Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Apámmal kapcsolatos történetek; dohányzásom, követválasztási küzdelmek; Kossuth Ferenc követté választása Tapolcán, Szabó Imre megválasztása Veszprémben

■■■■■■■■■na őrt beküld a püspöki jószágkormányzóhoz,634 hogy pár kocsit küldjön ki a városból, és csináltasson Veszprémben ebédet, ez alatt szedjenek össze kocsikat a balatonfüredi útra, ebédidőre Balatonfüredre már kiérni úgy­sem lehet. Az állomásfőnök tanácsát megfogadták, de bizony bérkocsi sem a ju­­tas-veszprémi útra, sem pedig a veszprém-balatonfüredi útszakaszra nem akadt, akármilyen nagy pénzeket is ígértek nékik. Két püspöki kocsi fuvarozta be őket — tudja Isten, hányszori fordulóra — Veszprémbe, és onnan azután püspöki és káptalani és kanonoki kocsikon, meg egy-két magánkocsin mentek szétszórva, zászlók nélkül ki ebéd után Balatonfü­redre. De ilyen szégyenletes volt a további útjuk is.635 Mi, gyerekek meg utca hosszat hallottuk énekelni, hogy: „Nem kell vasút, éljen Kossuth!”, de ezt énekelték Alsóörstől Tapolcáig. Olyan nagy volt a nemzeti felbuzdulás Kossuth Ferenc mellett, hogy a választási napon még az öreg 90 éves zsidók is kocsira ültek és 100 km­­re elkocsikáztak, hogy Kossuth Ferencre, Kossuth Lajos fiára leszavazza­nak, de így tettek nemcsak a máskor kis pénzért a kormányra szavazó egyének, hanem a súlyos betegek is. Szégyenletes bukása volt Vörös Lászlónak és vele a kormánypártnak, amit azután tényleg az apám táv­iratozott meg Almádiból az illetékes tényezőknek. Ezt az ő szájából hal­lottam elmesélni. Ő különben igen szerette a választásokat. Az emlékbeszédben is, amit felette a történelmi társulatban tartottak, meg volt mondva, hogy a 634 Rainprecht Antalhoz 635 A Kossuth Ferenc-párti dr. Mányoki Gyula tapolcai ügyvéd visszaemlékezése sze­rint Vörös László államtitkár különvonata Győrön, Kiscellen át érkezett Tapolcára, ahol a főtéren, a nagyvendéglő előtt tartott beszédében ígérte meg a Balaton-parti vasút megépí­tését. Beszéde közben egy öblös hang bekiáltotta: „Nem köll vasút, éljen Kossuth!” Ez a mondat „szállóigévé lett a kerületben, csatakiáltássá vált a választási harcban.” Kossuth Fe­renc a Kossuth-kultusznak köszönhetően fölényesen megnyerte a választást. Megválasz­tása után tizenkét évvel, 1907-ben, már miniszter korában fogadtatta el a Balaton-vidéki vasútépítésre vonatkozó törvényt. - Dr. Mányoki Gyula: Nem kell vasút, éljen Kossuth. = Tolnamegyei Közlöny 35 (1907) 19. sz. (május 9.) 2. ♦ 324 ♦

Next

/
Thumbnails
Contents