Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Beiratásom a piarista gimnáziumba; gimnáziumi éveim

magát hangos szavakkal invitáltatni, mikor azután intett a kezeivel, csönd lett és azt mondta, hogy

— Nagyon köszönöm valamennyiönknek a szíves meghívását, de sajnos, nem fogadhatom el egyikőjüktől sem. Mert mit szólna hozzá az én jó rokonom és atyámfia, az öreg Tót[h] Józsi bácsi, ha Szentgálon nem őnála, hanem másutt ebédelnék a fiammal. Méltán megharagudhatna rám is, meg a maradékaimra is, ha ezt a csúfságot megtenném vele.

Egy jóképű, de már reszkető kezű öreg bácsi bólogatott helyeslőleg apám mellett, és cirógatta apám vállát. A tömeg megértőleg viselkedett; de az asszonyok hamarosan elkezdték megint a kiabálást, de hát ki eszi meg az én ebédem, a másik meg, hát az enyémet, stb. De édesapám folytatta:

— Gondoskodom én arról — és azután pár ügyes szóval mindegyik helyre egy-egy bemutatott pesti tudós urat, vagy művészt osztott be, és kérte őket, hogy fogadják el az ő helyettesítését, de szégyent ne hozzanak a fejére.

Általános helyeslés és megelégedés közepette oszlott szét társaság azzal, hogy délután 3 órakor megint a községházán találkozzanak. Ha valakinek még van otthon igen régi bútora, ruhája, puskája, fokosa, szerszáma, ha még nem lenne a községházán, azokat hozzák magukkal, hogy a tudós és művész urak megnézhessék. Ebéd alatt meg a község történetét, és az ősöknek az életmódját, vadászataikat, és amiket a nagyapjuktól és más öregektől hallottak, azokat mondják el nékik.

Minden úron kapva-kaptak az asszonyok, de még a megyehajdúk és kocsisok is más és más háznál ettek ünnepi ebédet. Három órakor azután mi is, a többiek is a községházára mentünk. Úgy nézett ki annak a tanácsterme, mint egy nagy zsibvásár. Volt ott minden öreg holmi, amiket azután nézegettek, rajzoltak a pesti urak, volt azután közöttük olyan, amelyikre apám azt mondta:

— Ezt ki kell pucolni, ez kiállításra kerül.

♦ 230 ♦