Hudi József (szerk.): Voyta Adolf visszaemlékezései (Pápa, 2012)
Voyta Adolf visszaemlékezései - I. Családom, gyermekkorom
Voyta Adolf visszaemlékezései Szájbold90 kapitány. Sok sárvári úriemberrel beszélgettek, persze a viszonyokról, s úgy mondták, hogy Kiscellben91 vannak toborzáson, de este kirándulásképpen jöttek Sárvárra. Ezen jelenettől fel voltam paprikázva, végleg elhatároztam magamban, hogy Pápán beállók honvédnek. Spitzer fuvarosa készen lévén az etetéssel, folytattuk úgy éjfél tájban utunkat Pápa felé. Már reggel volt, amikor Kiscellbe értünk. Ott már szólt a cigánymuzsika, amint a templomtérre értünk, láttuk a toborzást. Honvédek zászlóval vonultak fel, a már beállott parasztlegények ingben, gatyában, fejükön honvédcsákóval járták a toborzót. Örömömben majd kibújtam a bőrömből, alig vártam, hogy Pápára érjünk. Délután úgy 4 óra felé Borsosgyőrre92 értünk, ahol a Séd hídjánál az ott posztoló honvédhuszárok megállították kocsinkat, átkeresték, hogy nem viszünk-e valami fegyvert. Ezt nem találtak, hát tovább eresztettek bennünket. Pápára érve, a Korona93 vendéglő előtt, a Devecseri utca94 felé tartva, egy honvédtoborzó ment Által István95 vezetésével. Én a kocsiról leugrottam és odaálltam a toborzók közé, mondván, hogy én is be 90 Szájbold kapitány, 1848/49-es honvédtiszt életrajza nem ismeretes. Vő. BONA 1988. 91 Kiscell katolikus mezőváros Vas vármegyében, Pápa és Sárvár között, a Sághegy alatt. A bencés rend birtoka. 1851-ben 660 lakosa volt. FÉNYES 1851. I. 233. 92 Borsosgyőr jobbágyközség Pápa szomszédságában, Pápától félórányira. A pápai Esterházy uradalom része. 1851-ben 213 református, 121 katolikus lakosa volt. FÉNYES 1851. I. 158. 93 A Korona uradalmi vendéglő volt Pápán, melyet bérleti rendszerben hasznosítottak. Az épület ma a Celli (korábban Beloiannisz) u. 6. szám alatt található. Vö. NÉMETH- SZABÓ 1989. 63. 94 Devecseri utca ma Pápán a Vak Bottyán utca nevet viseli. 95 Által István református volt, a belsővárosban lakott és az egyházközségi adóösszeírások szerint az I. osztályú (jómódú) adózók közé tartozott. 1848-ban nem szerepelt sem a 689 politikai választójoggal rendelkező polgár, sem az 1848. július elején a Drávához vezényelt nemzetőrség soraiban. Utóbb hazafias lelkesedése is alábbhagyott, ugyanis 1849. május elején hadköteles István fia helyett 80 ezüstforintért állított egy újoncot. DREL III. 62. Egyházi tartozások kivetési lajstroma 1846- 1850., HUDI 2001. 140-156., 173-180., 281. » 27 «