Hudi József: A veszprémi színjátszás kezdetei 1723–1879 (Veszprém, 2009)

II. Bevezető tanulmány - A hivatásos színjátszás kezdetei

szerepében Lukátsy N. műkedvelő játszott.464 Sőt, a közönség megnyeré­se érdekében farsang utolsó napján álarcosbált szervezett, melyen órán­ként rövid színdarab-részleteket adtak elő, melyek közül a Házaló zsidó­ból vett részletet a szereplő elnyújtotta, s a politika kritikájával fűsze­rezte. A kritikus szerint „A politika nem színpadra való, vagy ha már a szereptől elválaszthat! atjlan, legyen az rövid és élccel fűszerezve; máskép[p] élvezhetetlen,”465 Balogh újításai közé tartozott egy angol balett-társulat felléptetése felemelt helyárakkal március 11-12-én, valamint 15-én és 19-én. A Bőr­egér c. balettet Ms Elise Schmith és Mr Albert adták elő. A hatást már­cius 15-én „lassú magyar” és csárdás tökéletes eltáncolásával fokozták. Március 19-én búcsúelőadásként szintén „néhány nemzeti táncot mutat­tak be megszokott ügyességgel,”466 Ismereteink szerint az angol balett­társulat fellépése volt az első angol balett-előadás Veszprém történeté­ben. 1878-ban az Országos Magyar Színészegyesület és Nyugdíjintézet V. Kongresszusa fontos döntéseket hozott a magyarországi színügy rende­zése érdekében.467 Kialakította a színikerületeket, ami esetünkben azt jelentette, hogy Székesfehérvár, Pozsony, Veszprém és Pápa városok, valamint Balatonfüred tartozott a 7. számú kerületbe.468 A székesfehér­vári igazgató társulata az ún. kisévadot Pozsonyban töltötte, nyáron pedig Pápán játszott.469 Az 1880-as években megkötött városszövetség a Pécs-Sopron-Győr-Balatonfüred kerületet alakította ki; Balatonfüred Somogyi Károly igazgató nyári állomáshelye lett.470 Az 1879. október 1-től életbe lépett rendszer lényegét tekintve 1939- ig volt érvényben. Kialakítása racionális megoldás volt, amely jótéko­nyan hatott a vidéki színészetre. Csökkentette a színtársulatok számát, lehetővé tette, hogy az adott kerületben működő társulat kiszámítható módon, jobb anyagi-technikai feltételek között, változatos repertoárral és jobb színvonalon működjön. Ez már 1879 őszén is megmutatkozott, ami­kor Károlyi Lajos székesfehérvári társulata 16 fővel érkezett Pápára, 464 Színház. = Veszprém 5 (1879) 7. sz. (február 16.) 4. 465 Színház. = Veszprém 5 (1879) 9. sz. (március 2.) 3. 466 Színház. = Veszprém 5 (1879) 11. sz. (március 16.) 3., 12. sz. (március 23.) 4. 467 GAJDÓ 2001. 895. A szabályozás nyomán az országban 29 kerületi és 12 daltársu­lati színtársulat működöttl300 taggal. 468 NÁDASDY 1981. 54., 169-170. 469 RAJNAI 2001. 257. 470 RAJNAI 2001. 259.-112-

Next

/
Thumbnails
Contents