Hudi József (szerk.): Voyta Adolf visszaemlékezései (Pápa, 2012)

VI. A kiegyezés utáni hétköznapok

Voyta Adolf visszaemlékezései VI. A KIEGYEZÉS UTÁNI HÉTKÖZNAPOK A politikában pedig megcsinálták azt a gyalázatos kiegyezést, mely ellen harcolni nem szűntünk meg. Az 1868-dik esztendő kedves ajándékot hozott. A kedves kis Gyöngyikénk egy kis húgocskát kapott, szép kis fekete hajú és szemű leánykát,370 akit Ilonkára kereszteltettünk meg. No, volt öröm! Ebben a nyárban az atyám szomszédságában egy szöllő volt eladó, ezt titokban megvettem. Nagyon örült az öregem.- No, most együtt szüretelhetünk mindig - mondá. Most együtt vagyunk egy határon, mert Béla sógorom megvette Neumann371 Herman372 4 vagy 5 holdas szőllejét nagy házzal, az egész ház alatt pince, és ez tele 50-60 akós jó hordókkal, potom pén­zért, azt hiszem 4-5000 forintért. Ott volt köztünk, atyám szőlleje tőszomszédságában a pápai plébánia szőlleje, tehát jó szomszédsá­gunk volt. A Somló-hegy dobai részét majdnem mind pápai emberek foglalták el.373 Ezen alkalommal jut eszembe egy esemény, melyet annak idején elfeledtem említeni. Ugyanis mikor 1860-ban végleg hazajöttem, a tőszomszédunkban Pápay Miklós374 helyett Neumann Hermant talál­370 A szövegben hibásan: leánykával. 371 A családnév a kéziratban Neuman és Neumann alakban is előfordul, egységesí­tettük. 372 Neumann Hermann 1848-ban 50 éves pápai sörfőző volt. VeML IV. 1. h. Ösz- szeírások. A pápai zsidóság összeírása. Pápa, 1848. június 30. 373 A pápaiak somlói birtoklása ekkor sok évszázados hagyomány volt, amely a középkorra nyúlott vissza. CSOMA 1986. 47. 374 Pápay Miklós ügyvéd, vármegyei tisztségviselő, Pápay Sámuel (Felsőörs, 1770. március 8. - Pápa, 1827. május 31.) uradalmi ügyész, irodalomtörténész fia. 1805. december 5-án keresztelték Pápán. Az 1848. március 26-án megalakuló Pápai Kerületi Választmány tagja, 1849 novemberében pápai járási főszolgabíró, később veszprémi királyi törvényszéki bíró. 1883. június 18-én, 78 éves korában hunyt el, a veszprémi alsóvárosi temetőben nyugszik. Síremléke ma is látható. A Pápai Casinó tagja, 1838-ban választmányi tagja. Veszprémi évei alatt a Veszprémi Nemzeti Kaszi­nó tagja, az 1883. január 13-án felállított kaszinói választmány tagja. Kéziratban » 98 «

Next

/
Thumbnails
Contents