Polyák Petra: „A hallgatóknak meg kell lenni” A felsőoktatási beiskolázás és felvételi rendszere az első ötéves terv idején - Egyetem és társadalom 1. (Pécs, 2016)
Finomhangolás 1950-51-ben
nem kívánt eredményekre vezetett: a tanítóképzők, mezőgazdasági és ipari technikumok tanulói sem feltétlenül a pedagógiai főiskolákat, az agrár-, vagy a műszaki képzéseket választották.242 A minisztérium ezért elrendelte, hogy ezt követően nem azonos súllyal, hanem a képzési szerkezetre vonatkozó preferenciáknak megfelelően kell propagálni az egyes intézményeket. Az 1951/52. tanévre nézve ez elsősorban az Orosz Intézet, a természet-, a bölcsészettudományi és a jogi karok népszerűsítését, illetve általában a fővárosi és a vidéki intézmények egyenrangúságának hangsúlyozását jelentette.243 A VKM ekkortól a rendkívüli túljelentkezést mutató orvosi egyetemek, és általában a más szakminisztériumok fennhatósága alá tartozó intézmények benépesítésével egyre kevesebbet foglalkozott.244 Emellett 1951 őszén elrendelte a tanulók továbbtanulási szándékának - a korabeli megfogalmazás szerint: „spontán irányulásának”— előzetes felmérését. A „spontán irányulás” felmérése azonban nem a tervezés realitásának megítélésére, hanem az agitációs feladatok speci- alizálására szolgált. Erre utalt az a figyelmeztetés, miszerint az iskolák a felmérésnél „kerüljenek minden olyan módszert (dolgozatírás, cédulán való jelentkeztetés, stb.), amely a tanulók felé azt a látszatot keltené, hogy ők már végérvényesen jelentkeztek valamely területre.”24S A minisztérium ugyanis arra törekedett, hogy az agitáció hatására a pályamódosítást jelentő döntést „önként”, „örömmel” és lehetőleg minél előbb maga a tanuló hozza meg, és ne utólag, adminisztratív úton „kelljen” közvetlenül beavatkozni. Így fokozott mértékben hárította a meggyőzés feladatát a megyei és helyi szervekre, illetve a felsőoktatási intézményekre. A tervszámoktól eltérő arányokért és az átirányítások negatív hatásáért (azaz a hallgatók nagymértékű lemorzsolódásért) szinte kizárólag az ő propagandamunkájuk elégtelenségét tette felelőssé. 242 Pl. MNL OL XIX-I-l-h. 249. d. 1400-52-9/1950. Válasz a dombóvári Ped. gimnázium V. osztályú növendékeinek egyetemi felvétellel kapcsolatos kérdéseire, 1950. febr. 22. 243 MNL OL XIX-1-l-r. VKM KOLL 1950. okt. 30-i ülés. 244 MNL OL M-KS 276-89/311. MDP Agrártudományi Egyetemi Pártbizottságának levele, 1951. jún. 19.; HUNG Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem 1951. aug. 17-i tanácsülése; HUNG SZOTE 1953. ápr. 28-i, VIII. rendes tanácsülése. 245 A közoktatásügyi miniszter T. 1.200-21/1951. XI. K. M. számú rendelete az 1952/53. év iskoláztatási feladatairól, [1951. nov. 15.]. In: KKözl 1951/7. sz. 127-129. 72