Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Bevezető
Bevezető éghely Dezső különleges történelmi pillanatban, a második világháború vége felé, 1944. december í-jén, a Sopron megyei Simaságon kezdte el visszaemlékezései lejegyzését. A bevezető sorok szerint magányának feloldására, mintegy „szellemi szórakozásként” szerette volna rögzíteni gyermekkori élményeit. Nyilván arra is gondolt, hogy a harcok közeledtével élete is veszélybe kerülhet, fontos lenne nyomot hagyni maga után. A különleges élethelyzetből adódik, hogy a múlt eseményeinek leírásakor egyedül emlékezetére támaszkodhatott. Igaz, hogy 1943-1944-ben a családi levéltárat rendezgette, a feleslegesnek ítélt dokumentumokat ki is selejtezte, így a családi iratok tanulmányozása során szerzett friss élményeket is hasznosítani tudta. A memoáríró családja nem ismeretlen a művelt közvélemény számára. A Véghely (Veghelius, Vechelius) család a veszprémi várban szolgálatot teljesítő XVII. századi katonacsaládok egyike volt, amelynek tagjai a XVm. században a szomszédos nemesi községben, Szentkirályszabadján és Vámoson (Nemesvámoson) éltek.1 Az 1670-80-as években Veszprémben élő 1 Az I. Lipót magyar király által a szentkirályszabadjai birtokos nemeseknek 1703. március 29-én Bécsben kiadott új birtokadomány-levélben (nova donatio) szerepelnek először Véghelyek: Véghely János, András, Zsigmond, akik ekkor még veszprémi lakosok. Ők a szentkirályszabadjai Véghelyek ősei. Mindnyájan kuriális (kisbirtokos) köznemesek. Veghelius Zsigmond 1730-ban már Szabadiban lakik, a nemesi község bírája, az elöljáróság azon kisebbik részéhez tartozik, akik tudnak írni és olvasni. 1733-ban öt szabadi Véghely ♦ 5 ♦
