Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Almádi fürdőzések
BHHHBBmi ■■»■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■i «aatttwitwMiTwinivniiir irn tanár volt (a classica philologia tanára) egy ilyen más által fúrt lyuktól nem volt hajlandó felkelni, mert akkor ép[p]en őt érdeklő néniket nézett és látott. De a lyukfúró683 ragaszkodott a maga684 készítette lyukhoz, és nem volt hajlandó kíváncsiságát más lyuknál vagy hasadékon kielégíteni. Nagy perpatvar származott ebből és — hogy a hecc még nagyobb legyen — a férfi oldalon levő fürdőzők [tábora] a vitatkozó felek közül mindig a pillanatnyilag gyengébben álló érdekében vetette közbe érvét, vagy szellemes segítségét, úgy hogy vidám hangulatban sokszor egy egész délelőttöt] kitett egy ilyen vita, ami jogilag, erkölcsileg, szépirodalmilag, stb., mind meg lett tárgyalva, nem egyszer harsogó kacagások közepette. Erre azért emlékezem olyan jól, mert Homyánszky Gyula emellett a lyuk mellett csökönyösen kitartott mindaddig, míg azután valami okosabb ember (lehet hogy az apósa, Edvy-Illés Károly685) tanácsára azt a lyukat az úszómester be nem foltozta, mert a lyuk szerzője is ragaszkodott a saját furású lyukhoz. Volt ott jókedv, kacagás mindig. Egyszer én meg igen megijedtem egy ilyen lyukon át szerzett látképtől. A Kneipp- és Rickli-kúra686 javában virágzott egyidőben. Óvári ösztöndíjjal Párizsban, Londonban folytatott. Görög történelemből magántanári képesítést szerzett (1902), az MTA 1909-ben levelező taggá választotta. Görög történelmet tanított a budapesti (1902-1913), a kolozsvári (1913-1919), klasszika-filológiát a Budapestre menekült kolozsvári egyetemen (1919-1921), majd Szegeden (1921-1923). 1923-1925 között a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen a klasszika-filológia (1921-1923), majd az ókori történelem nyilvános rendes tanára (1923-1925); a Pázmány Péter Tudományegyetemen a klasszika-filológia nyilvános rendes (1926-1933). Vezető egyetemi tisztségeket is betöltött. A Farkasréti temetőben nyugszik. 683 A kéziratban ezután: meg, töröltük. 684 a kéziratban hibásan: saját, javítottuk. 683 Edvi Illés Károly (Somogyszil, 1842. jún. 26. - Bp., 1919. ápr. 6.) ügyész, jogi író, 1895-től az MTA levelező tagja. 1867-1883 között budapesti és szegedi ügyész, később pécsi, majd budapesti ügyvéd, bűnügyi védő. Büntetőjoggal és szépirodalommal is foglalkozott, művei nyomtatásban is megjelentek. Lánya, Edvi Illés Margit dr. Hornyánszky Gyulához ment feleségül. 1897-ben Budapesten, a Tábor u. 5. szám alatt laktak. BFLVII. 170. Jeszenszky Dániel közjegyző iratai. 593/1897. sz. 1899-ben Dr. Homyánszky Gyula és családja szerepel az almádi fürdőnévsorban. SCHILDMAYER 1995. 503. 686 Kneipp-féle vízkúrát, a Rickli-féle levegőkúrát, napfürdőt és tornát 1899-ben vezették be Almádiban. A Kneipp-intézet és Rickli-légsátor felállítását az Országos Magyar ♦ 348 ♦