Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Almádi fürdőzések

ülésére pisiltem, ami689 nagy örömömre az oldali hosszába lejtett, így a produktumom a kabinomból hangtalanul eltűnt. Egyszer csak egy kis idő múlva úgy az 5-ik—6-ik kabinból felhangzik Hornyászky Gyula éles hangja:

— Ki ez a disznó, aki éngem ilyen alattomos módon lehúgyozott? — és már hallom is, amint felém közelítve minden kabin ajtót felnyit és azokban nem lévén senki, dühösen becsapja az ajtaját és folytatja útját. Míg végül hozzám ért, én rögtön bocsánatot kértem tőle, mondván, hogy azt hittem, magam vagyok az egész fürdőházban, és nem tudtam, hogy egy szál hosszú deszka egy egész sor kabin padja. Ő — látva, hogy véletlen balesetről és nem tervszerű esetről van szó —, felderült és bejelentette, hogy most megfürdik még egyszer, de amikor a vízből kijön, akkor már kíméljem meg az ilyen nemű aktus [tói]. Könnyen megbocsátott az öreg, mert ha nem volt együtt a tarokkpartijuk, akkor már engem bevettek negyediknek Különben is ismert, [és tudta,] hogy ennyire nyers vicceket nem szoktam csinálni.

De azért otthon elmeséltem, és az egész ház röhögött az eseten, különösen azért, mert Hornyánszky Gyula az ő éles, magas hangján eleresztett szarkasztikus, de legtöbbször találó megjegyzéseiért nem igen örvendett közkedveltségnek. Én őt nagyon szerettem, különösen akkor élveztem, mikor Szeredai Leóval párbeszédet folytatott. Olyankor a két emberen holtra röhöghette magát az ember. De az sem volt rossz, mikor

689 A kéziratban ehelyett: és, javítottuk.