Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Testvéreimről: Kálmán bátyám

szerint is igen sokat tanult tőle. Egészen bizonyos, hogy a gyermekápoláshoz is jobban érthetett, mint egy új asszony. Azt is hallottam, hogy Kálmán beteges, gyenge kis gyermek volt, és Pázmándy Karolinának első unokája, legkedvesebb fiának gyermeke. Bizonyára teljes mértékben ráfeküdt és vezényelhette fiatal menyét a gyermekkertészet terén. Ami különben még ma is bevett szokása a nagymamáknak, különösen az első unokával. Arról is tudok, hogy egy vidéki útjáról édesapám hazatérve hajlékát üresen találta. Az anyósa, Molnár Imréné Hermán Julianna, ki szintén nagy természetű asszony volt, felpakolta a lányát és hazavitte magával Székesfehérvárra, hogy elválassza egymástól a két fiatalt.

Bizonyosra veszem, hogy Véghely Imréné Pázmándy Karolina az unokáját nem adta oda sem a nászasszonyának, sem pedig az édesanyjának, lévén nagy jogász is. Valószínűleg magából indult ki, hogy amit feltesz magában, azt keresztül is viszi. A válásnál pedig a gyermek fiú lévén, az apának ítélik oda. Az apa távol lévén, ő érvényesítette az apa jogait. A levelezés, ami anyám és apám között ez időben lefolyt, birtokomban van. Sőt az a levelezés is, amit ezt megelőzően édesanyám az ő anyjával és viszont folytattak. Ezekből azt lehet megállapítani, hogy egy sem Veszprémben, sem pedig Fehérváron lakó „Molnár Imrenő” — akkor így írták az Imrénét —, aki azonban mind a két helységbe járt, hordta a pletykát és szította — valószínűleg Hermán Julianna utasítására — a fiatalasszonyt.

Ezt a nem éppen szép vádat azért emelem, illetve nem is vád, de gyanú, mert amikor a két fiatal egymást megértette, és a szigorúan őrzött fiatalasszony és fiatal férj a szigorúság dacára megtalálták a módját, hogy egymással levelezzenek, Hermán Julianna sehogyan sem akart hozzájárulni, hogy ismét összemenjenek. Annyira, hogy a lányát csak úgy eresztette vissza a férjéhez, hogy annak választania kellett az anyja és a férje között. A fiatalasszony a férjét választotta.

Úgy tudom, hogy évek teltek el, míg Hermán Julianna megbocsátott néki. Az bizonyos, hogy mindennek dacára anyámtól csak szépet és jót

♦ 55 ♦