Hudi József (szerk.): Voyta Adolf visszaemlékezései (Pápa, 2012)

VI. A kiegyezés utáni hétköznapok

Voyta Adolf visszaemlékezései Nagyon meglepett, mert [nem] tudtam, mi dolga lehet velem. Azt mondta, nem titok, amiért meglátogat. Csak egy szívességet kér tőlem, és ez az, hogy én venném kezembe ezt a II. választási ügyet, ezt Ráth Károly452 453 barátja érdekében kéri. Ráthnak már az első választásnál nagy sance-jai451 voltak, de a fő embere, aki a pártot vezette, nem felelt meg, és nem szeretné, ha sikerét kockáztatni kellene emiatt. Ráth már ismeri a pápaiakat, s ott ajánlották neki, hogy hogy Voyta Adolfot kellene neki megnyerni, akkor jó kez[ekben]454 455 lesz. Ez az oka, hogy engem e kéréssel felkeresett. Mondtam, Klapká­nak, hogy én megcsömörlöttem a politikai élettől, és egészen [visz- szajvonulva élek. Kérdeztem, hogy őneki mi érdeke van, hogy Ráth ügyében eljár.- A dolog úgy áll - feleié hogy én néhány évvel ezelőtt egy schweitzi társaságnak azt ajánlottam, hogy alapítsanak Magyarország­ban fegyvergyárat. Ez megtörtént. De nem tudott prosperálni4" és bajba került a társaság. Nekem becsületbeli kötelességem volt módot keresni a tisztességes vi[s]szavonulásra. Ennek keresztülvitelére ne­kem Ráth Károlyt ajánlották, aki oly simán végezte a leszámolást, hogy a scweiziak meg voltak elégedve. Ezzel engem Ráth Károly nagy hálára kötelezett.- Ha így van, örülök a szerencsének, hogy tábornok urat megis­merhettem, tehát megtörve fogadásomat, elfogadom a Ráth-párt, mint ellenzéknek vezetését. Ez alkalommal meg akarta látogatni Eszterházy Pált is, ki Komá­romban segédtisztje volt, de betegnek mondta magát, sajnálja, hogy nem fogadhatja most. 452 Ráth Károly (Szeged, 1838. július 6. - Bp., 1902. május 1.) gazdasági szakem­ber, politikus. 1862-ben Micsei Rudolffal együtt Pesten szalmakalapgyárat alapított, 1868-tól szakcikkeivel a háziipart igyekezett népszerűsíteni és meghonosítani. A kisiparosságot a gyáriparral szemben versenyképessé kívánta tenni, sokat fáradozott a kisipari termelő és értékesítő szövetkezetek felállításának, a kontármunka eltiltásának érdekében. 1875-1881 közt Pápa város országgyűlési képviselője, 1893-tól a Keres­kedelmi Múzeum igazgatója volt. 453 helyesen: chance (francia) = esély 454 A legalsó sor közepe szakadt, szöveghiányos, de értelme rekonstruálható. 455 prosperálni (latin) = virágozni, fellendülni » 120 «

Next

/
Thumbnails
Contents