Polyák Petra: „A hallgatóknak meg kell lenni” A felsőoktatási beiskolázás és felvételi rendszere az első ötéves terv idején - Egyetem és társadalom 1. (Pécs, 2016)
A szakmai felvételi vizsga bevezetése és a keretszámok csökkentése
kolázandók előirányzatát, de növeljék az esti és a levelező képzés, valamint a szakérettségisek létszámait. Egyúttal azt is javasolták, hogy a KM indítson propagandát az iskoláztatási terv „túlteljesítéséért”.273 Ahogy a Bizottság, úgy a javaslatot 1952. január 9-én tárgyaló Titkárság sem alapvetően mennyiségi tekintetben kereste a hibát: ugyan elfogadta a keretszámok bizonyos mértékű csökkentését, de határozatában felszólította az illetékes minisztériumokat, hogy „jobb kiválogatással” csökkentsék a lemorzsolódást.274 A „spontán irányulás” 1951 decemberében zajló felmérésének eredményei még jobban aláhúzták a létszámtervek irrealitását. Amikor pedig az 1951/52. tanév I. félévének vizsgaidőszakában a bukások, az utóvizsgák és a vizsgákon meg nem jelenő hallgatók száma meghaladta a korábbi évekét, a KM Egyetemi Főosztálya javaslatot tett a felvételi vizsgák megszigorítására és a keretszámok csökkentésére.275 276 Az Agitációs és Propaganda Bizottság 1952. április végi jelentése arra hivatkozva, hogy az „egyetemi beiskolázás ilyen rendszerének fenntartása alapjában fenyegeti egész egyetemi oktatásunk színvonalát", javasolta az MDP Titkárságának a szakérettségi tanfolyamok fokozatos megszüntetését, a „munkás- és parasztszármazású” elsőévesek előírt arányának 70%-ról 60-65%-ra és a nappali keretszám 960 fővel (kb. 6%-kal) való csökkentését, valamint szakmai jellegű felvételi vizsga bevezetését. Egyúttal elismerte, hogy ilyen (ti. tudás alapú felvételi) „ egyetemeinken egyáltalán nincs, a felvétel kizárólag politikai és szociális szempontokfigyelembevételével történik.”216 A Titkárság 1952. május 21-i határozata alapelvként mondta ki, hogy az egyetemekre és főiskolákra jelentkezőknek - a kitűnő és jeles rendűek kivételével - szakmai vizsgát kell tenniük, és elégséges rendű középiskolást csak abban az esetben lehet felvenni, ha a választott szak szempontjából legfontosabb tárgyakból jobb eredményekkel rendelkezik. A határozat az osztályszempontokat a felvétel elbírálásának kritériumai között nem, csak a „munkás- és parasztszármazású” hallgatók adott tan273 MNL OL M-KS 276-86/91. MDP APB 1952. jan. 5-i ülése. 274 MNL OL M-KS 276—54/175. MDP Titkárság 1952. jan. 9-i ülése. 275 MNL OL XIX-I-5-d. KM KOLL 1952. márc. 27-i ülés. Ladányi Andor úgy véli, a magas bukási arány annak is köszönhető, hogy az egyetemeken eddigre csökkent az MDP KV 1950. márciusi határozatának sokkhatása, így a gyenge eredményt felmutatókat könnyebben megbuktatták. Ladányi A. 1986.73. 276 MNL OL M-KS 276—54/190. MDP Titkárság 1952. ápr. 23-i ülése. 79