Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

A megyeházi alispáni lakásról

professzorékhoz72 adták apámat, mint kosztos diákot. A nagyszüleim ugyanis rokonságot tartottak Vályiékkal a Jókaiak révén. Vályiné Jókai Mórnak volt a testvére. Ott azután az történt, hogy egyik nap káposztafőzelék volt ebédre és azon a címen, hogy apám azt nem szereti, nem vett belőle. Vályiné egy intésére a többi ételt már nem vitték apámhoz, így ő nem is ehetett már semmit. Jött az uzsonnaidő, a többiek a családban ették a rendes uzson­nát, apámnak egy tányér káposztafőzeléket tettek eléje. Persze, akkor sem evett. A vacsora ugyanígy folyt le. Reggelire megint csak egy tányér káposztafőzeléket tettek le eléje. Ebből sem evett, de azt mondta, hogy ebédnél, mikor a többiek a levest ették, az eleibe tett káposztafőzeléket megízlelte, úgy ízlett néki, hogy az utolsó csöppig megette, és azóta is nagyon szereti. Apám sokszor oktatott bennünket bibliai idézetekkel is, különösen, ha valami miatt sértve éreztük magunkat. Például amikor a pap köteles­­ségünk[k]é tette, hogy templomba menjünk, ő pedig a nagy hideg vagy más ok miatt nem engedett, be kellett ülni az egyik szobába az imádsá­­gos könyvünkkel és a bibliával, de mindig egyedül és elmagyarázta, hogy hogyan kell Istenhez szállni. Azt itthon éppen úgy lehet csinálni, mint a templomban. És idézte a bibliát, hogy a házunknak kell olyannak lenni, mintha templom lenne, ezt pedig úgy érjük el, ha az Istennek tet­sző életet élünk. Jó anyánktól sokszor kikaptunk, mert nálunk a gyer­meknevelés közvetlen terhe az édesanyánk vállát nyomta. Azután, ha panaszra mentünk apánkhoz emiatt, hát a biblia megfelelő passzusával erősítette meg apánk, hogy a szülői fenyítő kéz áldás a gyereken, és 72 Vali (ritkábban Vály vagy Vaáli) Ferenc (Magyarsók, 1810. szeptember 30. - Pápa, 1882. december 13.) természetrajz-vegytan szakos tanár, tankönyvíró, a pápai tanító­képző megteremtője és első igazgatója. 1837-től a komáromi református gimnáziumban tanított. 1848-ban választották meg a pápai kollégium neveléstani tanszékére, állását azonban csak a következő évben foglalta el. Haláláig Pápán tanított. 1839-ben vette fele­ségül Jókay nővérét, Jókay Esztert. TUNGLI1997.126. Lánya, Váli Mari memoáríróként ismert. Vö. VÁLI 1955., 2018. « 45 ♦

Next

/
Thumbnails
Contents