Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Beiratásom a piarista gimnáziumba; gimnáziumi éveim
a Vásártéren. A nagy tűz után azután az édesapám vette kezébe a tűzkárosultak felsegélyezésének az akcióját. Megindult a gyűjtés országszerte, a rákövetkező farsangra még Budapesten is a veszprémi tűzkárosultak javára táncoltak. Mindenki adott, adakozott. Az édesapám azután úgy szervezte meg a segélykérést, hogy senki sem pénzt kapott, hanem építési anyagot, és az igazolt munkabéreket a segélyező bizottság fizette ki. így azután elérte azt, hogy minden leégett ház tűzbiztos fedéllel lett befedve, és annak megfelelően lett a fedélszék, falak, stb. megerősítve. Mert minden tűzkárosultnak a bizottság [i] mérnökkel vizsgáltatta meg a leégett objektumát, úgy hogy a segélyre összegyűlt minden krajcár a tűzvész pusztításának még a nyomainak is az eltüntetésére lett fordítva. Ott adminisztrációs költség, mérnöki munkadíj nem volt. Rosszul, hiába egy fillér sem lett kiadva. Természetesen édesapám diktálta nem csak a stílust, a tempót, az erkölcsi alapot, hanem az egésznek a kigondolása és széles alapokra való fektetése is az ő eszméje volt. így történhetett azután meg az, hogy minden tűzkárosult ingatlana közadakozásból épült újjá. Még az összegyűlt pénznek egy része megmaradt, amit Veszprém városában létesítendő vízvezeték céljaira rendelt a segélyező bizottság apám javaslatára fordítani, hogy második ilyen Istencsapása alkalmából legalább víz álljon rendelkezése a tűzvész megfékezésére. Családtörténeti szempontból azért érdekes, mert — mint ahogy mondtam —, hogy minden veszprémi tűzkárosultnak felépítette a bizottság a leégett házát, kivéve két tűzkárosultét, az apámét és Ferdinánd bácsiét. És miért? Mert apám, mint elnök, nem tartotta ildomosnak bejelenteni a saját, vagy nászúra kárát, ép[p]en úgy Ferdinánd bácsi sem. Viszont a 60 tagú segélyező bizottságban pedig egy ember sem akadt, aki magától az elnökük és nász uruk tűzkárának megtérítését javasolta volna! Szegény anyánk ezt soká fájlalta, hogy mennyit dolgozott apánk a tűzkárosultakért, és rá nem gondolt senki. De apánk mindig szépen honvédszázadosként küzdött, 1849 után birtokán gazdálkodott. 1867-től veszprémi járási szolgabíró, később járásbíró volt. 1884-ben vonult nyugdíjba. BONA 2009. 295. ♦ 241 ♦
