Polyák Petra: „A hallgatóknak meg kell lenni” A felsőoktatási beiskolázás és felvételi rendszere az első ötéves terv idején - Egyetem és társadalom 1. (Pécs, 2016)
A szakmai felvételi vizsga bevezetése és a keretszámok csökkentése
ményeltnek szánt utasításokból azonban kiderült, hogy a minimális pontszám felett az intézmények kötelesek voltak a szociális tervszámok arányait teljesíteni, azaz a „munkás- és parasztszármazású” tanulók továbbra is előnyt élveztek az azonos pontszámot elért jelentkezők között, lemaradás esetén pedig az OM rendszeresen engedélyt adott a pontszám alatti „munkás- és parasztszármazásu’jelentkezők felvételére.327 Ám előírt arányuk így sem volt biztosítható: 1953-ban — a nagyívű tervekkel szemben — 58,7%-ra csökkent, de ezt is csak a közepesek 26,3%-ának, az elégségesek 9,7%-ának és az elégtelenek 1,3%-ának felvételével tudták biztosítani. Az átirányítás legalább 1 200 jelentkezőt érintett.328 1954- ben az arány 56,1% lett, ám egyes karokon ekkor már jeles és kitűnő rendű „munkás- és parasztszármazású” tanulókat is át kellett irányítani, miközben szakérettségisek közepes eredménnyel is bekerülhettek.329 A minőségi szempontok emlegetése tehát továbbra sem írhatta felül az osztályszempontok alkalmazását. A kiválogatás állandó sarokköve maradt „a tervszámok feltétlen elérése a szociális összetétel szerinti bontásban, és továbbra is óvták az intézményeket attól, hogy a „munkás- és parasztszármazású” tanulók elé túlzott szakmai követelményeket állítsanak a vizsgán.330 Bár az „osztályidegenek”bejutását már nem zárták ki általános érvénnyel, de felvenni továbbra is csak „egészen kivételes esetben”, kitűnő eredménnyel és alapos indoklással lehetett őket, amennyiben „családi körülményei, a tanuló helyzete olyan, hogy eddigi és további helyes irányú fejlődésére megvan a kellő biztosíték.”331 A keretszámok, valamint a „munkás- és parasztszármazású” hallgatók előírt arányának csökkentése, és nem utolsósorban a fokozott tanulói érdeklődés révén 1953-tól a „minőség” tekintetében is számszerű eredményeket lehetett felmutatni: folyamatosan növekedett a felsőoktatásba bekerülők tanulmányi átlaga. Ugyanakkor a kitűnő és jeles eredménnyel, vagyis felvételi vizsga nélkül bejutók számának emelkedése — amely egyes felvételi bizottságok munkájához az 1954/55-ös tanévre, 1954. jún. 24. Vö. Halász 1954.196. 327 MNL OL XIX-I-2-k. OM KOLL 1954. nov. 25-i ülés. 328 Ladányi A. 1986.107. 329 MNL OL M-KS 276-91/25. Feljegyzés az egyetemeken tapasztalható politikai problémákról, 1954. szept. 22. Ld. Táblázatok - 5. sz. táblázat. 330 MNL OL XIX-I-6-c. FoM KOLL 1953. febr. 6-i ülés. Vö. Halász 1954. 195-196. 331 MNL OL XIX-I-2-k. OM KOLL 1953. szept. 17-i ülés. 91