Hudi József: A veszprémi színjátszás kezdetei 1723–1879 (Veszprém, 2009)
III. Források
magyar irodalomba átültetett külföldi világhirü műveket... a Petőfi- társulat pedig csak eredeti munkákat küldenie pártolóinak, mert az is tagadhatatlan, hogy a külföldi irodalom jobb termékeinek irodalmunkba való átültetése szükséges, sót nélkülözhetetlen. Vajha ez uj évben a „Hölgyfutár” pártolóinak száma sokszorozva, s a Petőfi-társulat alakitva lenne, még pedig oly erős alapon, melyen a pokol kapui sem vehetnek diadalmat. De most veszem észre, hogy levelem már is hosszúra nyúlt, a nélkül, hogy az átalánosságnak627 köréből kilépve, vidékünk híreit, társaséletünk nevezetesebb mozzanatait fölemlítettem volna. Igaz, hogy nem is igen van mit említeni. Veszprém városban Hidassinak színtársulata628 működik, de nem annyira a társulat, mint inkább Haggi Vraim 85 éves arab igazgató vezérlete alatt álló arab művészi társulatnak nagy testgyakorlati és erűművészeti előadásai vonzzák a közönséget a „Korona” vendéglőbe. Ez előadások után következnek a színtársulatnak rövid egy-felvonásos vigjátékai. Közönség nagy számmal. Múlt év végén, s a jelen hó elején több emberéletet oltott ki ismét a büntető igazság sujtoló keze. A kivégzettek nagyobb része a rablókkal való állítólagos egyetértés, azoknak élelem stb. adás általi segélynyújtás miatt lakolt. Karácsony 1-ső napján a Márnái (Vörösberényhez tartozó) szőllőhegyen pinceverőket fogtak el a szőllő-őrök, s egyet közölök agyonvertek. Szomoritó hírek... Vajha jövőre csak örvendetesei Írhatna a r l.629 FORRÁS: r. I. [Pap Gábor]: Vidéki levelezés. Veszprémvidéki levelek. Jan. 15. = Hölgyfutár XVI. 1864. 8. sz. (január 19.) 62 taival sokat tett a magyar szépirodalom, a magyar nyelvű világirodalom, irodalomelmélet fejlesztése terén. Pályadíjai rangos elismerésnek számítottak. 1952-ben oszlatták fel. A reformkori tudományos és irodalmi társulatokról az első' nemzeti irodalomtörténet rep- rint kiadása: TOLDY 1987. 283-287., keletkezéséről, alapszabályait is közölve: KIS 1846. 206-211. Kis szerint a társaságot Kisfaludy 10 barátja - Bajza József, Bártfay László, Bugát Pál, Forgó György, Helmecy Mihály, Schedel Ferenc, Stettner György, Szalay Imre, Vörösmarty Mihály és Waltherr László - kezdeményezésére hozták létre. 627 Értsd: általánosságnak. 628 Hidassy Elek (1826-1890 körül) színész, színigazgató társulatáról van szó. Hidassy 1844-ben Debrecenben lépett színpadra, a szabadságharcban századosként harcolt. 1851-ben Miskolcon, 1853-ban Szabadkán, 1859-ben Gyó'r-Sopronban játszott társulatával. Jó szervezó'képességű igazgatónak tartották, hadaró beszéde miatt azonban nem volt sikeres színész. Vö. SZÉKELY 1994. 302. - Veszprémi fellépése nem volt ismert. 629 A mondat a szignóval értelmes: „örvendetesei Írhatna a r[endes] Uevelezó']”.-150-