Polyák Petra: „A hallgatóknak meg kell lenni” A felsőoktatási beiskolázás és felvételi rendszere az első ötéves terv idején - Egyetem és társadalom 1. (Pécs, 2016)
Összegzés - A beiskolázási és felvételi rendszer társadalmi hatásai
tanulókörök, melyek minimálisra csökkentették a tanítási-tanulási folyamatban az oktatók és hallgatók önállóságát.371 Az oktatás tartalma és módszerei nem a széleskörű általános műveltséggel, konvertálható tudással rendelkező végzettek kibocsátása irányába hatottak: a tanításnak- tanulásnak egyetlen „igaz”, végsőkig átpolitizált és átideologizált útja létezett. Az út végén azonban korántsem az agitáció során beígért korlátlan lehetőségek tárháza várta a végzett hallgatókat, elhelyezésük ugyanis központilag történt, a kötelezően kijelölt munkahelyet pedig csak komoly szankciókat kockáztatva lehetett elhagyni.372 A hallgatók egy része már tanulmányai alatt kötelező „szakmai gyakorlat” (a pedagógusoknál „gyakorlóév”) keretében munkába állt, hogy - ha jogaiban nem is, de feladataiban — egyenrangú munkatársként elégítse ki a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatok szakemberigényét. Az elosztási folyamat a beiskolázáshoz nagyon hasonló légkörben és módszerekkel zajlott. Míg a propagandacikkek elhivatott friss diplomásokról tudósítottak {„Oda megyek, ahol tervgazdálkodásunknak, dolgozó népünknek a legnagyobb szüksége van a munkámra.”373), a párt- és minisztériumi háttéranyagok arról számoltak be, hogy a hallgatók nem szívesen veszik beosztásukat vidéki álláshelyekre, és többen visszautasítják a pártszervek, a Honvédelmi Minisztérium vagy a Külügyi Akadémia által felkínált állásokat.374 Az elosztó bizottságok munkája hasonlított az átirányítás érdekében kifejtett agitációhoz. Erdey-Grúz Tibor 1954-ben például így javasolta megoldani a középiskolai tanárok elhelyezési gondjait: „pl. egy pedagógus Heves megyébe szeretne menni. Akkor nem mereven utasítjuk el, hogy oda nem mehet, hanem azt mondjuk neki, nézze a helyzet az, hogy Heves megyében csak 2 városi hely van, míg mondjuk Békésben 10 városi hely van. Akkor a pedagógus megérti, hogy így helyesebb, és már saját maga akar Békésbe menni. Az ellentmondás így is fennáll, csak úgy csinálunk, mintha nem lenne. [!]”37S A végzettek elosztásának tervezése semmivel sem bizonyult hatékonyabbnak a beiskolázásénál. Rendszeresen az elosztási folyamat közepén derült ki, hogy egyes minisztériumok rosszul mérték fel igényeiket, és 371 Vö. Vajda 2010.194-197. 372 Tímár 1989.48.15. sz.jegyzet. 373 Farkas 1952.433. 374 MNL OLXIX-I-5-d. KM KOLL 1952. szept. 13-i ülés. 375 MNL OLXIX-I-2-k. OM KOLL 1954. nov. 11-i ülés. 105