Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Millenáris ünnepségek Veszprémben

mmmmaammm BHaflMHHMMHHi Már annak idején ő akarta a Balaton-parti vasutat megépíttetni, Zielinszky Szilárddal558 a saját költségén ki is trasziroztatta. Nála dol­gozott akkor Cseresnyés Pista559, mint vagy fiatal mérnök, vagy még technikus. Budataván lett volna az állomás. Amikor ezen a részen dolgozott, jól emlékezem rá, Pista feljött hozzánk és engem vállaira véve lovagoltatott - de ennek is véget vetett a hirtelen halála. A másik testvére Flóra560 volt, ki a 3ó.-ik Rácz Lacival csinált világra szóló bot-55s Zielinski Szilárd (Mátészalka, i860, május 1. - Budapest, 1924. április 24.) épí­tőmérnök, műegyetemi tanár, a magyarországi vasbetonépítés úttörője, az első mérnök, aki doktorátust szerzett. Apja a lengyel nemesi származású Stanislaus Zielinski, aki po­litikai okokból menekült Magyarországra, anyja Böhm Terézia. A középiskolát Budapes­ten végezte, majd a műegyetemen tanult tovább, melyet 1882-ben fejezett be. Ezután állami ösztöndíjjal Németországban, Franciaországban és Angliában tett tanulmányutat. Hazatérése (1889) után Liptay Sándor műegyetemi tanár asszisztense lett, emellett ma­gánmérnökként dolgozott. 1897-től a műegyetem tanára. Az ország épülő vashídjait, víz­tornyait ő tervezte, a vasbetonépítést 1901-ben ő honosította meg Magyarországon. A Mérnöki Kamara (1923) alapító-elnöke. Számos publikációja jelent meg. - Belföldi hírek. = Napi Hírek (MTI) 1924. április. 2. A Magyar Mérnöki Kamara 2000 óta Zielinski Szilárd díjjal ismeri el a kamara érdekében kiváló munkát végzők érdemeit. 559 Cseresnyés István 1895-ben a Budapesti M. Kir. Államépítészeti Hivatal mérnöke, majd főmérnöke, műszaki főtanácsosa, 1923-ban már helyettes főnöke, 1928-ban főnöke. Felső-eőri Cseresnyés Nándor (1828-1907) kir. járásbíró, földbirtokos és budafalvi Ver­mes Árpádin elsőszülött fia; két öccse: József veszprémi orvos (Véghely Sarolta férje) és László honvéd huszárszázados. - Felső-eőri Cseresnyés Nándor. = VE 2 (1907) 24. sz. (június 16.) 3., Budapesti czim- és lakásjegyzék. 14. évf. 1912. 458., BONA 2009. 295. (Cse­resnyés Ferdinánd néven) 560 Freystádtler Flóra (Kaposvár, 1874 - Budapest, 1919) Freystädtler Antal nagy­­birtokos, milliomos és Schaffer Anna lánya, aki polgári normaszegéseiről: szenvedélyei­ről, költekezéseiről, szexuális kalandjairól, kicsapongásairól volt ismert Budapesten, Bécsben és Párizsban. Kétszer ment férjhez: először Schmied Lajos közös hadseregbeli főhadnagy vette feleségül, másodszor br. Splényi Árpád. Mindkét eset válóperrel végző­dött. Flóra 1922-ben ismét gondnokság alá került, elszegényedve halt meg. - Hymen. = VFH 10 (1890) 42. sz. (október 11.) [3.], BFL i4ii.b. 01648/1892. sz. Freystádtler Antal és családtagjainak hagyatéki ügyei (1892-1911)., KÖVÉR 2001. 933-952., KÖVÉR 2002., ha­lálozási dátuma [föltette Juhász Ágnes 2018. február 17-én]: https ://www.geni.com/peo­­pie/Fl%C3%B3ra-k%C3%B6vesgv%C3%BCri-Frevst%C3%Á4dtler/6ooooooo76oi8632827 [Letöltés: 2018. szeptember 5.] ♦ 290 ♦

Next

/
Thumbnails
Contents