Polyák Petra: „A hallgatóknak meg kell lenni” A felsőoktatási beiskolázás és felvételi rendszere az első ötéves terv idején - Egyetem és társadalom 1. (Pécs, 2016)

A szakmai felvételi vizsga bevezetése és a keretszámok csökkentése

tanévben az egyetemek önállóan végezték a felvételeket, mert a jelentkezők közül maguk választották ki a felvételre, átirányításra, vagy elutasításra ja­vasolt hallgatókat. ” — összegezte tapasztalatait a Közgazdaságtudományi Egyetem egyik tanulmányi előadója 1953 szeptemberében: „Az egyete­mekre ez a rendelkezés előnyös, de a tanulókra több esetben hátrányt jelen­tett. Az 1. kategóriába osztott egyetemek felvételeinek befejezése után véget nem érő átirányítási folyamat indult meg az egyetemek és a főiskolák között. Több tanuló anyaga átirányítás közben elveszett, több esetben kitűnő és jeles tanuló mint »létszámfeletti« nem nyert seholfelvételt, mert eredeti jelentke­zési helyén tartalékként kezelték, s mire közölték vele az elutasítás tényét, a létszám máshol is beteli'A4 1954-ben a Budapesti Műszaki Egyetem és a miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem megállapodott, hogy a kollégiumi helyek hiánya miatt a fővárosi intézmény Miskolcra irányítja a vidéki tanulókat. Az átirányítás azonban oly mértéket öltött, hogy a budapesti intézményben veszélybe került a „munkás- és paraszt­származású” hallgatók előírt, 60%-os aránya, ezért az OM beavatkozott: leállította az átirányításokat és kötelezte a Budapesti Műszaki Egyete­met a vidéki tanulók felvételére, így viszont sok fővárosi jelentkező vé­gül Miskolcra került, míg a fővárosi kollégiumokba — az előírt szociális arányok teljesítése érdekében — nagy számban kellett miskolci tanulókat felvenni.319 320 A mennyiségi „feszítettség” tehát csökkent és a tanulók „bevitele” egyre kevesebb nehézséget jelentett, „benntartásuk” azonban továbbra is probléma maradt.321 A központi jelentésekben a teljesítés aktuális statisz­tikáinak és a propaganda-tevékenységek részletezésének helyét átvették a jelentkezők tanulmányi eredményeire vonatkozó kimutatások és a ki­válogatás módszereivel kapcsolatos kérdések. A válogatás lehetőségének tudatában a minisztérium már 1953 júniusában keményen fogalmazott: „Ha végképp nem tudjuk a tervet minőségi színvonalon teljesíteni, akkor le fogjuk szállítani a keretszámot, felejtet ne vegyünk fel.”322 319 HUNG Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem 1953. szept. 24-i tanácsülése 320 MNL OL XIX-I-2-k. OM KOLL 1954. nov. 25-i ülés. 321 Az elsőévesek közötti lemorzsolódás 1952/53-ben 8,6% volt, a „munkás- és parasztszármazású” hallgatók között pedig továbbra is átlag feletti: 10,5— 12%. MNL OL XIX-I-2-k. OM KOLL 1953. aug. 19-i ülés. 322 MNL OL XIX-I-5-d. KM KOLL 1953. jún. 25-i ülés. 89

Next

/
Thumbnails
Contents