a Magyar Néppárt országos elnöke, Horváth István, az MDF helyi szervezetének tagja, dr. Kovács Jenő, az MSZMP KB titkára, a Politikai Intéző Bizottság tagja és Jákli Péter, a városi tanács elnöke. A 300 fős közönség elénekelte a Himnuszt, majd D. Szabó Mária előadásában hangzott el az Ének István királyról című vers. LZt Kővetően Kolbert Mátyás oeszeit a megjelentekhez: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Miért dobban össze a szívünk a mai napon? Miért vagyunk tele ünnepi érzéssel? A kérdésre egyetlenegy választ lehet adni: most úgy érezzük, hogy Szent István életműve jövőbe mutató, hogy történelmi helyzetünkben menthetünk a Szent István életműből, örökségből. Éppen ezért gondolataimnak az alapja egy biztatás, ebben a szorongatott társadalmi és nolifikai helyzetben Fnv biztatás, ameiynek történelmi súlya, történelmi igazsága van, és ez egy mondatban (Folytatás a 3. oldalon. Maroknyi székely Apró kezek szorítják anyu vagy apu kezét. A nagyobb kezek utazótáskát, vagy reklámszatyrot szorongatnak. Mellettük is áll egy-egy felnőtt. Az Engels téren fürkésző szempárok követik az érkező buszokat. Vajon melyiken lesz a Gemenc Volán felirat? A furcsa csoportot erdélyi menekültek alkotják, az ország minden részéből érkeztek, van aki már fél éve, de van aki csak két hete jött Magyarországra. Igyekeznek feledni a múltból a kegyetlenséget, a megaláztatásokat, a szenvedéseket. Végre itt vannak! (És gyerekeiknek biztos magyar jövőt, most pedig kellemes nyaralást szeretnének.) Legalább a gyerekek láthatják a Balatont. És öt perccel 11 óra után berobognak a paksi buszok. Izgatott nyüzsgés támad a csoportban. Szoros gyűrű veszi körül a leszálló (felnőtteket) tanárokat, a tekintetek kutatják egymást. Tényleg ők azok? Végre az ismerős felnőttek üdvözlik egymást - valóban ők! Gyors bemutatkozás, aztán Boglárka, Levente, Erika, Hunor, Magor, Matyi, Gyöngyi, Anna, Alpár, Botond fel a buszra! 80 gyerek kap még egy puszit, még egy simogatást, még egy jó tanácsot. Nehéz a válás. A torokszorító pillanatokat a mindig vidám gyerekek könnyítik meg. Ők már fenn ülnek a buszban, és vidáman integetnek az aggódó szülőknek. Várja őket a nagy kaland! A nyaralás a Balaton partján. Hosszúnak tűnik az út Budapesttől Szabadiig a nagy melegben. Főleg azoknak, akik Szegedről vagy Debrecenből érkeztek. De végre megcsillan a napfényben a Balaton hulláma, nemsokára megérkezünk! A tábor tárt kapukkal várt ránk. A gyerekek birtokba vették szobájukat, aztán kezdetét vette a tábori élet, ismerkedés egymással és a helyi lehetőségekkel. A legtöbb gyerek Csíkszeredáról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről jött. A legkisebb 5 és fél éves, a legidősebb 18. Maroknyi székely új hazában - 80 menekült gyerek - 1 hétre a paksiak gondjaira bízva. 14 felnőtt vigyázza minden lépésüket és kínálja a vonzó programokat. Kisláposi Erika, a tábor kedvence öt és fél éves Az úszómesternek sajnos nem sok dolga akadt, az időjárás nem volt kegyes hozzánk! De kárpótolta a gyerekeket a családias légkör - soha nem kellett sorakozniuk, egész nap kedvük szerint foglalatoskodhattak és bizony gyakran nehéz volt választaniuk. Melyik lesz érdekesebb? Papírsárkányt készíteni, videót nézni, számítógéppel játszani vagy repülőmodellt ragasztani? És a lehetőségek sora még hosszan tartott.... A baj kedden történt. Esni kezdett az eső, s a legtöbb gyereknek csak az az egy ruhája volt amiben jött. A tanárok másnap felvették a tiszteletdíjukat, összeadták és ruhákat vettek. Melegítőt, pólót, szoknyát, kinek mire volt legnagyobb szüksége. Ritkán látni ennyi örömöt! Nem is tudom, hogy a gyerekek szeme ragyogott-e boldogabban, vagy a felnőtteké... Másnap a veszprémi állatkertben már az új ruhákban feszítettek. Otthonról is érkeztek a csomagok, minden gyereknek tudtunk adni valamit. AII. sz. iskola és az ESZI jóvoltából a költőpénzre se volt gondunk, mindig jutott fagylaltra, ajándékokra is! Az utolsó este mély nyomokat hagyottvalamennyiünkben. A búcsútábortűz hamvadó parazsánál énekeltük a Székely himnuszt, s aközben egy kisfiú görcsösen felzokogott. Túl mély sebet érintettünk. Elcsukló hangok jelezték, hogy senki szeme nem maradt szárazon. Hosszú percekig nem tudtunk megszólalni... Sokféle gondolat kavarog(Folytatás a 2. oldalon.) Az ünnepség szónokai
