Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Utazás Mezőkomáromba

■■■■■■■■■HBBnaBaannnnHHHnBHBBBaaHHBnanMHnni

Ez nagy mulatság volt nékünk, gyerekeknek, szerencse, hogy nem az Entz Jolán ült ott, mert azt megütötte volna a guta. A halászlegény nagyon szégyenlette a dolgot, de igazuk lett az öregeknek, hogy hamar megszáradt és nem látszott meg belőle jóformán semmi. A Krisztinkovics által akolt elemózsiából többször fogyasztva, mi, gyerekek, igen jól éreztük magunkat, de későbben a szűk térre való szorítottság és a nagy meleg miatt mi is kezdtük unni magunkat. Ezt abból következtettem, hogy a parton járókelő[k]től történt kérdezősködésre kapott válasz, ami állandóan az volt, hogy már csak egy óra járásnyira van Mezőkomárom. Minket, gyerekeket is bosszantott, hogy soha sem jutunk előre.

Végre elhatározták az öregek, hogy már nem fognak tovább sem botanizálni, sem bogarászni, és attól az időtől számítva oda is értünk egy óra múlva vagy 14 3 órára Mezőkomáromba. A parton, hol kis kikötőt építettek nékünk, kiszálltunk a falu közepén, ott várt616 az elöljáróság. [A] bemutatkozás, üdvözlés, mind igen kellemes és szép lett volna, de ott volt egy igen dühös katolikus pap617, aki nagy termetével és öblös hangjával erős nemtetszésének adott kifejezést, hogy déli 12 óra helyett y2 3 órára érkeztünk meg, és már nála ma a harmadik ebédet csinálják a részünkre, mert kettő már szétfőtt, vagy összesült, most azután már ki tudja, mikor lesz kész a harmadik ebéd.

Itt tényleg szégyenel[l]tük magunkat, valamennyien éreztük, hogy az öregnek igaza van, és ha akaratlanul is, de visszaéltünk a vendégjoggal, és kárt okoztunk néki. Mindjárt apám úgy is rendezte a dolgokat, hogy a fogadás-ünneplés igen kurtára legyen szabva, és mentünk a dühös pap vezetése mellett a rom.[ai] kath.[olikus] parókiára, azonnal az ebédlőbe, hol ép[p]en csak kezet mostunk, és asztalhoz ültünk, és már hozták is a kiváló és párolgó tyúkhúslevest, de hiába — a kellemetlen és

616 A kéziratban: vártak, javítottuk.

617 Mezőkomáromban 1854-1894 között Vida András Antal (1822-1894) volt a plébános, biztos, hogy vele találkoztak. Utóda Schlacher Károly lett, aki 1895-1942 között szolgálta népét. PFEIFFER 1987.1078., RAJCZI1992. 287.

♦ 314 ♦